Borjour Magnum 2012, ismét a korlátlan kortyok birodalmában

2012. február 20. – Nyulasi Gábriel István

Borjour Magnum a Gömb Aulában, a 4-es 6-os villamostól sétáltunk el a helyszínre, közel a ZP hűlt helye, a Duna-part, a két híd között. Az ELTE épülete már nem először fogadta be a borrajongókat. 15:50-kor, tíz perccel a hivatalos kezdés előtt is sokan várták a belépést. Hiába, aki nem csak szalon borozni akart, hanem szeretett volna minél nagyobb merítést a kortyolni valókból, az nem tétovázhatott. Több, mint 300 tétel, több mint 120 kiállító, a számok is növekedtek tavaly óta, a színvonal nem csökkent.

300.

A hős görögök száma, akik ellenálltak a perzsáknak. Délután 4-től egészen este féltízig rohamozhattad őket, a háromszázakat. 300 bor, melyeket kedvedre kortyolhattál volna, persze meddig is bírtad? Le a kalappal az előtt, aki csak a tételek 1/3-ad részéig is eljutott. Fater Borravaló, összesen úgy 110 tételről tájékoztatott. Persze köpött rendesen, de azért emberpróbáló vállalkozás ezzel együtt.

Érzés

Milyen érzés bekeveredni a Borjour Magnum forgatagába? Szerencsére nem húsdaráló, a három szinten szinte minden, és eloszlik a bor és az ember. Szóval 300, vagyis több annál, a tételek pontos számát nem tudni, hiszen azért előkerül a pult alól valami itt-ott, amit csak nektek, csak most, műsoron kívül. Az érzésről, tehát belépsz egy könyvtárba, ahol a válogatott könyvek csak azon a napon, és csak helyben olvashatóak. Nem viheted el az élményt, legfeljebb megpróbálsz rá emlékezni, vagy megsegíted a memóriádat jegyzetekkel.

Harmóniában

Jómagam nem törekedtem nagy számokra, élvezni akartam a rendezvényt. Békésen, stressz mentesen, hol itt, hol ott kortyoltam bele a borokba. Jártam mind a három szinten, Tokaj, Eger, Somló, Mór, Sopron, Szekszárd, Villány, Badacsony, Chile, Grúzia, a teljesség nélkül (elnézést kérek azoktól akiket kihagytunk, előző cikkünkben részletesen közöljük a borászatok neveit), és még sorolhatnám az élményeket. Készítettünk két videót is, és egy rakás borfotót, tanúskodjanak az eseményről. Mások majd megpróbálnak befeszülni, és részletes beszámolót készíteni. Nekünk nem erről szólt a Magnum, mi harmóniával fogtuk a poharat, és kizártuk a vesszőfutást. Kiemelnénk két különleges kóstolót a rendezvényről, amelyekről talán a többiek nem szólnak majd: az olajokat és kóstolófalatkákat.

Oszd meg és olajkodj!

A fehérek és a vörösek közé egy érdekes kirándulást iktattunk be. Spanyol és portugál extra szűz olívaolajokat kóstoltunk végig. Képzeljetek el egy rendes bolti olajat, csak legalább 5-10 szeres íz és zamat anyaggal. A vezető aroma, mint a frissen vágott fű illata, amikor a fűnyíróból kiüríted az anyagot. Nekem egyből a vidéki hétvégék jutottak eszembe, amikor a telken segítek a gyepréteg gondozásában. Tóth Gusztáv, az olajok tudora is hevesen bólint, és fáradhatatlanul tölti az újabb, és újabb kis olajkóstolókat az érdeklődőknek. Felesége, nyakában a legfiatalabb trónörökössel szolgálja az igazi olíva olaj ügyét. Némi citrus, gyümölcsök, fűszerek, és egy érdekes pikáns csípősség, és cseresség, keserűség, mely a torkod veszi célba, és lesből támad, mint Pom-Pomban a Ruhaszárítókötél. A selymes olaj hirtelen a torok kéményseprűjévé válik, és az antioxidáns tartalom végig szánt a nyálkahártyán.

