Bor és kultúra – Az összefogásban van a Spiritusz!

2011. április 2. – Nyulasi Gábriel

Három szervezet és egy közös akarat, a bor és a művészet pártolása. Így találkozott, ismét nem a boncasztalon, hanem Budán, a Várfok utcában,  a Spiritusz Galériában,  Az ihatóbb Magyarországért Egyesület szervezésében, a Monori Borút Egyesülettel karöltve a dupla műélvezet. Fiatal fotóművészek által jegyzett, Fotogének című kiállítás megnyitón monori borokat kortyolhatott a nagyérdemű közönség.

Egyesületünk már a kezdetektől fogva keresi a bor és egyéb területek összekapcsolódási lehetőségeit. Legkézenfekvőbb a bor és a művészet közössége, hiszen egy műtárgy befogadása és egy bor kortyolása egyaránt (ha magasabb szinten műveljük) műélvezet. A két tevékenység együttes megélése szerencsés esetben erősíti egymást. A Spiritusz Galériával is példásnak és gyümölcsözőnek mondható viszonyunk, nem is lehet ez másképpen, mivel Iványi Bianca egyszerre vezeti a Galériát, és az egyesületünkben is művészeti menedzserként tevékenykedik. Monor és a Strázsahegy ügyét is kiemelten kezeljük, erről tanúskodnak a most már hagyományosnak mondható odavezető bortúráink és minden helyi boros megmozdulás fokozott támogatása. Valljuk, hogy a Strázsahegy az európai boremlékezetre méltó hely, és Borfesztiváljának hangulata önmagáért beszél. Aki tud, látogasson el 2011. május 28-án a monori Strázsahegyre a Borfesztiválra, az élmény garantált!

A művek is önmagukért beszélnek, a közönség nagy részét Balla Vivien négy képes sorozata ragadta meg, melyeken a nyers valóságukig lélekben, és némely képen testben is, feltárulkozó modelleket láthattunk. Élvezhettük még a falakon Fátyol ViolaHangay EnikőTóth Szilvi elmúlt éveinek alkotásait, legfrissebb munkáikkal kiegészítve.

A borsor:

Irsai Olivér 2010 Kugel pince
Ezerjó 2009 Két Szabó Pincészet
Generosa 2009 Kerbor
Kékfrankos rose 2010 Megyeri Hanti pincészet
Siller 2010 Kugel pince
Kadarka 2007 Kerbor
Kékfrankos – Cabernet Sauvignon cuveé 2009 Csuzi Családi Pincészet

A Monoriak kitettek magukért, a műélvező publikum egy frappáns kis repertoárt kóstolhatott végig könnyű illatos fehértől, rozén, silleren keresztül a fajsúlyosabb vörösig. Strázsahegy, 7 állomás, nincs kiszállás.

A monori fiúk: Szabó Gyula István és Mikla László – kiegészülve Kugel Györggyel egész este állták a sarat, fáradhatatlanul töltötték a poharakat, és válaszoltak a borkérdésekre. Gyümölcsös friss Irsai Olivérrel indított a Kugel Pincészet. A 2010-es évjárat miatt, talán egy picit zárkózottabb volt a nedű illatban, kellett egy pár perc, hogy magához térjen, és kinyíljanak a szőlővirágok a pohárban. A Két Szabó Pincészet Ezerjóval kedveskedett, itt már érett palackbukéval találkoztunk. A határon mozgott a bor, magában is megállta a helyét, de markáns savaival szinte felkínálta magát a gondtalan fröccsözésnek. A Generosa még kicsit ismeretlen a fogyasztó előtt, pedig Bíró Károly a vészterhes 1951-es esztendőben nemesítette. Hasonlít az Ezerjóra és a Piros Traminire, mivel ezen szőlők hibridje, elegáns bor. A Kerbor 2009-es Generosája a pohárban némi fával megspékelve egészítette ki fajtajelleges aromáit.

Megyeri Hantiék friss rozéja mélyebb színekkel hívta fel magára a figyelmet, mint a sorban szereplő siller. Epres illatok, jó savak, eleinte tisztán (itatta magát a tétel), majd jött a kedvenc a rozé hosszúlépés a kortyolók körében…A Siller, mint tudjuk, jolly joker a javából…A Kerbor Kadarka jóivású arányos tételként erősítette a vörösborok táborát. A búcsúpohárban Csúziék házasításaként egy markáns savakkal megáldott Kékfrankos randevúzott egy Cabernet-vel, melyben a gyümölcs és a test is megvolt. Sommásan a borsorban a könnyedebb, gyümölcsös tételek sorjáztak, megidézve nekünk a tavaszt.

Paneria frissen sült, ízes falatkái hamar elfogytak (köszönjük nekik a „gasztro – támogatást”). Ők a Spiritusz Galéria előző szálláshelye mellett nyitnak ki a jövő héten a Madách téren. (www.paneriacafe.com)

Borok és képek között gyorsan elszállt az este, a monori borok mellett könnyen bomlottak ki az eszmecserék. Ismét bizonyított a bor, azzal az összekötő erővel, amellyel az emberek közötti távolságokat lerövidíti. Köszönjük Spiritusz Galéria, köszönjük a Monori borászoknak – egy újabb lépést tettünk azért, hogy Magyarország ihatóbb legyen!

Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011Spiritusz 2011

Kategória Egyéb