Tornai Pincészet – 70 év a siker jegyében

Hetven év telt el a somlói Tornai Pincészet születése óta, szép távlat és történetük átível a magyar borkultúra legutóbbi három emberöltőjén. A siker kulcsa a kitartó munka és az állandó megújulás, ezek nélkül a Tornai Pincészet nem tartana ott, ahol ma találhatjuk a honi borászatok között.

 

Hagyomány és összefogás

Tornai Endre az alapító egykoron alig egy holdas birtokon kezdte el a szőlőművelést és borkészítést. Napjainkra a birtok mérete 54 hektár termőterületre bővült és immáron a harmadik generáció is kiveszi részét a pince mindennapi munkájából. 1946-ot követő viharokban megmaradni majd folyamatosan fejlődni, ez az ami, csak a legnagyobb családi összefogással érhető el.

 

Az éremeső

Éppen csak túlvagyunk az év felén és a Tornai Pincészet impozáns éremgyűjteményt tudhat magáénak. Az elismerések mennyiségében és minőségében egyaránt kitettek magukért a borok. A pincészet hetvenéves évfordulójának méltó megünnepléséhez impozánsan emelkedik a Top Selection boraik 2016-os diadalútja. E vonulatból csak az öt legfontosabb érmes epizódot gyűjtöttük ki.

 

Mundus vini

Idén 16. alkalommal rendezték meg Németországban a Mundus vini nemzetközi borversenyt. Az eseményt hivatalosan is a világ legnagyobb borversenyeként tartják számon. A borversenyen a világ borai közül 38 tétel kapott GRAND GOLD díjat, köztük a Top Selection Tramini 2013. A rendezők a „Best of show Hungary” címmel is illették, mivel Magyarország legjobb borának választották.

Tornai Top Selection Tramini 2013
Tornai Top Selection Tramini 2013

Finger Lakes International Wine Competition

2016 március 16-18. között került megrendezésre Rochesterben (New York) a 16. Finger Lakes International Wine Competition. A Tornai Pincészet két borral nevezett: Top Selection Aranyhegy Juhfark 2013 és a Top Selection Grófi Hárslevelű 2013 – mindkettő bronzérmet kapott.

 

Közben ünneplés

A 70 év kötelez, egy pincészet mivel is ünnepelhetne stílusosan, mint évjárat bemutatóval. Budapest belvárosában, szakmai tolmácsolás mellett kóstolhattunk végig egy tekintélyes sort a pincészet boraiból. A jól átgondolt borsor a Friss borcsaláddal (2015) alapozott majd a Prémium borcsaládon (2015) át a Top Selection (2013) borcsaláddal zárta az első részét a bemutatónak. A Top Selection Grófi Juhfark 2013-as borát emeljük ki a sorból, mely egy igazi különlegesség: Ha röviden jellemeznénk a szerkezetét, olyan sűrű, mint egy húsleves. Nagyon tömör textúra, amely már a pohárban kitöltve is látszik. Elegáns fajtajelleges animalitással, mineralitással, citrusos lekvárokkal köszön be az illatok terén. Szájban izmos a bor, a korty betölti szájüreget és elég hosszú az élmény. A sav-cukor egyensúly szépen kerekíti a történetet, ízben lime befőtt, grapefruit, ásványosság és aszalt gyümölcsök sorjáznak. Van benne potenciál, éppen csak elkezdődött a bor története.

A bemutató második részében a muzeális borok következtek, belemerültünk a régebbi történetekbe. Talán néhányan nem tudják, de a muzeális borokon nemcsak a több évtizedes ritkaságokat értjük, hanem már az 5 éves kort megért tétel is annak számít. A borsor eme része Top Selection évjáratokat tartalmazott 2008, 2007, 2006, aztán még régebbre nyúltunk vissza. Ebből a sorból a legidősebb kóstolt bort emeljük ki, ez volt a Tornai Somlói Furmint 2001-es. 15 éves, tehát már serdülőkorban lévő bor, de ez nem látszik rajta. Kiválóan tartja magát, koncentrált és réteges bazaltbor. Illatban és zamatban a dió, a dohány, aszalt körte dominál az ásványok mellett. Kerek történet, amely mellett érdemes hosszabban időzni. Pohárba kitöltve folyamatosan nyílik és újabb és újabb rétegek bukkannak elő. Nem érződik rajta fáradtság, a terroir és a fajta harmóniáját nyújtja a bor.

Tornai Furmint 2001
Tornai Furmint 2001

Challenge International du Vin

Évente tavasszal kerül megrendezésre a Challenge International du Vin, melynek helyszíne: Bordeaux, Franciaország. Idén közel 5 000 bor mérettette meg magát ezen a rangos világversenyen. A Top Selection Aranyhegy Juhfark 2013 ezüstérmet kapott a Bordeaux-i borversenyen.

 

Nagy Somlói Borvidék Borversenye

A Nagy-Somlói Hegyközség borvidéke 2016. május 3-án rendezte meg a borvidék boros gazdáinak borversenyét. A Prémium Furmint 2015 aranyérmet kapott és 94 ponttal CHAMPION díjas lett a Top Selection Grófi Juhfark 2013-as évjáratú bor.

 

A Tornai Pincészet az éterben

Az ihatóbb Magyarországért szervezésében a Tornai Pincészet a KultúrKoktél című rádióműsorban (Civil Rádió FM98) is beszámolhatott a sikereiről, sőt élő adásban kortyolhattuk a díjnyertes tételeket. A rádiózás, az élő adás varázsa egy külön műfaj, Tornai Tamás, aki a Tornai Pincészet tulajdonosa és az alapító Tornai Endre fia mellett, az ifjú cégvezető Baranyai András volt a vendégünk. A kóstolt borok közül a különleges Top Selection 2013-as Traminit emelném ki, amely hűen a borversenyeken elért kiváló eredményeihez megigézte a stúdiót: A rózsa neve, ha egy mondattal jellemezném. Olajos textúra, a sav (4,4g/l) szinte bársonyossá válik az 5,2g/l cukorral kiegészülve. Gyönyörű, áradó rózsaparfüm, licsivel és ásványokkal párosulva. Egy igazi bajnok, bársonyos bazaltos rózsás álom. Nem lenne nagy meglepetés, ha még további érmekkel gazdagítaná a pincészetet.

 

International Wine Challenge

A somlói pincészet ebben az évben már ötödik alkalommal kap komoly elismerést rangos nemzetközi borversenyen. Bordeaux, Berlin, Düsseldorf és New York után a londoni International Wine Challenge-en Trófea díjjal ismerték el 2013-as Grófi Juhfarkot. A londoni a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb borversenye…

 

Ősszel folytatjuk

Itt tart most a Tornai Pincészet 2016-ban, örüljünk együtt a nemzetközi sikereknek és gratulálunk az immár 70 éves fennálláshoz. Most mindenki elmegy nyaralni, de ősszel visszatérünk, ahogy a pincészet is várhatóan újabb tervekkel tér vissza.

10 éves Furmint
10 éves Furmint