Magyar Tudományos Akadémia Borai 2016

Idén 6. alkalommal került megrendezésre a Magyar Tudományos Akadémia Bora választás, melyen ismét megválasztották az év legjobb borait.  Ebben az évben 13 borvidékről összesen 116 értékelésre váró bor érkezett melyek között megtalálható volt határ túli pincészet is, viszont a Balatoni, a Kunsági, a Mátrai és az Etyek–Budai borvidékekről kevés tétel érkezett. Tokaj ismét kimagaslóan sok mintát nevezett az eseményre, valamint a Szekszárd-Villány közötti „csata” ebben az évben is kitört.

Kategóriákat tekintve idén 2 nagy és 7 alkategóriában osztályozták a borokat. A bírálat 100 pontos rendszerben zajlott, viszont a megszokottól eltérően 2 menetben történt a kóstolás.

A zsűri megítélése szerint a felső kategória vörös és fehér borai között figyelemre méltó tételek voltak megtalálhatóak.

mtax

A bírálóbizottság elnöke Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja volt, mellette foglalt helyet Niszkács Miklós és Lovász László.

Niszkács Miklós megítélése szerint az idei évben is nehéz volt a nagy vörösök, mint kategória, közé bekerülni, viszont az idei bírálatra sajnos kevés rozé érkezett. Kizárás egyetlen esetben történt, rossz kategóriában való nevezés miatt.

Az ünnepélyes díjátadó után lehetőségünk nyílt a legjobb borokat megkóstolni, melyek közül az én választásom a következőkre esett:

Cabernet Franc 2013, Takler Borbirtok: erdei gyümölcs, legfőképpen az áfonya dominál mind ízben és illatban, lendületes bor elegáns tanninokkal

Rosé 2015, Günzer Zoltán: igazi gyümölcsös-fűszeres mégis könnyed rozé, cseresznyés, málnás ízjegyekkel

Gesztenyés Riesling válogatás 2013, Légli Szőlőbirtok: illata visszafogott de a háttérben lassan előjönnek a virágos jegyek. Ízében gyümölcsös, kellemes, citrusos lecsengéssel, a borász jellemzése szerint „minden sok” az évjáratból adódóan, de így kerek ez a bor.

 

Díjjazottak:

Felső kategóriás fehérborok

Nagy aranyérmes bor:

Gesztenyés Riesling Válogatás 2013, Légli Szőlőbirtok, Balatonboglár borvidék

Aranyérmes borok:

Vision 2013, Holdvölgy, Tokaji borvidék

Super Granum 2013, Bott Frigyes, Garam menti borvidék

Furmint Dűlőválogatás 2013, Royal Tokaji, Tokaji borvidék

Felső kategóriás vörösborok

Nagy aranyérmes bor:

Regnum 2011, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék

Aranyérmes borok:

Cabernet Franc Selection 2012, Bock Borászat, Villányi borvidék

Gold Optimus Cuvée 2012, Bodri Pincészet, Szekszárdi borvidék

Barbár 2012, Heimann Családi Birtok, Szekszárdi borvidék

Cabernet Sauvignon Reserve 2009, Takler Borbirtok, Szekszárdi borvidék

Desszertborok

Nagy aranyérmes bor:

Patricius Tokaji 6 puttonyos aszú 2007, Patricius Borház, Tokaji borvidék

Aranyérmes borok:

Tokaji Hárslevelű Késői Szüret 2013, Pajzos Pincészet, Tokaji borvidék

5 puttonyos aszú 2009, Royal Tokaji, Tokaji borvidék

5 puttonyos aszú 2007, Tokaj-Oremus, Tokaji borvidék

5 puttonyos aszú 2008, Tokaj-Hétszőlő, Tokaji borvidék