2011. április 16. – Hajdú Tibor
Van amikor a téma megtalálja az emberét, így történt ez Hajdú Tiborral a VinCE 2011-en. Előfordul, hogy a tudósítót kiküldöd a helyszínre, és a riport nem érkezik meg, vagy nem az elképzelt formában. Ezúttal nem csalódtunk, Tiborunk Mr. California-ként kortyolt, jegyzetelt és frappáns cikket készített élményeiből. ( Szerk.)
Ha valaki megállítana az utcán, és arra kérne, hogy röviden jellemezzem a kaliforniai borokat, annak szenvtelenül, habozás nélkül ezt felelném: nagy test, magas alkoholtartalom, olajos, kerek, bársonyos struktúra és határozott újfahordós illat- és ízjegyek, no meg a világfajták, melyekből e borok készülnek. Nagy vonalakban ezzel lehetne jellemezni Észak-Amerika mediterráneumának borait. Ám az újfahordó mögött egy sokkal színesebb világ tárul a „nyitott orrú és szájú” kóstoló elé.
Az árnyaltabb kép kialakításában az első dózist, ha úgy tetszik, pofont már megkaptam 2007 őszén és telén, amikor pár hónapot sikerült kinn töltenem a Napa-völgy tőszomszédságában, és kellemes beszélgetések közepette szállásadóim asztalánál agyra-főre nyakalhattam a kaliforniai fehéreket és vörösöket. Sejtettem, hogy most majd itt, a Vincén Warren Winiarski, a Stag’s Leap Pincészet lelke és alapítója nem a tucat cuccokkal akarja untatni közönségét, hanem valami egyedit fog mutatni, egyenesen a giga méretű borvidék lelkéből, a Napa-völgyből. Újabb csapás a sztereotip Kalifornia képre!
Winiarski úr a szó jó értelmében vett megszállott, aki chicagói bölcsészettudományi karrierjét feladva, az 1960-as évek Napa-völgyi úttörőit követve borásztanulónak szegődött, majd sok év tapasztalattal a háta mögött felépítette a völgy egyik ikonborászatát, a Stag’s Leap-et. Hiába, a név kötelez, és talán a sorsunkat is meghatározza: a Winiarski név lengyelül nagyjából annyit jelent, hogy a borkereskedő fia.
A megszállottak teszik Kaliforniát színessé és érdekessé a borimádók számára. A megszállottak száműzik a fatelepet a boraikból, nem szeretnének a Chardonnay-ból minden áron egy vastag, olajos, vajas mannát készíteni; ők valami mást akarnak; képzeletbeli bortemplomukban a terroirt istenítik, és az egyedi ízek és illatok birodalmát szeretnék megmutatni nekünk, fanyalgó, az óvilág fensőbbségét hirdető európai borfogyasztóknak.
Ezen megszállottak miatt robbant a bomba Párizsban 1976-ban, ahol egy vakkóstolón, amelyet a szakma azóta a párizsi ítéletként aposztrofál, a kaliforniai Cabernet Sauvignonok és Chardonnay-k kiütötték a nyeregből gall vetélytársaikat. A túlnyomórészt francia gasztro- és borgurukból álló zsűrit sokkolta a kóstoló végkimenetele; a francia bor kizárólagos hegemóniája ettől a naptól fogva már csak történelem volt. A gall „bormohács” óta eltelt bő két évtizedben a kaliforniai borok tovább erősítették hírnevüket és masszívan bevésték magukat a világ borpalettájába. Megjegyzem, a bordeaux-i vörösökön diadalmaskodó kaliforniai bor épp egy Stag’s Leap 1973-as évjáratú Cabernet Sauvignon volt.
Winiarski úr mivel is kezdhette volna a kóstolóját, mint pár Chardonnay felvonultatásával. Az első két tételt a saját pincészetéből hozta; mindkettőben a fa csak statiszta szerepre korlátozódott, és különösen a másodikban a terroir domborított, szép minerális jegyekkel az illatban és az ízben. A harmadik (Rombauer Chardonnay 2009), amiről, ki tudja miért, Darth Vader csillagrombolójára asszociáltam, egy igazi testes, húsos tétel volt, trópusi gyümölcsökkel és nagy adag újfahordós, vaníliás ízzel és illattal. Olybá tűnt, mintha a borral egy tömb vajat is lenyeltem volna. Kettő egy az egyediség javára, a jó értelemben vett kommersszal szemben.
