Megvannak a 2011-es Pannon Bormustra csúcsborai

2011. június 2. – Az ihatóbb Magyarországért

A hazai borszakma egyik legnagyobb presztízsű megmérettetésének, a Pannon Bormustrának június 2-án, a Budai Gourmet fesztiválon hirdették ki a végeredményét. Az eredményhirdetés a Millenáris Park Teátrum részében történt, több mint 50 bor kapott elismerést. A lassan csordogáló tömeg szinte elveszett a parkban, néhány boros standnál panaszkodtak is a kis forgalom miatt. A hétvégén valószínű, hogy a pultok mögött állóknak már a boros palackokhoz fog tapadni a kezük. Kicsit körbenéztünk a fesztiválhelyszínen, de természetesen ezúttal a díjátadóra koncentráltunk. Az ünnepség friss képgalériájával és az ünnepelt borok listájával gratulálunk minden résztvevőnek.

112 pincészet 270 nevezett borából 15 vörös, 15 fehér, 13 édes csúcsbor készítője vette át az elismerést jelző oklevelet. Idén a legjobb vétel kategóriában is hirdettek eredményt és 3 különdíjas bort is ünnepeltünk.

Kicsit vérzett a szívünk az új helyszín miatt, régebben a Gundel Étterem patinás falai adták a keretet az ünnepséghez, és a kategóriák győzteseihez komponált ételek láncolatából kaptunk ízelítőt. Az étkek elmaradtak, az eredményhirdetés utáni szabad kóstolás viszont rögzült ahol a publikum a díjnyertes borokkal megismerkedhetett.

Május közepén ismert nemzetközi borítészekből és hazai szakemberekből álló 8 tagú zsűri (Caroline Gilby MW, Isabelle Legeron MW, Mészáros Gabriella, Kató András, Andreas Larsson, Matt Kramer, John Szabo MS, Ronn Wiegand MW) kóstolta végig a nevezett borokat és választotta ki a csúcsborokat és a különdíjasokat. A nagyközönség számára nyitott napokon pedig már mindenki számára elérhetőek, megkóstolhatóak a nyertes nedűk.

A Villány és Tokaj tengely eléggé kidomborodott, de azért Szekszárd és Somló is odatette magát. Maradt még Eger a győztes boroknak, a felsorolt 5 borvidék adta díjnyertes borok javát.

Idén először adták át a “Legjobb vétel” díjat, melyet a legjobb ár-érték arányú, 2.000 Ft alatt kapható és legalább 5.000 palack mennyiségben előállított borok nyerhettek el. Ebben a kategóriában 5 bort választott ki a zsűri.

Best Buy kategória ( a kategória után képgaléria, majd a többi díjazott bor következik )

Béres Szőlőbirtok Tokaji Furmint 2010

Patricius Borház Tokaji Furmint 2009

Ostoros-Novaj Bor Kft Egri Kékfrankos Rozé 2010

Cezar Winery Cabernet Sauvignon Rozé 2010

Pannon Tokaj Kft Tokaji Sárgamuskotály 2009

Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011Pannon 2011

Fehér borok:

Kreinbacher Birtok Somlói 2007

Demeter Zoltán Szerelmi Hárslevelű 2008

Kolonics Károly Somlói Juhfark 2009

Sauska-Tokaj Birsalmás Furmint 2009

Tokaj Oremus Mandolás Furmint 2009

Kreinbacher Birtok Öreg tőkék 2007

Hilltop Neszmély Art Álom 2009

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Altanus Cuvée 2009

Béres Szőlőbirtok Tokaji Lőcse Furmint 2008

Csutorás Ferenc Egri Leányka (második szüret) 2008

Somlói Apátsági Pince Furmint 2009

Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Barakonyi Furmint 2009

Királyudvar Sec 2008

Figula Pincészet Köves Pinot Gris 2009

Hollóvár Pincészet Hárslevelű 2009

A vörös borok:

St. Andrea Merengő Egri Bikavér Superior 2008

Vylyan Pincészet Pinot Noir 2008

Pósta Borház Kékfrankos 2007

Takler Pince Syrah Reserve 2008

Konyári Pincészet Jánoshegyi Kékfrankos 2009

Sauska és Társa Cabernet Franc 2007

Sauska és Társa Cuvée Villány 2008

St. Andrea Hangács Egri Bikavér 2008

Takler Pince Bikavér Reserve 2007

Heimann Családi Birtok Franciscus 2008

Weninger-Gere Kft Pinot Noir 2008

Bock Borászat Capella 2006

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir Válogatás 2009

Bodri Pincészet Cabernet Franc 2008

Günzer Tamás Pincészete Villányi Mátyás Reserve 2007

Édes csúcsborok kategória:

Tokaj Kikelet Pince Tokaji 6 puttonyos Aszú 2007

Királyudvar Tokaji 6 puttonyos Lapis Aszú 2006

Dobogó Pincészet Mylitta Álma 2007

Patricius Borház Tokaji 6 puttonyos Aszú 2003

Dobogó Pincészet Tokaji 6 puttonyos Aszú 2006

Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Tokaji 6 puttonyos Aszú 2007

Szepsy Pincészet Tokaji Szamorodni 2008

Royal Tokaji Borászat Tokaji 6 puttonyos Nyulászó Aszú 2003

Barta Pince Furmint-Muskotály Késői Szüret 2008

Béres Szőlőbirtok Tokaji 6 puttonyos Aszú 2005

Royal Tokaji Borászat Tokaji 6 puttonyos Szent Tamás Aszú 2003

Tokaj Hétszőlő Hárslevelű Késői Szüret 2009

Disznókő Birtok Furmint Késői Szüret 2009

Végül következzenek a különdíjak

Figula Mihály emlékdíj: a néhány évvel ezelőtt, Figula Mihály emlékére alapított díjat a legjobb, Kárpát-medencei szőlőfajtából készült száraz fehér bor kapja, a díj mellé a Figula Pincészet felajánlásával jár egy hagyományos ászok hordó is. Az idei év díjazottja a Kreinbacher Birtok Somlói 2007 bora.

Gál Tibor emlékdíj: a Gál család által Gál Tibor emlékére 2005-ben alapított díj a legjobb Bikavérnek járó vándordíj, amelyet a tavalyi évben a St. Andrea Pincészet nyert el. Az idei Bormustrán összesen 15 Bikavér indult, amelyből 3 jutott a csúcsborok közé. Ezek közül is a legjobb kapja most a Gál Tibor emlékdíjat, mely a St. Andrea pincészet Merengő Egri Bikavér Superior 2008 bora.

A Champion-díj a Pannon Bormustrán nevezett bor közül a legmagasabb összpontszámot elért bornak járó díj. A tavalyi évben egy 6 puttonyos Aszú kapta a díjat és idén sincs ez másképp: a Tokaj Kikelet Pince Tokaji 6 puttonyos Aszú 2007 bora lett Champion díjas.

Kategória Egyéb