Az Év Borásza díj jelöltjeinek bemutatkozása – Borest 2012

2012. december 2. – Nyulasi Gábriel István

A hagyománnyá vált Boresten mutatkozott be az idei Év Borásza, hivatalos nevén, Az Év Bortermelője választás döntőjébe jutott öt jelölt. Volt díjátadó a határon túli magyar borászatoknak, versmondás, megható bemutatkozás, és kortyolás és kortyolás természetesen. Cikkünkben egy nyúlfarknyi videót is elhelyeztünk a fotók mellé a hangulat kedvéért.

A további képek elérhetősége a Facebook-on ideklikkelve!

A Mezőgazdasági Múzeum impozáns falai megteltek az öt jelöltre várókkal kiegészülve az ünnepi közgyűlését tartó Magyar Borakadémia tagságával. Részlet az ünnepségből: „Non est ad astra mollis et terris via” (Nem sima az út a Földtől a csillagokig) – mondta egykor Seneca. „Mi húsz éve elindultunk rajta.” Toldotta meg, Dr. Kállay Miklós, egyetemi tanár, az MBA elnöke. „Összességében talán büszkék lehetünk arra, hogy húsz évvel ezelőtti reményeink és várakozásaink többnyire valóra váltak és a mai virágzó borkultúra kialakításában a Magyar Bor Akadémia is szerepet játszott és a jövőben is megtalálja a helyét a magyar szőlő-bor ágazat sikeressé tételében.”

A Borest hivatalos programja:

A VII. Kárpát-medencei Borverseny eredmény hirdetése és díjkiosztója

Rövid program, a verseny bemutatása, csak az aranyérmes borok okleveleinek átadása, egyben az esten, a verseny borait kóstoltató, külhoni kollégáink bemutatása.

– In vino veritas

Szemelvények a bor irodalmából

Előadók: Lukács Sándor színművész az MBA tagja és Tahi Tóth László színművész.

– „Az Év Bortermelője 2012” öt jelöltjének bemutatkozása

A jelölteket bemutatta: Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia főtitkára

– Az öt jelölt és a Kárpát-medencei Borverseny díjazott borainak kóstolója

Borbemutató, szabad borkóstolás ízes, magyaros, hideg falatkákkal, sajtokkal.

Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum Aulája

A VII. Kárpát-medencei Borverseny Aranyérmesek listája:

Korpás Pince Rajnai rizling, kései szüret Felvidék 2005 NAGY ARANY

Papp Péter Sauvignon blanc Erdély 2003 NAGY ARANY

Korpás Pince Tramini, kései szüret Felvidék 2008 NAGY ARANY

Eva Cuk Somi Pinot blanc Muravidék 2006 ARANY

Balla Géza Pincészet Kékfrankos Erdély 2009 ARANY

Balla Géza Pincészet Cabernet franc Erdély 2009 ARANY

Vino Helen Irsai Olivér Felvidék 2012 ARANY

Balla Géza Pincészet Feketeleányka Erdély 2010 ARANY

Chateau Belá Rajnai rizling Felvidék 2011 ARANY

Balla Géza Pincészet Rosé Erdély 2012 ARANY

Krampač Egon Zöldszilváni Muravidék 2011 ARANY

Balla Géza Pincészet Cabernet sauvignon Erdély 2009 ARANY

Mátyás Pince Dunaj Felvidék 2011 ARANY

Rutinosan lépett fel a Nyikos István, az MBA tagja által válogatott boros anyagból, a két színművész: Lukács Sándor színművész az MBA tagja és Tahi Tóth László színművész. Egy kis videós részlettel illusztráljuk a hangulatot. In vino veritas…

Hasonlóan nagy rutinnal mutatkoztak be abc sorrendben Az Év Bortermelője cím aspiránsai. Áts Károly nyitotta a sort, aki hihetetlen sok információt sűrített bele mondandójába, (Karcsival egy kóstolón egyszer sikerült egy óra alatt több tucat bort „megismerni”, és még beszélt is róluk) az öt perc időkeretet átlépve a végén a családi kötelékek fontosságára hívta fel a figyelmet. Megható, és örömteljes pillanat volt számára, hogy leánya szeretné továbbvinni a borászati hagyományokat a családban.