Aztán jöttek a vörösek, felvezetésképp egy, a nevében az amerikai olvasztótégelyt remekül jellemző produktum: Grgich Hill Zinfandel 2006-ból. Nem csalódtam: szép tanninok, pici, de nem zavaró savhangsúly, melyre a koronát a finom gyümölcsös és fűszeres ízek tették fel. Nekem ez a szőlőfajta Kalifornia Kadarkája; egyedi és izgalmas. Mondanom sem kell, hogy az általános és az egyedi csatájában kié volt a pont.
A „zin” után megérkezett a nehéztüzérség három remek Cabernet Sauvignon személyében. A triumvirátusból a Stag’s Leap pincészet Fay dűlőről szüretelt Cabernet Sauvignonjába és CASK 23 névre hallgató, 2001-es évjáratú műremekébe bolondultam bele.
A Fay dűlőnek remek története van. 1968-ban Winiarski úr egy helyi Napa-völgyi termelő, bizonyos Nathan Fay verandáján üldögélve a gazda által készített Cabernet Sauvignont kóstolgatta, aztán a szó bennszakadt, hang fennakadt, még a lehelet is tán megszegett, az angyalok pedig trombitáltak, és Warren Winiarski örökre eljegyezte magát a terroirral és a Cabernet Sauvignonnal. Nathan Fay birtokát 1986-ban vette meg. A dűlő a termelő iránt érzett tiszteletből kapta a Fay nevet.
A Fay dűlőről szüretelt Cabernet Sauvignonok Winiarski úr szerint a következőképp jellemezhetők: „Vasököl, bársonykesztyűbe húzva.” Találó kifejezés, mely szerint a vasöklöt a masszív tanninok és savak alkotják, a bársonykesztyű pedig a magas alkoholból és az intenzív, gazdag gyümölcsös karakterből szövődik össze – számomra ugyanis ezt jelentette a bemutatott Fay Cabernet Sauvignon.
A CASK 23 lassan nyílott meg illatban, hogy percekkel később elképesztő gazdagságban pompázzon orrom legnagyobb örömére, nem beszélve a pazar, telt, gyümölcsös, szilvás, cseresznyés, csokoládéval fűszerezett ízekről. A bor olyan hosszú utóízzel rendelkezett, hogy egy korty bizton kitartott volna addig, amíg Lev Tolsztoj Háború és Béke nevezetű monumentális opuszát elejétől a végéig kiolvasom, de nem tettem, mert következett az utolsó tétel.
Hab a tortán, pont az i-re, Opus One 2004 egy másik, egekig emelt kaliforniai pincéből, a Mondaviból. Sznoboknak diadal, borelemzőknek izgalmas feladat a 100 és 600!! dollár közötti tételek górcső alá vétele. Mit kapok ezért? Egy remek komplex bort, amely intenzív fűszerességgel indít az orrban, majd a szájban határozott tanninokkal, vajas karamellás ízekkel, némi csokival és intenzív gyümölcsösséggel hódít. Döntse el mindenki, hogy valóban megér ennyit ez a kétségkívül pazar bor.
Kóstolgatok, szürcsölgetek, színesedik, árnyaltabbá válik a kép a kaliforniai borokról, miközben Winiarski úr andalító dzsessz muzsikával zárja előadását. A záró akkord után eszembe jutnak szavai: „…boraim a tűz és víz alkímiájából születnek…” Az ellentétekből harmónia születik, a különböző dűlők nedűinek házasításából pedig egyedi és nagy borok. Tehát van itt minden, alázat a borászat felé, terroir-szemlélet, az egyediség iránti igény, még helyi szőlőfajta is akad. Kalifornia felnőtt Európához.
