A Bikavér Párbaj a Borjourral ért révbe 2019-ben

Bikavérbe fojtanád a bánatodat? Ne sírj Testvér, a bikavér megmenekülni látszik!
Nyulasi Gábriel István írása

Megyeri Sára szerint sikerült!

Először rendezte meg a BorJour csapata a Bikavér Párbajt és bevallom kicsit féltettem őket, hogy közel a BorJour Magnum óriás rendezvényhez, nehogy kevesebb fény jusson a Párbajra. Félelmem alaptalan volt, sokan látogatták a rendezvényt, Megyeri Sára, a Borjour egyik alapembere szerint is elégedettek a borászok az új rendezéssel. Tehát sikerült a szervezés, megtelt a Corinthia Hotel Bálterme a bikavér rajongóival, és ez így van jól. Ez volt a hetedik bikavér párbaj, az első még 2013-ban volt a Gerbaud Házban.

Mészáros Gabriella
Mészáros Gabriella

Mészáros Gabriella (DipWset) mesterkurzusával indult

“Még jobb hogy végre az is kiderülni látszik: a bikavérben nagy érték van, nem is akármilyen. Marketing érték. Imázs érték. A bikavér egy remek brand, ha megtelik tartalommal képes kifejezni a Kárpát-medence két – világviszonylatban aprócska – de számunkra igencsak jelentős terroir darabját. Meggyőződésem ugyanis, hogy nem kevesebbről, mint erről van szó.” – írta Mészáros Gabriella 2013-ban a vinotravel.hu oldalon az első rendezvény után.

Egyet kell értünk Gabriellával, ezt a véleményt 2019-ben is bőven lehet vállalni.

Az ihatóbb Magyarországért sok év után meghívást kapott a mesterkurzusra, amelyet hagyományosan a Nagy kóstoló előtt tartanak. Gabriella, maga válogatja hagyományosan a mesterkurzusára a borokat. (A Párbajra Eger és Szekszárd előválogatja a borokat.) A 2016-os évjárat – mivel zömében innen merített a párbaj és a mesterkurzus összes bora – egy a fehér boroknak inkább kedvesebb időszak volt. Ki lehetett bírni a nyarat a városban is. Boldogabb fehérborosokat és lendületes savszerkezetet várhatunk 2016-os évjárattól, amely egyben jól eltartható és jól iható. Nem olyan rossz ez barátaim, van okunk a bizakodásra.

 

Elmondhatjuk, hogy legyen az egri vagy szekszárdi bikavér: biztos bázis a kékfrankos.

A mesterkurzuson is kiderült, hogy nem az ördögtől való a hordózás, csak jó legyen a minősége. Ha kicsit több a fa (bizonyos határon belül), akkor majd kiheveri, integrálja és újra előbújnak a gyümölcsök. Hová pozicionálják a termelők a bikavéreket? Sajnos még mindig vannak akik a maradékborok gyűjtőhelyének használják, valamit kezdeni kell az alsó szegmensben lévő bikavérekkel. Bizonyos szint alatt nem kellene beengedni a bikavéreket a piacra, nagyon roncsolják az éppen erőre kapó brand-et. Nem megyünk bele, hogy milyen szigorú a valódi, minőségi bikavérek szabályozása mondjuk az egri bikavér területén: klikk! A kíváncsi természetűek megnézhetik a szekszárdi előírásokat: klikk!

Mesterkurzus-ON
Mesterkurzus-ON

Élvezzük a bikavéreket, mert lehet őket…

Szekszárdi Bikavér 2016 Takler

Hagyományos bikavér, löszön termett, kékfrankos, kadarka, merlot és cabernet sauvignon-ból. 14-es az alkohol, de ki bánja? Nem érezni, mivel van hozzá megfelelő test, elegáns és gyümölcsös darab egyben. Málnás, ribizlis gyümölcsösség, édes fűszeresség, némi zöldfűszer, egyensúlyos, közepes lecsengés, jó savak. Jó indítás!

Egri Bikavér 2016 Gál Tibor TITI

Vulkán bora, riolit tufáról jött a kékfrankos, kadarka, syrah, cabernet sauvignon, franc és pinot. Érdekes módon a pinot ha százalékban nem is a legnagyobb arányban van jelen, mégis uralni tudja a házasítást. Avaros, halovány indítással, sós, ásványos, elegáns gyümölcsösséggel, feszes egyensúly. Nagyon jóivású, izgalmas borocska. Jó ez a TITI!

St. Andrea
St. Andrea

Szekszárdi Bikavér 2016 Szent Gaál Pince

Kékfrankos, kadarka, cabernet franc, merlot az összetétel. Közepesen erős a hordó hangsúlya, kávés, mogyorós lenyomattal, gyümölcsök is előbújnak, kesernye, dohány, savhangsúly, még érnie kell, de ígéretes tétel, közepesnél hosszabb lecsengéssel. Javulóban a Szent Gaál Pince!

 

Egri Bikavér 2016 Rhapsody Kovács Nimród

Kékfrankos, pinot noir, syrah, cabernet franc és merlot. 20 hónap fában, és ez érződik is rajta, de ez a sok hordó jó minőségű. Masszív a fa, vanilia, kókusz, fahéj, itt van amerika. Még fiatal a bor, érződik, hogy jó az alapanyag, ami a több hordót is elviseli. Bors, eper, komplexitás, izmos test, koncentrált anyag, érnie kell. Ilyen jó hordókat minden magyar pincébe!

