Ennyit tud a Badacsony! Hatodjára a New Yorkban

Badacsony napsütötte lankái ismét egészen New Yorkig nyúltak. Hatodik alkalommal került ugyanis megrendezésre a számos badacsonyi pincét felvonultató sétálókóstoló a csodás New York Kávéházban. Eme nagy történelmi múlttal felvértezett, patinás épület biztosított helyszínt a hasonlóan magasztalható borok minerális élvezeteket nyújtó kóstolásához.

Szerzőnk: Török Annamária, borász; képek: Az ihatóbb Magyarországért

A Badacsonyi borvidék erejéről

A méltán híres és elismert Badacsonyi borvidék ugyanis számos kedvező, és világszerte egyedülálló (jó, Somló, Tokaj is ott van dobogón) makroklimatikus tulajdonságokkal rendelkezik. Közép-Európa legnagyobb állóvize, a Balaton például optimális szögben és mértékben veri vissza a nap sugarait, amik pont a környéki mezsgyéken elhelyezkedő tőkéknek ad „némi” segítséget: a levelek napperzselés nélkül termelhetik a fotoszintézis során a keményítőt, ami aztán a termésben szépen cukorrá alakulhat. Ráadásul a Balaton optimalizálja, kiegyensúlyozza a picit távolabbi környék klímáját is. És akkor még nem is beszéltünk a legtöbb lejtőt, területet érintő kellemes, gombaűző szellőkről. Persze nem lehet általánosságban beszélni, anomáliák itt is vannak, zártabb területek, kevésbé előnyös dűlők, de összességében a talaj feletti erők nagy segítséget nyújtanak a szőlőnek. Talaj! A Badacsony-hegy és környékbeli előkelő társai, mint például a Szent György-hegy és a Csobánc vulkáni tevékenység eredményeképp bazalt, bazalttufa talajépítő kőzettel nyújt alsó támogatást a gyökerek egészsége érdekében. Az erre berendezkedő erdőtalajok és lösz már csak úgymond hab a tortán.

 

A borászok lehetőségeiről

A hely tehát kiváló. A borászok? Ők bizony alázatosak, szakszerűek, törekednek a környéki tulajdonságok legjobb kihasználására. Nem nagyon tud itt az ember belebotlani olyan termelőbe, aki elsőre nem az ültetvénye fekvéséről, talajáról és a napsütésről beszélne. Egyre több a fiatal, új név is, kik a „régi” hagyományok megőrzésével újítják, frissítik a helyi választékot. A borvidéken megtalálunk mindent a fehér palettáról, amire csak vágyunk. A szikár, fickós száraz fajtaboroktól kezdve a könnyű illatosokon át egy bájos, édesig. Sőt, vörösekbe is egyre gyakrabban lehet belebotlani. Gyönyörű könnyed pinot noirok születnek több hegy összes lábánál, de iszonyat mély, bíbor, fekete és koncentrált tételek is le-legurulnak a lankákról néha.

 

Van, akinek a címke is ferde…

Na de elég legyen a dicséretekből, ajnározásból, térjünk ki arra, hogy a borok néha itt is dugósak. Ja nem, ne térjünk ki, felesleges erről sorokat ejteni, hiszen tudjuk, hogy a dugóhiba él és létezik. De akkor most írjam le azt is, hogy ferdén van felragasztva a címke?! A „sokmillió borszakértő országában”, a rengeteg minősítés és diploma mellett is érdemes elgondolkozni azon, hogy a borok csak azért születnek-e, hogy bíráljuk, némely esetekben kritizáljuk őket, vagy pediglen azért, hogy építsék a világunkat, magunkat, az életünket ezen a kis kék bolygón. A Badacsonyi borvidéken született borok tökéletes példái az uniformizáció-ellenességnek, a termőhely különlegességeinek kihangsúlyozásának, a számos helyi fajta jelenlétének, a bájnak és a lélek fejlesztésének. Satöbbi! Nyilván van mit fejlődnie a borvidéknek, ahogy sajnos Magyarországon a többinek is. Számos ponton bele lehet kötni a régiók kommunikációjába, képviseletébe, fajtaválasztékába, „stratégiájába”. De minek? Inkább leszegett fejjel, menjünk előre, építkezzünk tovább!

Janosh von Beőthy
Janosh von Beőthy

A borokról

Jöjjön hát a teljesség igénye nélkül néhány környékbéli tétel, melyeket az említett Badacsony New Yorkban rendezvényen ízlelhetett minden „hozzá nemértő” értő.

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

A Badacsony New Yorkban kóstoló részkoncepciója volt idősebb, különleges tételek bemutatása, melynek számos pincészet eleget is tett.

A Németh Pincészet mindössze két hektáron gazdálkodik, ám a fajtaválaszték igen széles. A rendezvényen kóstolt 2016-os kéknyelű és szürkebarát fiatalságuk ellenére egyaránt kiegyensúlyozott savakkal és vastagsággal rendelkezik. Szép ásványosság, telt aromák, hosszú lecsengés jellemzi a spontán erjesztésű borokat. A 2015-ben született, illatos kategóriába tartozó ottonel muskotály gyönyörű, fajtajelleges illattal (minden tétel spontán erjed) rendelkezik, émelygést, és túlzásokat nélkülözve.