Az igaziolíva tapasztalatairól a Magnumon: „Tegnapelőtt lement a Borjour Magnum. Rengetegen érdeklődtetek, rengetegen kóstoltatok, jókat kérdeztetek, jókat dumáltunk, és még vásároltatok is. Úgy néz ki, továbbra is nagy favorit a SAOV DOP, de persze a szűretlen Garay Picual is sokaknak ízlett. A varázslatos L’Or de Taurenne-ről nem is beszélve. Sőt pár órára még én is kinéztem, így a kisebbik babánkat élőben is meg lehetett csodálni. Sajnos nem fényképeztünk, így nem tudom megmutatni, Guszti milyen keményen állta a rohamot. Egyszóval: jók voltatok, köszönjük!” –www.igazioliva.hu

Kóstolófalatok a Kertész Családi Pincészettel

Litauszki Zsolt és Nánási Lajos a két séf számomra már régi ismerősök. Mindketten fantasztikus ételkölteményekkel kápráztattak el, nevük számunkra bármilyen étel mellett biztosíték a minőségre. A Magnumon az etyeki Kertész Családi Pincészetnek készítettek kóstolófalatkákat. Persze nem erről a két séfről lenne szó, ha nem vittek volna be valami csavart a falatkákba. A fiúk igazi fúziós vonalat vittek be, az egyik falatka, a préselt borjúfej, vecsési káposztával töltve, koreai kimchi, chili pasztával, Kertész Chardonnay-val kezelt mazsolával.

Ehhez egy félédes tétel passzolt a séf urak szerint, és valóban a Kertész Carla 2010-es félédes házasítás vitte magával a falatot. A bor 35g cukorral, 5 fajtából: 30% zenit, 20% chardonnay, 20% sauvignon blanc, 20% szürkebarát, 10% zöldveltelini. Az érett trópusi(mangó, maracuja, grapefruit)gyümölcsös illat és zamat, az édességgel, jó savakkal, nem túl nehézkes testtel, a keletiesített magyar ételhez odasimul. A kimchi csípős-fűszeres savanyított-erjesztett zöldség, leggyakrabban kínai kel, de uborkából és daikon retekből is készítik. – makifoodblog

A másik falatka a méltán népszerű mangalicából főzött kocsonya, melyben a pofa, a fül, és a köröm szerepeltek alma vinaigrette-tel. Egy pörköltalappal indult, mely szintén ázsiai „íz-szerelésben” részesült, csillagánizs, fahéj, ázsiai chili. Az alma vinaigrette holland almával készült, petrezselyem, koriander, mandarin, hagyma, fehérborecet, balzsamecet, olívaolaj, só, bors.

Nem egy egyszerű falatka, és a zamatos, illatos, és friss 2011-es Kertész Zöldveltelini teszi a dolgát, szalutál a mangalicának, az élénk savakra is szükségünk van, hogy oldja a kocsonyát, ebben segít a savanykás ízvilágú többféle ecettel megspékelt vinaigrette. Tudjuk, hogy az ázsiai konyha ételei az illatos borokkal nem akármilyen párost alkotnak. Itt érezzük az iskolapéldát, igen, egy nagy plusz ezért, és még a kínálgató lányok is gyönyörűek voltak.

Egy harmincas női bortanú véleménye a rendezvényről…

A végére hagyunk egy szubjektív véleményt, a hölgy szociológiai mintázata: 30 és 35 év közötti, diplomás, egyedülálló, fővárosi lakos.

Nekem tetszett hogy nem nyomják rá magukat a szervezők az emberre, hogy a borászok könnyedek és barátságosak voltak, ráadásul mindenki előzékeny volt, a lépcsőnél, a büféknél. Bár lehet, hogy ez csak a nőknek szólt. És igen, gyorsnak kell lenni, én is lemaradtam egy Gróf Buttler Bikavérről. Na de Kovács Nimród Pinot-ról nem. Több tudatosság!

És érezzék jól magukat az emberek! Becsípni lehet ésszel is, amikor szórakoztató marad az ember, felszabadult, és élvezi a pillanatot. Csak még most sokan nem tudják ezt különválasztani, és vagy vérciki becsípni, vagy pedig ha már igen, akkor húzzunk bele. A kulturált borfogyasztást még tanulnunk kell.  A kulturált becsípéshez is több lazaság kellene, és felszabadultság! Hajrá Magyarok!

Csak annyit tennék hozzá, hogy csak folytassa Borjour, hajrá!

Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012Borjour 2012

Kategória Egyéb