Ez volt a Vakáció Bormozi, Marco Ferreri gyilkos humorú húsos filmjét néztük meg jó borok társaságában…

Nyulasi Gábriel István írása
Vakáció júliusban
Gyakran nehezebb pálya megtartani egy bormozit szabadságolásban. Körülbelül a nyári igazolt hiányzások úgy aratnak a látogatók között, mint a menetrendszerű téli lázas betegségek. Hogy mégis miért tartjuk meg a nyár közepén is a bormozit? Mert igény az van rá, csak nem mindig egyforma mértékben. A hús – című film 1991-ben került forgalomba

Vakáció tündérporral
10 éves korom óta nézek földhirdetéseket. A dédszüleim közül mindkét ágon voltak, akik a mezőgazdaságból éltek. A nagyszüleim korában a földeket már elvették, így maradt a kert és a kis szőlő, ahol tisztelettel áldozhattak a természet csodáinak. Tőlük ragadt rám a megszállottság. Az egyik alsó tagozatos biológia óra után megértettem, hogy egy napraforgómag elvetésével egész marék nyerhető. Ez a felfedezés pedig arra sarkalt, hogy szüleimnek imponálva magam termesszem meg az apa-fia focimeccs nézésekhez a szotyit.
…. (A szotyitermelés nem indult be több okból kifolyólag a teljes sztori a https://www.gilberriesandwine.com/rolunk/ résznél.)
“Első évem csúfos vereségét egy dália tő kompenzálta. Az elültetett gumó megállás nélkül hozta a sárga virágokat. A mamám kijelentette: – Ebből a gyerekből kertészmérnök lesz!”

Gilberries and Wine PIXIE DUST 2025 Petnat (Tokaj) 50% Furmint, 25% Kabar és 25% Zéta
Van, hogy elkélne néhány gramm Csingiling tündérporából? Robbants egy palackot és repülj messze a gondoktól! A tündérpor (angolul Pixie Dust) a Disney-féle Pán Péter és Csingiling történetek legfontosabb mágikus kelléke, amely képessé teszi a tündéreket és az embereket a repülésre. Az emberek esetében a tündérpor önmagában nem elég, a repüléshez szükség van boldog gondolatokra is.
“A Pixie fele (50%) furmint mádról, öreg tőkékről, 25 % Kabar és 25 % Zéta, ezek az Istenhegyről jöttek. A szőlő bogyózva lett, aztán kosaras préssel préselve. Egy napot ülepedett, majd egy nagy üvegszálas tartályban erjedt. Palackozás 12 g maradékcukornál történt. Hozzáadott kénmentes. Degorzsálva lett, víz alá robbantva.”

Észre is vettük, hogy bizony jóval kevesebb a seprő a palackban és a bontás sem okozott nehézséget. Igazán felhasználóbarát Petnat, amelyben szépek az orrban a gyümölcsök: körte, alma, citrusok huss! Jó a bubiszerkezet, megfelelő savak és ízben is jó a tündérporos világ egy kis fehérhúsú barackkal és a már említett gyümölcsösség. Mindig ilyen kellemes Petnatot innánk és a végén még jön egy picit a terroir ásványosság. Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!

Felvidéki vakáció
A Bóna Winery Bátorkeszi községében található található, a dél-szlovákiai régióban. A szőlősből már első pillantásra elbűvöl a Duna és a Gerecse hegységre néző kilátás. Ezek a helyi terroir legfontosabb elemei. A terület átlagosan Szlovákia legmelegebb területe. Az egyedi talajszerkezettel együtt megteremtik azokat az előfeltételeket amelyek lehetővé teszik a magas szintű szőlőtermesztést. Feladatunk az, hogy ezt a minőséget palackokba töltsük.

Bóna Winery Bloom gyöngyöző rozé 2025 (Felvidék) Az analitikáról és az összetételről: 10 g/l cukor, cabernet sauvignon, merlot rozé, reduktív, a borász/szaktanácsadó Gincsai Tamás fejlesztése, és szintén az első évjárat. Ropog a ribizlis eper, könnyű és friss, nagyon jó inni. Ez a bor tényleg csak rövid ideig van a pohárba, mert kortyolásra ingerel. Könnyen fogyasztható, jó bubikkal, még egy pohárral kategória! Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!

Móri vakáció
Frey macht Wein – Wein macht frei
/Frey bort készít – A bor szabaddá tesz/
Családi borászatunkat, Frey Pince néven – a 300 éves móri sváb szőlőkultúra hagyományaira támaszkodva – 1993-ban alapítottuk, jelenlegi pincénk megvásárlásával. Családunk már ezt megelőzően is – több generációra visszamenőleg – foglalkozott szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. A Frey birtokon összesen mintegy 8,5 ha kizárólag saját tulajdonú szőlőültetvényt művelünk, melynek nagy része a Móri Történelmi Borvidék legjobb minőséget adó, ún. Csóka dűlőjében, a Márkus hegyen, illetve a Csókakő határában fekvő Látó-hegyen található.

