Terra Hungarica – Borszalon a Gerbeaud-ban

Ha a szalon szót hallom, óhatatlanul mindig valami elegáns, művészi, különleges, ünnepélyes dolog jut eszembe. Na meg egy olyan közeg, ahol hasonló érdeklődésű és affinitású emberek gyűlnek össze. A borszalon összetétel hallatán pedig úgy érzem, olyan helyről beszélünk, ahol a borok – és készítőik – végre igazán méltó környezetben mutatkozhatnak be. Ez így történt a szombaton megtartott Terra Hungarica Borszalon esetében is. Nem kell semmiféle kisujjeltartós, szmokingban feszengős kóstolóra gondolni, azonban a helyszín, vagyis a mézeskalács illatú Vörösmarty térre néző Gerbeaud dísztermei eleve megadták az alaphangot a kivételes kóstolóhoz.

A Terra Hungarica nem másra vállalkozott, mint hogy bemutassa a természet- és tájhű gazdálkodásra törekvő magyar borászatokat. Hiánypótló kóstoló volt ez, mert egyrészt olyan pincészetekkel is találkozhattunk, melyek nagy borfesztiválokon, kóstolókon, borbemutatókon egyáltalán nem, vagy csak ritkán jelennek meg, gondolok itt például az egri Kaló Imrére vagy a somlói Takács Lajosra, másrészt itt mindenki egy téma, egy cél, egy filozófia, vagyis a terroire-szemlélet, illetve az organikus, vagy a biodinamikus gazdálkodás köré csoportosulva mutatkozott be. Kis, külön szegmense ez a hatalmas borvilágnak, de szerencsére az utóbbi időben mintha nagyobb odafigyelést és elismerést kapna. Egyediség, szellem és lélek, adott esetben cseppnyi spiritualitás – talán ettől is volt különleges a szombati kóstoló, na meg attól, hogy jó volt látni egymás borát kóstolva például a tehetséges és feltörekvő nemzedékhez tartozó Losonczi Bálintot a már tapasztalt Szentesi Józseffel együtt, aki büszkén mesélte el buján fűszeres, finoman bársonyos 2009-es Kadarkájáról, hogy Bálinttal közösen válogatták a klónokat. Ebből is kiderült, hogy nem puszta marketing fogás az a közösségvállalás – egymás szakmai segítése -, amelyet a jelen lévő borászok alapelvként is megfogalmaztak.

De picit térjünk még vissza a helyszínhez és a programokhoz. Ritkaság egy induló, bemutatkozó rendezvény esetében, hogy már rögtön első évben kinövi a helyszínt, márpedig a Terra Hungarica esetében szinte már ez történt. Talán a nagy érdeklődés is jelzi a BorSzalon kivételességét és hiánypótló voltát. A Gerbeaud Fő, Oszlopos, és Tükrös dísztermeit – amelyben egyébként egykoron a Gerbeaud család lakott – pillanatok alatt belaktuk, kicsit szellősebb közlekedésre-kóstolásra már csak Isabelle Legeron Master of Wine természethű borokról tartott mesterkurzusa után nyílt lehetőség. Aki nem ült be a Dorottya díszterembe megtekinteni a L’esprit du vin – Le réveil des terroirs (A bor szelleme – A termőhely újjáéledése) című, biodinamikus gazdálkodásról és az e szemléletben szőlőt művelő és bort készítő borászokról készült dokumentumfilm premierjére, az este még „belehúzhatott” a kóstolásba, hiszen a belépőjegy ellenében erre korlátlanul volt lehetőség a széles nagyközönség számára is.

Mi is beleharaptunk hát a nagy falatba, és igyekeztünk minél több benyomást szerezni a borokról. A csopaki Tamás Ervin sós, ásványos, izmos 2010-es Olaszrizlingjével kezdtünk, majd a Tokaj Kikeletnél folytattuk. Berecz Stéphanie egy száraz, friss, 2010-es Furmint-Hárslevelű házasítást csurgatott a poharunkba, mézzel és körtével, mellette lendületes savakkal. Aztán annyira kedvet kaptunk a szépséges savakhoz, hogy felkerestük a Somlói borvidéket. A Somlói Apátsági Pince kínálatán Balogh Zoltán vezetett minket végig. Számára egy hegy létezik, és az a Somló. Szinte fanatikus, vagy tán egészen az. Kedvenc fajtájával, a Traminivel kezdtük a sort. Ezen meglepődtem, ismerve a juhfarkas-furmintos „Somló imázst”. De ahogy ő fogalmaz, a Tramini fajtában nagyon sok van, csak le kell előle bontani a nőies, díszes, cifra álarcot. Aztán a 2010-es Olaszrizlinggel folytattuk. Keserűmandula, ásványos-köves jegyek, acélos savak, na és az „árulkodó” érett illatok. Mert hogy Zoltánék a teljes érettségnél még egy gondolatnyival később szedik le az alapanyagot. Ebben hisznek, és így készülhetnek magas beltartalmú, komplex borok. Jött aztán a 2010-es Hárslevelű, bájos, maradékcukros, ásványos, érett jegyekkel, majd a Furmint, amely erőteljesebb, vibrálóbb és határozottabb vonalat képviselt.