A Szent György-hegyen található ifjabb és idősebb Nyári Ödön vezetésével működő kis családi pincéből, 0,4 hektárból, korszerű, nagyobb kapacitású, modern technológiával felszerelt üzem és 8,5 hektár szőlő lett pár év leforgása alatt. A kóstolón bemutatott 2015-ös tételek közül külön kiemelném az Emese álma elnevezésű cuvéet, mely hárslevelű, kéknyelű és rajnai rizling fajtákból tevődik össze. Emese ifjabb Nyári Ödön leánya szintén szilárd alkotója a borok születéséért felelős csapatnak. Álma volt egy saját házasítás létrehozása, mely meg is testesült. A hordóban is pihent tétel hatalmas komplexitással, mélységgel rendelkezik, gyönyörűen érlelhető, érett aromákkal. Pár év múlva is jó volna visszakóstolni.

Váli Péter „saját örömére” alapított családi pincészeténél évről-évre különlegességekbe botlik az ember. Hol egy izgalmas, illatos, muskotály alapú cuvée, hol egy héjon tartott, rózsaszínbe hajló szürkebarát. A borok tiszták, hibátlanok, napokig élvezhetők. Mind illatban, mind ízben csak úgy dől belőlük a híres badacsonyi mineralitás. A kóstolóra különlegességként elhozott korosabb 2009-es olaszrizling a sárgavirágos, ásványos illatélmény után vastag, krémes, érett barackos; fűszerekkel és az orr után szájban is megjelenő bazaltossággal kápráztat.

A Csobánci Bormanufaktúra szintén a hagyományokat őrző, modernitásoknak is megfelelő utat járja. A 2012-es rajnai rizling lehengerlő, petrol, citromhéj illatú, németországi társaihoz méltán fogható tétel. Sav-test-alkohol-aroma arány tökéletes összhangban, igazi nagy palackérlelt, fajtajelleges tétel!

Az idősebb tételek tekintetében vastag betűkkel kiemelném a Szeremley Birtok által 1996-ban erjesztett, és azóta dédelgetett Szürkebarát borát. Illatában aszalványok, némi juharsziruposság, egy kis sárgabarack, mely abszolút frissen tartja az illatot. Ízben hasonló aromák, itt is sárgabarack, datolya, a hordó és a palackérlelés pedig szép élesztős, kenyeres jegyeket adott a borhoz. Ezen kívül vastag test, feszes savak, igazán harmonikus! Még mindig!

A Weller Pince  egy 2014-es zeusszal is készült. Igen, 2014-es, de az idő és a palack ennek a bornak is igazán jót tett. Gyönyörű, mély rózsás, fűszeres, körtés illat; a korty telt, kerek, éles, de nagyon oda illő és harmonikus savakkal a végén.

A Málik Pincészet évek óta a nagy fahordós erjesztést, érlelést, valamint még a megfelelő ideig tartó palackos pihentetést vallja. A borok gyönyörűen tükrözik ezt a hosszas törődést, nehéz lenne fiatal, kialakulatlan tételt találni a pincészettől. Általánosságban elmondható, hogy illatban csak úgy ontják magukból a meleg vízzel lelocsolt bazalt ásványos sós jellegét, melyet a korty szigorúan követ. A 2014-es szürkebarát hozza a fickós, köves, fűszeres illatélményt, mely mellett szerényen bujkál egy kis tavaszi virágpor illat. A korty harmonikus, a mineralitást szépen támasztja alá az optimális sav-alkohol arány. A lecsengés a kerek savak és a sós-borsos aromák hangulatában telik. Ha pedig a többi vulkáni kőzet illatú és ízű bort is megkóstolnánk, a környék talán egyik legszebb panorámájával rendelkező teraszán tehetjük meg ezt, fent, a Badacsony-hegy tetejét szorosan megközelítve.

Újra a Csobánc-hegy környékén járunk. A Villa Tolnay Pincészet Tolnay Klári magyar színésznő egykori villájában rendezkedett be, mind borászkodás, mind vendéglátás „ügyben”. Gyönyörű, romantikus táj, melyben a környékbeli hegyek sejlenek fel. A borpaletta igen színes, mind fajta, kategória, mind évjárat szinten. Nehéz volna kiemelni egy vagy két tételt. A különlegességként bemutatott, de még mindig megvásárolható 2006-ban született rajnai rizling rendkívül hosszú palackérlelést „szenvedett el”. Ezáltal kecsegtető petrolos, benzines illatok netovábbja fejlődött ki benne, melyet tropikális, mazsolás jegyek kísérnek. A korty feszes, semmi fáradtság nincs benne, szép savak, szinte autolitikus, pirítós lecsengéssel.

A Domaine Edegger Pincészet a közelmúltban hivatalosan is elnyerte a BIO minősítést. A borok tiszták, könnyedek, bármikor jól esnek. A 2015-ös Premier cuvée olaszrizling, rajnai rizling és sauvignon blanc nászából jött létre. A fajták tekintetében igazi multikulti bor, de a házasítás szép összhangot teremtett az egyes fajták között. Az illat érett citrusos, zöld fűszeres, hasonló frissítő korttyal, szép savakkal.

Badacsonyban tehát rengeteg friss, könnyed, de nagyobb, érleltebb tétel is bármikor könnyedén fellelhető. Érdemes hát felkeresni a borászokat és helyben, az ő borhoz kötődő történeteiket hallgatva kóstolgatni a pompás nedűket. A már ismert neveken túl bátran kalandozzunk el a kisebb, kevésbé híres dűlők és pincék rengetegében. Nem fogunk csalódni!

Málik Pince
Málik Pince