Frey Pince Ezerjó 2025 (Mór) Az illatban csonthéjasok előre, körte és a móri savak, amelyekről tudunk beszélni. Egy igazán gyümölcsös és sűrű szövésű, izmos ezerjó. Ásványok a háttérben, minden túlzás nélkül. Az az igazi jó svádájú reduktív bor egy virágcsokorral fűszerezve, a savszerkezet tipikusan móri, le sem tagadhatná. Szeretjük az ilyen borokat is, sokoldalúak, hiszen magában, fröccsben és ételekhez is megállják a helyüket. Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!

Tokaji Vakáció
A Gilberries önmagában nem egy hagyományos angol kifejezés, hanem a Gilbert keresztnév és a berries (bogyók) szavak játékos összevonása. A natúr woodoo. Brainstorming bor. A beszélgetést mélyebb rétegekbe vezeti.

Gilberries and Wine Woodoo Love Furmint 2024 (Tokaj) Az a rátkai istenhegyen lett szüretelve, 50 évnél idősebb tőkékről. A szőlőt lábbal zúztuk, majd kosaras préssel préseltem. A préslé rögtön a hordókba lett töltve. Egy évig hordóban volt, lassan erjedt. Csak palackozáskor kéneztem 10 mg/l mennyiségben. Szűretlen, derítetlen. Tényleg egy gondolkozós bor, Körte és alma, jonagoldos szép savakkal megtámogatva és jönnek az ásványok is.

Érdemes szellőztetni egy picit, egy kis krétás mellékzönge, fehérbors, jönnek a citrusok is, vannak itt rétegek, csak meg kell őket várni. A hordóból egy kis vanília is becsatlakozik, igazi hegyaljai bor, tudja a terroir-t és meg is mutatja! Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!

Neszmélyi petrol
BORBIRTOK=számunkra nemes és lélekemelő megélhetés, ahol Baj és Dunaszentmiklós boros hagyományait idézzük meg. CSALÁDI=Hanga+Magor+János+Móni=szőlő, bor, szállás, élmények.KISBAKA=ez mit jelent? Gyere és elmeséljük. Neszmély borgazdasági központja sokáig a Baji szőlőhegyen volt. Itt épült meg az Esterházy-uradalom 14 ágas pince komplexuma. E hagyományok előtt tiszteleg az Uradalmi rajnai rizling házasítás.
KisBaka Családi Borbirtok Uradalmi 2024 (Neszmély) Sárgamuskotály és rajnai házasítás, amelynek erősebb tagja a sárgamuskotály. Jön a muskotályos jelleg, de aztán némi petrolosság kíséri a rajnaiból. Eléggé érett a tétel, masszív a savgerinc, jönnek az ásványok is. Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!

Sherry-sherry Barcza
Pincészetünk a Somló déli oldalán a Kőkonyha közvetlen szomszédságában található. A Badacsonyi borvidéken, Csobánc-hegy dél-keleti részén is rendelkezünk szőlőterületekkel. Összesen öt hektáron gazdálkodunk, melynek egy részét béreljük. Néhány zárógondolat a hegyről, a borról… Bár a nevéből hiányzik a szent szó, mégis jelentőségében, kisugárzásában sokan a Somlóra, mint valóságos szent-hegyre tekintenek, mint Isten ottfelejtett kalapjára.

Barcza Pincészet Juhfark 2016 (Nagy-Somló) A 2016-os bor így 2026-ban már egy kicsit túl volt élete fényesebb részén. Persze ez nem azt jelentette, hogy szétesett, ám a korosodó jegyek már megjelentek. Nagyon hasonló csomagot kaptunk, mint a Somlói versenyzőnknél. Mély, borostyán szín, sherrys illat. A sherrys illat, leginkább a Fino és Manzanilla vonulatot takarja: Friss, finom, élesztős és mandulás jellegű, enyhe sós, tengeri fuvallattal. A tengeri fuvallat az jön az ásványokból. Citrusbefőtt, aszalt körte, a savak is tartanak még, de ezt már el kellett volna fogyasztani.

