Magyar borok Bordeaux-ban – Vinexpo 2011

2011. július 4. – Nagy Zita

30 éves lett a bordeaux-i Vinexpo, a bor- és szeszesital berkekben legjelentősebb, kétévenként megrendezésre kerülő nemzetközi kiállítás és vásár. A születésnapról én sem akartam lemaradni, ráadásul Magyarország is bemutatkozott egy 160 négyzetméteres közösségi standdal.

 Amely sajnos nem tartozott a leglátogatottabbak közé. Mert hát köztudomású, hogy kicsik vagyunk, a világ bortérképén sem nagyon látszunk, jelentős mennyiségeket sem tudunk felmutatni, és ahogy azt már többen többször elmondták a szakmából: kár szépíteni, a magyar bor egyelőre csak itthon világhírű. Nem, nem a szokásos magyar pesszimizmus és siránkozás ez, csak a puszta tények, és a felismerés, hogy nagyon sok dolgunk van még, és nagyon sok dolgot át kell értelmeznünk és más felfogásban folytatnunk, ha a nemzetközi színtéren valóban aktívan jelen szeretnénk lenni.

Magyarországot a közösségi standon a BB Balatonboglári Borgazdasági ZRt., a Bock Pince, a Chapel Hill, az Egri Korona Borház, a Gróf Buttler, a Heumann Borászat, a Royal Tokaji, a Soproni Borvidék, a Szeremley Birtok, a Tokaj Classic, a Törley, valamint a pálinkákat és borokat bemutató Alanex Kft. képviselte. Emellett kialakításra került a Hongrie Zone de Dégustation, vagy ha jobban tetszik, Hungary Tasting Zone is, ahol valamennyi jelen lévő magyar kiállítótól egy helyen lehetett kóstolgatni, majd ha felkeltette a szakemberek, üzletemberek, importőrök, nagykereskedők, szállodások, éttermesek, szupermarketesek, beszerzők és borszakírók érdeklődését az adott pincészet, máris át lehetett fáradni a pár méterre lévő standhoz egy hosszabb kóstolóra.

Legalábbis az egyik cél ez volt, hogy valójában mennyire működött ez a metódus, nem tudni, lévén, hogy semmiféle programmal, tematikus kóstolóval, kurzussal nem készültünk, de még az oly sokszor és sok program kapcsán emlegetett EU elnökségünk státuszát sem használtuk arra, hogy itt, Bordeaux-ban kicsit nyomatékosabban népszerűsítsük Magyarországot, és annak borvidékeit, borait.

A standon lévő pincészetek ennek ellenére – vagy éppen ezért – derekasan tették a dolgukat. A „notórius” nemzetközi kiállításokra járó pincészeteink (pl. Bock, Szeremley) nevét már jegyzik és fejben tartják a külföldi érdeklődők, ők már automatikusan keresik ezeket a standokat, de az éppen arra járók is meg-megálltak egy-egy kóstolóra. A Tokaj név változatlanul töretlen, mintha csak varázsszó lenne, jártamban-keltemben a külföldi standokon Hongrie feliratú kitűzőmet vizsgálgatva az első kérdés mindig az volt: „Tokaj?”.

És ha már szóba került Hegyalja, az 1-es kiállítócsarnokban – amely egyébként a Vinexpo végeláthatatlanul hosszú fő ütőere – a Tokaj Reneszánsz saját standdal jelent meg, ahol a Dereszla Pincészet és a Patrícius Borház borait ismerhették meg a látogatók. A már említett magyar közösségi stand a 3-as csarnokban kapott helyet, Moldávia mellett, szinte a bejáratnál, de mégis mindenki az 1-es csarnokot vette célba, talán mert a nagy közösségi standok, Kalifornia, Németország, Ausztria, Szicília, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Chile, mind itt kaptak helyet. A két év múlva megrendezendő Vinexpo-ra már most elkezdődtek a helyfoglalások, talán ki lehetne lobbizni egy kedvezőbb helyet 2013-ra.

Hivatalos, végső adat még nincs a látogatók számát tekintve, de előzetes becslés szerint a 2009-es negyvenhatezres számot idén sikerült negyvennyolcezerre feltornázni. Kivételesen erős volt idén az ázsiai jelenlét, ami nem véletlen, tekintve a közismert világpiaci tendenciákat, valamint annak tényét, hogy a következő jelentős kiállítás a jövő év májusában megrendezendő Vinexpo Asia-Pacific lesz, Hong Kong-ban.

Kategória Egyéb