Érzelmek hőtérképe: Így hatnak boraink a testünkre

2014. január 6. – Az ihatóbb Magyarországért

Hetek óta tartja lázban az online hírszolgáltatókat az érzelmi hőtérképek léte. Nem vagyunk egyedül, az érzelmek után a borokról is hírt adhatunk. Gondolkoztál már azon, hogy egy pohár irsai vagy kékfrankos miképpen hat rád és embertársaidra? Ráadásul főleg magyar borok kerültek a hőtérképre az első alkalommal. Már nemcsak érzelmek, hanem borok is szerepelnek, és igen ez egy jó érzés. Igyunk örömmel magyar borokat!
A különleges hőtérképről bárki megtudhatja, hogyan hatnak az emberi testre a legalapvetőbb borok.
Több mint 1700 résztvevő bevonásával készítették el Budapesten azt az érzelmi hőtérképet, amelynek célja annak vizsgálata volt, hogy ugyanolyan testi tüneteket éreznek-e az emberek a különböző borok fogyasztásakor.

Robert Robinson és Jancis Parker is egyetértett a kutatás megállapításaival, melyek természetesen a helyszínből adódóan is főleg magyar borokkal zajlottak. Nemzetünk fehér és vörös borkiválóságai egyaránt szerepeltek a felmérésben, az önként jelentkezők örömmel vettek részt a projektben. A kézműves borok rajongóinak sem kellett hiányérzettel búcsúzniuk a szervezőktől, számos tétel szerepelt kiválóan. A legjobb hőtérképpel rendelkező borokat pedig a magyar külképviseleteken is előszeretettel fogják bemutatni 2014-ben. A kutatásban résztvevő négy MW (Master of Wine) pedig felvázolta egyúttal a Pannon Bormustra idei győztes sorát. A vizsgálatban résztvevők minden alkalommal vidáman távoztak a tesztelés helyszínéről.

A magyar kutatásban az alanyok egyéni megállapításait rögzítették, tehát nem valamiféle speciális műszerre támaszkodtak a hőtérkép elkészítésekor a felmérés vezetői. A résztvevőknek maguknak kellett kék (hidegség) és piros (melegség) színekkel megjelölniük, testük mely részein mit éreznek a különböző borok megélésekor. A világhírű WRESET boriskola ajánlásával készült kutatás eredményeiről a továbbiakban is beszámolunk.

Be kell, hogy valljuk: megelőlegeztük a kutatást, tehát egyelőre még nem készültek el a boros hőtérképek, de akár el is készülhetnének. Amíg ez nem történik meg, addig is igyunk leginkább jó magyar borokat és figyeljük meg a hatást. Figyeljük meg, hogy mit indít el bennünk, az élményeknek és érzelmeknek milyen hőfokát éljük meg általuk. Tegyük ezt tudatos borfogyasztókként nap mint nap újra és újra a magyar borért és önmagunkért!
(Ha tetszett a post, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon ITT )

Kategória Egyéb