Innen nem is mehettünk volna máshova, mint a szintén Somlóról érkezett Takács Lajoshoz. Három Hárslevelű: 2010, 2009  és végül 2008. Mindhárman mást tudnak, a 2010-es karakán, erőteljes savkészletű, a 2009-es visszafogottabb, virágosabb, bájosabb, mézesebb vonulat, a 2008-as pedig az érett, férfias világról szól. Szentesi Józsefnél álltunk meg legközelebb. A nadapi szőlősorok gondos gazdája egy igazán szépen felépített Kékfrankossal lepett meg minket, 2009-ből. Dús és buja, a test, a sav, az alkohol kerek egészben, friss gyümölcsösséggel és fűszerességgel. A Somlóiról a Badacsonyi borvidékre utaztunk, Szászi Endréhez. A 2006-os Olaszrizling egyszerre határozott az ásványosságtól és a lendületes savaktól, és kedves a terroire-ra jellemző extraktédességtől.

Losonczi Bálint következett a sorban, elsőként a még alakulóban lévő 2010-es Cabernet Sauvignon hordóminta került a pohárba a Paskomból. A friss, mentás, hordófűszeres, édeskés aromákra aztán „rátöltöttük” a Gereg-dűlő 2009-es Kékfrankosát. A Mátra hűvösebb oldala után szinte átjárt a meleg, intenzív, gyümölcsös, szépen kimunkált a bor. A továbbiakban igyekeztünk még bele-belekóstolni a kínálatba, így jártunk Kaló Imrénél is, ahol azonban sajnos már „csak” a 2011-es Chardonnay tartálymintát és a 2002-es édes Chardonnay-t tudtuk górcső alá venni, a többi tétel elfogyott. Az estét Demeter Zoltán 2009-es Szerelmi Hárslevelűjével, a Bott Pincészet 2009-es Csontos Furmintjával, és némi kétségbeeséssel zártuk, tekintve, hogy sajnos a Terra Hungarica BorSzalon bezárta kapuit.

És a vége? Hát igen, talán néhányaknál – hogy stílszerű legyek – egy kis vidám szalonspicc, majd villanyoltás, kifelé Isabelle Legeron egyesével búcsúzott a távozóktól (szokatlan gesztus mifelénk!), pár tartalmas beszélgetés a ruhatárnál, és séta hazafelé, keresztülvágva a forralt bor illatú  karácsonyi vásáron. Aki pedig a kiállítók borait végigkóstolta, meggyőződhetett arról, hogy valóban egyedi, a termőhelyek jegyeit közvetítő, természetes és nagy odafigyeléssel készült tételekről van szó. Aki idén nem jött el, vagy a limitált férőhely miatt már nem fért be, jövőre ne hagyja ki a magyar természet- és tájhű borászatok bemutatkozását!

A Terra Hungarica BorSzalon kiállító borászatai az alábbi alapelvekkel azonosulnak:

– eredetiség (forgalomba hozott boraikat kizárólag a saját borvidéken termett szőlőből készítik, és azokat a borvidéken kívül csak palackozott formában értékesítik)

– szőlőgazdálkodás (kerülik a felszívódó gyom- és rovarirtó szerek, a műtrágya, a gépi szüretelő eszközök használatát)

– hozzáadott anyagok kerülése (aromákat befolyásoló fajélesztők, enzimek, hozzáadott sav, cukor, tannin, fa chips, stb. mellőzése)

– borászati beavatkozások kerülése (tartózkodnak a mesterséges eljárásoktól a borok természetességének és egyediségének megőrzése érdekében)

– hitelesség és közösség-vállalás (szabad betekintést adnak szőlőikbe és pincéikbe, közösséget vállalnak a hasonlóan gondolkodó és cselekvő borásztársaikkal, tapasztalataikat és tudásukat megosztják egymással).