Az ihatóbb Magyarországért első túrája 2010-ben – Látogatás a Gál Pincészetnél Szigetcsépen

2010. március 4. – Nyulasi Gábriel

Kicsit néha csúsznak a cikkek, hiszen az élet annyi mindent elősodor, és nehéz ebben a rohamban mindig naprakészen állni. Meg aztán a témáknak is jó ha pihennek picit, talán érnek. Természetesen az olvasó rögtön klikkelne, nézné, olvasná, keresné magát, és nincs fent pedig… Szigetcsép, Gál pincészet bortúra HÉV-vel oda-vissza…

Január vége volt, még bőven tiszta erőből fagyott, havas, jeges – igen az öreg télikabátos időszak. De mégis amikor megállt HÉV, (Szigetcsép Egyetemi Tangazdaság ideiglenes megálló) ahol Az ihatóbb Magyarországért különítményének le kellett szállnia, hét ágra sütött a nap. Vert a fény, hógolyókat kapdostak fel a túratársak, és eszembe jutott a régi nóta: „Kigombollak télikabát,vitorlázzunk szélben mint a hajó. Nyomj a földhöz télikabát, el ne szálljak, érzem a hajlamot. Mit szólsz hozzá télikabát? Megértük az új tavaszot.” Persze azért tavaszról még annyira nem volt szó, de ha az emberrel van a BKV, és a süt nap, majd jó borokat kóstolhat, bárkit elragadhat a HÉV. Jó volt érezni, hogy a hátam mögött a csapattal bemegyek egy BKV irodába a pesti Vágóhídnál, és kérésemet zokszó nélkül teljesítik, hogy álljunk meg minél közelebb a szigetcsépi Gál Pincészethez. Úgy is fogalmazhatnék, hogy velem a csapat, és mögöttem Az ihatóbb Magyarországért!

Kis séta után rögvest Gálné Dignisz Éva fogadott minket, a Gál Pincészet borásza. Férje Gál Csaba, pedig a szőlész a családi vállalkozásban. Hogy az asszony hordja a nadrágot? –kérdezik meg néha cinkosan. Nincs itt semmi hiba, tökéletes összhangban működik a páros – nem véletlenül aratott nemzetközi sikereket több boruk. Ennek köszönhetően kerülhetett be Gálné Dignisz Éva az Év borásza díj jelöltjei közé. Egy Borszerda alkalmával láttam őket együtt, ekkor fogalmazódott meg bennem a túra ötlete.

Röviden a Pincészetről a Pincészettől: (www.galpinceszet.hu)
„Budapesttől 25 km-re a Csepel-szigeten, Szigetcsép, Szigetszentmárton és Szigetújfalu községek dűlőiben fekvő, jelenleg 95 hektár saját szőlőterület adja a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2004-ben épült borházának szőlő-alapanyagát. A sziget a történelem folyamán túlnyomórészt királyi-királynői uradalom volt, s szőlőtermelői múltját már az 1569-es szőlőadó-feljegyzések is bizonyítják. A szőlőterületből 60 hektár 1999-2005. közötti fiatal telepítés. Minőségi fajtaösszetételben a Rajnai rizling, Olaszrizling, Szürkebarát, Cserszegi fűszeres, Kékfrankos és a Pinot noir a meghatározó. Pincészetünk 1000 hl rozsdamentes temperált tárolótérrel rendelkezik. A borászati technológiát a terméskorlátozás, a válogatott szüret és az irányított reduktív erjesztés határozza meg.

Tehát ott álltunk a tartályok között, és Éva magyarázott, múltról, jelenről, tervekről. A kapacitás, no igen azt bővíteni kell, nem fér el a bor. A rövid szemle után átfáradtunk a kóstolóterembe.

Az egyik leggyakrabban előforduló fajta volt a belövő borunk, a Szigetújfalui Olaszrizling 2009-es változata. Friss, gyümölcsös jegyekkel robbant bele poharunkba, szőlővirág, nyári alma az illatban. A kortyban a citrusok – lime, grapefruit vitték a pálmát az élénksavakkal, melyet még a vibráló pezsgés pörgetett fel. Folytattuk az újborok sorát az Ezerjó 2009-es kiadásával, itt még virgoncabb savakkal találkoztunk, igazi saláták bora villant a gondolat. 2008-ba léptünk a harmadik borral, Szigetújfalui Szürkebarát volt a terítéken. Megtapasztalhattuk, hogy miképpen szelídíti meg a palackos érés a fajtát. Vinagora díjnyertünk selymes textúrával, és citrusos lecsengéssel fogadott minket. Vissza 2009-be egy Szigetszentmártoni Cserszegi Fűszeressel, a Kunsági Borvidék aduásza a pohárban a negyedik körben. Tanítható gyönyörű bodzás illatfelhővel bűvöl, friss, fűszeres – kell ennél több?

Az ötödik menetben a kihívó: Szigetcsépi Nektár-Cserszegi fűszeres cuvée 2008., 23g maradék cukorral a félédes szekciót erősíti. Vegetális, füves illatokkal, kis mézzel meghintve, a korty tartalmas, és meglepően hosszú. Az idő hullámvasútján újra 2009-ben találtuk magunkat a szépreményű Kékfrankos Rozé társaságában. Szamócás, málnás jeleket küldött szaglószervünkbe, szikrázó pezsgéssel oszlott el az ízlelőbimbókon. Már díjnyertes, Magyarország legjobb újbora címet kapta 2009 végén. Ideje volt vörösödni plusz mínusz egy év, hetedikre Szigetszentmártoni Pinot Noir 2008-ból. Vörös bogyós gyümölcsökből szemléztünk, krémes lecsengéssel, habkönnyű a tétel. Zárás a nyolcadikkal, Cabernet Sauvignon előző borunknál már mélyebb tónusú színvilággal. Illatban meggyes, csipetnyi paprikával. A hordózás francia dongákkal történt, finoman hangolva, a gyümölcs uralkodik. Borkóstolás után, a gyomorban muzsikáló angyalok gyorsan ételért kiáltanak. Szigetcsépről Szigetszentmártonra ballagtunk a helyiek hathatós támogatásával, majd a Duna parton lévő  Márton Csárdában vertük el éhünket.

Hazafelé a HÉV-en még egy önjelölt fellépő stand up comedy-ben is részünk lehetett. Utastársunk teret betöltően ecsetelte szamoai élményeit, viszont telefonos segítséget kért fogfájós túratársunk érdekében. Begombollak télikabát, gondoltuk már a nap végén, mert beköszönt még Téltábornok. A hideg ellensúlyozására még bontottunk néhányat az útravaló palackokból. Az ihatóbb Magyarországért első idei túráján a lelkes csapat bebizonyította, hogy nincs olyan körülmény, ami megállíthatná a borrajongókat. Tél közepe, tavasz ideje, nyár dereka, ősz vége – bortúrákra fel, minden időben!

2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra2010. első bortúra

Kategória Egyéb