Miklós Csabi negyedszer!

Bemutatkozás, leszállás a buszról és rögtön jön a borkóstolók olaja, indító keveréke, a törkölypálinka. Bátorít, és folyékonypulcsi a forralt bor, nem fázunk, nem félünk – mi kell még egy kóstoló elé?

Hogy miért ódzkodik Csabi az Apával közös bemutatóktól? Állítólag a „két dudás nem fér meg egy csárdában” effektus miatt. Hogy Palibá beleszól, sőt inkább beszól. Hogy a szüret az nem is akkor volt, hanem hetekkel utána, és nem az pont nem úgy volt és különben is. Elkezdődött a bemutató Palibá mesélt a borokról, és Csabi pedig mondta, hogy na ha ő tartaná, akkor itt és itt kapna ilyen és olyan megjegyzést. Mint mindig, és ezáltal is egy vidám show-műsorrá vált a kortyolgatás.

Első borunk a Blanc 2012-es volt, vagyis mr. blanc, a lakkcipős címkés, belépő bor. Pinot blancból, jóivású elegáns darab, nem robusztus, de azért van teste is a citrusokkal, almával, körtével futtatva, megrakodva. Második esély a Gimme egy tökös ZV (zöldveltelini) 2012-ből. Nagyon barátságos, kisimulva pörgött a pohárban, összeért, na ilyen borokért érdemes Csabihoz elmenni. Na és a hangulat, ment rendesen a froclizás, pattogott a laszti Csabi és Palibá között. Aztán jött a kecses Blanné (2012) Sauvignon blanc(né) a drága. Elegáns, akár a párja, kis vágott fű halványan, bodzás erősebben, és lime a karakter.

Csabi kifejtette, hogy ők mernek kicsik lenni, nem akarnak gigaborászattá puffadni. Tizenhétezer palack pont elég, elfogy a forgalmazóknál, a Divinoban, meg helyben a pincében majd a fele. Szeretik a szakmát, ebben is hitelesek, és ezért dögösek a címkéik is, ezzel is ezt kommunikálják.

Álljunk meg egy pillanatra, Csabi lassan el, hiszen várta a Divino és VIP vendégek. Ám még jött Zakós… Méghozzá a Zakós Frankos, már ismertem a bort úgy nyárról. Mutogatta Csabi bőszen egy nyári Borjouron, hogy itt van a sillere. Akkor bevallom nem volt meggyőző, jól van Csabikám ez is egy bor. Ám a kóstolón a Kékfrankos Siller a Zakós Frakos csúcsformába lendült. Gyümölcsös „málnásepresszedres” hiperkotél beszippantott magába, nem volt megállás. Hengerelt, a csajokról ledumálta a fehérneműt, még, még, még – tört ki a csapatból és csapattuk Palibával.

Jött egy Ezerjó, nekem bejött kicsi kocsi újra száguldott, ágaskodott benne az ásvány is. Borkiválóság is, fent van a listán, spéci savakkal a sárga bogár (VW) az oldalán 2012-ből. A hangulat már igen kellemes, Pali bá keveset magyaráz már (talán sietne, utánunk ment vadászni) de jön a Nem férünk a bőröndbe, páran már tényleg nem, és jó a Chardonnay, jól érzi magát itt Móron is.

Az Ezredes 2011-ből, már komoly ember nem vicceskedik (képmása a boron) Pali bá is összehúzza a szemöldökét. Szusszantunk egy aprót, a társaság lazul, ki-be járkál a pincéből. Úgy tűnik páran lemorzsolódtak ekkorra, nekem sem volt kedvem terelgetni. Mi kellene még egy kiadós étkezésen kívül? – gondoltuk egy néhányan. Még egy bor természetesen! És Palibá a halk showman, a lassú kezű móri gitáros benyúlt a halomba hátul a pince végében. Málladék címke alig olvasni, és bizony egy ezerjó 2003-ból!!!! Roger Mór volt, és 10 éves! Nofene, húzza egy ilyen bor még? De még, hogy húzza! Teljesen stabil volt, befőttek lime, körte, kis karamell, érettség, krémes, elbűvölő, fűszerek, megtámasztva savval, (kellett volna némi levegőztetés, de hirtelen jött a bor). Forró volt az évjárat 2003-ban, és a borunk állt (savkészletével) mint a cövek, és még van ideje!!! Talán tényleg otthon van az ezerjó itt?