 

Szekszárdi Bikavér 2016 Vida Péter

Kékfrankos, cabernet franc és sauvignon, merlot, syrah és kadarka alapú bor. Nagyon jó arányok, szép savak, cabernet adja a testet, a többiek inkább a gyümölcsöket és a fűszereket támogatják. Telt és egyben hosszú gyümölcsös lecsengés… Jó az új címkevilág, és jó az új irány a borokban…

Vida

Vida

Egri Bikavér 2016 St. Andrea Pincészet Hangács dűlő

Kékfrankos, merlot, pinot noir, cabernet franc és kadarka. A Hangács dűlő igazán szép borokkal örvendezteti meg évről évre a rajongóit. Kiérezni belőle a pinot noir-t, egyedi a karakter, erős a hordó, kócos a szerkezet még, idő kell neki, kakukkfűvel, zöldfűszeres villanások, izmos a bor. Élvezzük, csak még várnunk kellene vele…
Szekszárdi Bikavér Sebestyén Csaba és Csilla 2016 Ivánvölgy

Kékfrankos, merlot, cabernet franc és kadarka. Egyet kell értenünk Mészáros Gabriellával, szinte tanítható az egyensúly, egyszerre könnyed, hosszú és telt a bor. Kiváló szerkezet, nagy és elegáns és teljesen kész bor, melegség a karakterben, igazi szekszárdi virgonc. Ez lenne az origó, ha lenne origó?
Merengő Egri Bikavér Grand Superior 2016 St. Andrea Pincészet

Kékfrankos, cabernet franc, merlot, syrah és pinot noir. Nagy test, sok fűszer, komplex és koncentrált, nagy ígéret, de még messze van az igazi formájától. Sok a hordó, még túl fiatal, 8 év és talán csúcson lesz. Gyuriék hozzák a formát, durva potenciál…

 

Szép tételekből állt össze ez a mesterkurzus, Mészáros Gabriella biztos kézzel állította össze a borokat. De jó is lenne ha a bikavér arculata általánosan a nagy tömegek előtt is ilyen lenne…

Most következzen plusz néhány bikavér a nyitott, a publikum előtt zajló párbajról… A mesterkurzuson kortyolt összes tételt a nagyközönség is megkóstolhatta, végigélvezhette…

IMG_20190222_185843

Egri Bikavér grand superior 2016 Tóth Ferenc Pincészet

Itt debütált ez a bikavér mely a borászat első Grand Superior bora, a Tornyos dűlő 5 fajtájának házasítása: Kékfrankos, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Merlot, Pinot Noir. Fahéj, dohány, feketecseresznye, meggyesség dominál a gyümölcsök terén. Van némi zöldfűszeres, herbás vonulat is benne. Szép hosszú sűrű szövésű a korty, megfelelő savkészlet izmos textúrával, még kicsit fiatalka, de máris kész bor. Van benne potenciál, egyszerre kecses és telt.

 

Egri Bikavér classicus 2016 Eszterházy Szõlõbirtok

Kerek történet, filigrán és harmonikus. Bikavér ivásra, nem kell rajta sokat gondolkodni. Meggyes, cseresznyés alaphang gyümölcsben, lendületes savak, viszonylag hosszú a bor, még annyi pikáns kesernye, ami jól áll neki. A mindennapok bikavére.

 

Egri Bikavér superior 2013 Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok

Kékfrankos, Merlot, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Syrah összetételű. Diszkrét animalitással fogad, némi sonkás, bőrösség, de pont annyi amennyi hozzátesz a borhoz nem elvesz. Nagyon feszes a test, a tanninban van némi szögletesség, de az is tűréshatáron belül. Nem karcol, csak egy kis borosta, ami még jól is áll neki. Kő, fa, fűszerek, gyümölcs, grafit, ez egy szilárd talapzat. Hat éves, de még van ideje, van benne kraft.

No, megállj csak!
No, megállj csak!

Milyen volt a Bikavér Borjourban?

A margóra csak annyit, hogy a bikavér nagyon szép tud lenni, ez a rendezvény sikerrel be is mutatta. Igazán biztató képet kaphatott a rendezvényre látogató bikavérrajongó. Mert kell nekünk ez a bikavér, olyan borokkal, mint amilyenek a párbajon felvonultak. Ez a bikavér fényes oldala, bárcsak minél többen megismernék. Megfelelő létszámú és lelkesedésű közönség vett részt az eseményen a díszes Corinthia Hotel Báltermében. Tehát a borok szép környezetben, igényesen lettek bemutatva, nem volt szervezési gyengeség. Ha voltak is tömeges jelenetek, azok nem voltak zavaróak és a terem klimatizálása is kiváló volt. A borok egy része, igen mondjuk ki, hogy túl fiatalka volt még a megjelenéshez, de azért javarészt kész borokat kortyolhatott a publikum. A sötét oldal, a még mindig rogyásig telített áruházi polcok a bikavérnek nevezett gyenge minőségű lőrékkel. Amelyek a nagyközönségben nagy-nagy károkat okoznak, mélyítik a „bikavér = rossz bor” kapcsolódást. Amíg nem kerülnek le a polcokról a gyenge bikavérek, addig fogyasztó edukálása lehet a megoldás, tudatossá kell tenni őket. Ne vásároljanak a bikavéreket megcsúfoló hamis borokat. Hiszen mindenki nem juthat el, ebben az életében egy jól sikerült Bikavér Párbajra!

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

(köszönjük a meghívást a BorJour csapatának, külön Megyeri Sárának)

Kategória Bor