Borbély Tamás volt az újonc a bemutatkozók között, nála szintén a család került előtérbe, hiszen szüleiben, a Somló és Badacsony házasságának köszönhetően került a borászati vonalra. Kiemelte a badacsonyi terroir fontosságát, véleménye szerint a termőhelyet is díjazták jelölésével. Ranolder püspök Badacsonyról szóló szavaival zárta bemutatkozását „…egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépséget itt együtt lássanak.”

Dúzsi Tamás megemlékezett mind a hét gyermekéről, és kiemelte a nyugdíjas évek szépségét. A szekszárdi borászunk még nem adta fel a sportot, ha kisüt a nap rögtön kerékpárra pattan. Beszédében a munkaalapú társadalom aktív tagjaként aposztrofálta magát, akiről példát lehetne venni. Az évi 300.000 palack termelést már több esztendeje büszkén tartják. Kevésbé ünnepélyes, fájó pontja viszont, a több éve tartó 96 milliós értékű ingatlanvita, melyben pereskedik a mai napig a szekszárdi termelő.

Gálné Dignisz Éva, az első és egyetlen női jelölt az Év Borsáza versenyben kitért a 2012-es évjáratra. Viszontagságos esztendő volt, télen és tavasszal fagy, majd jégeső, és ennek koronájaként az aszály. Ennek ellenére a termés közepes mennyiségű, viszont igen jó minőségű. Még mindig csak a 30%-át dolgozzák fel a szőlőnek, a többit eladják. Jelenlétével is bizonyítja, hogy van értelme a Kunságon a minőségi szőlő- és bortermelésnek.

Heimann Zoltán, a tőle megszokott 10 generációs sváb borászati- és vérvonalra tett utalással kezdett. Hosszú utat jártak be a Heimann családok, és hosszú utat járt be a szekszárdi borvidék is. Sokat tanultak Villánytól, hiszen az egész minőségi bortermelés húsz éve velük kezdődött. Mára viszont sikerül egyre inkább önálló arculatot kialakítaniuk. Sok a tennivaló még, és az új hegyközségi törvény megalkotása is az előrelépést szolgálja.

A további képek elérhetősége a Facebook-on ideklikkelve!

A bemutatkozások után kezdetét vette az eszem-iszom, szabad kortyolás a Kárpát-medencei borászok és az öt jelölt boraiból. A kortyok között sikerült elcsípni Gálné Dignisz Évát, akit arról kérdeztük, hogy milyen érzés, hogy ő az eddig egyetlen női jelölt, és ő lehetne az első nő, aki az Év Borásza címet elnyerheti. Borásznőnk válaszában kifejtette, hogy büszkeséggel tölti el ez a tudat, és ha elnyeri a címet, akkor utat nyithat a további női jelölteknek. Matematikailag ugyan ő a legesélyesebb, hiszen a legrégebben van az ötös fogatban, de maga a jelöltség is óriási megtiszteltetés, és örömmel fog gratulálni a győztesnek.

Az előző nyertes, Vida Péter is velünk kortyolt, sőt ő maga ajánlotta borásztársa egyik borát. Tapasztalatairól faggattuk az Év Bortermelője díj kapcsán. Szekszárdi „Szív- és lélekborászuk” elmondása szerint rengeteget utazott az utóbbi egy évben, májusig csak 55000km-t tettek bele az autóba, szíve szerint Áts Károly győzelmének drukkol. Valóban ez a cím a magyar borászat Kossuth-díja, komoly megbecsülés övezi a nyerteseket, és nem utolsósorban 20-30%-os forgalomnövekedést is elkönyvelhet jó esetben a díjazott.

December 7-én kiderül, addig már nem sokat kell aludni, valószínű jelöltjeink sem sokat pihennek. Bárkinek is a nevét olvassák fel a borítékból, mi a Magyar Bornak szurkolunk!

Kategória Egyéb