Hárslevelűk éjszakája
Álmodunk egy bort, a Budaházy–Fekete Kúria borát, amely bor felmutatja Erdőbénye, a szőlős kertjeink, a pincénk szépségét, harmonikus kapcsolatát a környezettel, a terület örökségével. A pince nemcsak egy eszköz a jó bor készítésére, hanem meghatározó vektora a megálmodott bor imázsának. Nem egyszerűen csak őrzői vagyunk egy örökségnek, hanem építői, alkotói is kívánunk lenni. (idézet a pincészet oldaláról)

Budaházy-Fekete Kúria Christmann Hárs 2013 (Tokaj)

90%-ban tartályos, 10%-ban hordós érlelés. A három hónapos érlelést követően a bort 2014. áprilisában palackozták. Mi pedig kipattintottuk 2026. nyarán és milyen jól tettük. A “nehézbombázó” idősebb versenyző közül ő mutatta a legjobb formát. Egészen fiatalosan mutatta a mély aranysárgás csillogásban a finoman pergő hársmézet az érett citrusokkal. A háttérben sós almakompót, jönnek még aszalványok is, pici mandulásság itt is van, de jóval kevesebb, mint a másik két idősebb versenyzőnél. Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!
Balatoni szellő
Tüzes borok, vulkáni ízek! Ez a Borbély Családi Pincészet mottója. A pincészet történetéről:
“A badacsonyi táj, a szőlő és a bor tisztelete, szeretete határozta meg családunk szakmaválasztását. 1981-ben telepítettük el első közös ültetvényüket egy nászajándékba kapott régi családi területen, Badacsonytomajon…”

Borbély Családi Pincészet 2012 Bács-hegy Olaszrizling (Badacsony) A Borbély Családi Pincészet 2012-es Bács-hegy Olaszrizlingje egy kiváló, gazdag badacsonyi tétel. A Csobánc melletti vulkáni Bács-dűlőről származó szőlőt a hagyományokhoz híven új tölgyfahordóban 6 hónapig érlelték. A bazaltos talajnak köszönhetően rendkívül testes, komplex, igazi dűlőszelektált zászlósbor. A 2012-es bor így 2026-ban már egy kicsit túl volt élete fényesebb részén. Persze ez nem azt jelentette, hogy szétesett, ám a korosodó jegyek már megjelentek. Mély, borostyán szín, sherrys illat. A sherrys illat, leginkább a Fino és Manzanilla vonulatot takarja: Friss, finom, élesztős és mandulás jellegű, enyhe sós, tengeri fuvallattal. A tengeri fuvallat az jön az ásványokból. Citrusbefőtt, aszalt datolya, a savak is tartanak még, de ezt már el kellett volna fogyasztani. Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!

Szekszárdi vakáció
A BUDWine Prémium Vörösbor kategória győztese, a Budapest Airport hivatalos bora 2023-ban. Késő nyári naplemente a szőlőhegyen, amikor minden aranyba öltözik és csend van – ez a Golden. Kifinomult, egyensúlyos és gyümölcsös bor, birtokunk csúcs házasítása, melyet több éven keresztül érleltünk. Összetétele: 54% Merlot, 18% Kékfrankos, 14% Cabernet Sauvignon és 14% Cabernet Franc.

Szekretár Borbirtok Golden Prémium 2019 (Szekszárd) A ládás szüretet, kézi fürtválogatás követte. Bogyózás után, nyitott kádakban erjesztettük, kézi csömöszölés mellett 14 napig. Miután kierjedt, 28 napig még héjon áztattuk, maceráció nélkül. A hosszú természetes ülepítésnek köszönhetően, a borok tükrösen, szinte teljesen üledékmentesen kerültek a pincébe. Az első két borfejtés még karácsony előtt megtörtént. A 2019-es évjárat csúcsházasítása a Golden Prémium – nevét a szőlőhegyi naplementéről és kedvenc érmünkről kapta. Egy igazi, penge vörösbor, a legnagyobbak közül való. Réteges, mint egy damaszkuszi tőr, benne van az érett erdei gyümölcsös csokor, fekete szeder, ribiszke, szamóca, vagy benne meggyesség kicsit konyakosan, szép hordó, szegfűszeg, fahéj, virgonc savak és kerek tanninok. Elegáns egyensúly! Podcast a pincészet képviselőjével: katt ide!

A húsos vakáció vége
A férfi nem tudja elengedni a nőt, a nő sem tudja mit akar. Piszlicsáré viták, mágikus gólyák megjelenése után bekövetkezik a katasztrófa. A végén a kapuban állva egy nyikkanás nélkül csússzan bele Paolo kenyérszeletelő pengéje Francesca hasába. Gyors és kíméletes halál, de a test hasznosul, hiszen úgy szeretlek, hogy meg is eszlek. A férfi apránként és módszeresen fogyasztja a nő húsát a frigóból. Kedélyesen eltársalog magában és mint az elsőáldozáskor, az isteni testet, úgy veszi magához Francesca darabjait. Pokoli szertartás ez a javából, a boldogságot elfogyasztja és így magába építi az örökkévalóságig. Vége A húsnak vége a vakációnak…

Gratulálunk a nyerteseknek és az est közönségszavazásán első helyet megszerző bornak: Frey Pince Ezerjó 2025 (Mór)
(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )



