Bock Pince 2016 – Szüret és Szentelés

Ősszel jártunk a villányi Bock Pincében, ahol egy ünnepélyes szentelésnek voltunk tanúi, ha már ott voltunk egy kupola alatt Bock Józseffel, a borászat tulajdonosával is váltottunk pár szót.

 

Itt van az Ősz vége lassan

Itt van lassan az ősz vége, ami szüreti időszak vége is sok borvidéken, és most már minden borrajongó kíváncsi, hogy mit várhat a 2016-os esztendőtől.  Mik az esélyek? Jobb vagy esetleg nem olyan ízes borok kerülhetnek a poharakba, mint tavaly?

 

Bock József a szüretről, Villányról, marketingről…  

Divatirányzatok ide, vékony tanninok oda, Villány és azon belül a Bock Pince még mindig jelentős borfogyasztó rétegnek a magyar vörösboros etalon. Vannak olyan alkalmi vásárlók, akik már egy Bock Porta Gézával elmerülnek a villányi életérzésben. Hiszen gyümölcsös, friss, és könnyen elérhető a szupermarketek polcain és nem utolsósorban vékonyabb pénztárcával is abszolválható.

Bock József
Bock József

Bock József hangsúlyoztak a megelőző növényvédelem fontosságát, ami szükséges ahhoz, hogy egészséges szőlőt szüreteljen a gazda. 2016-ban sok csapadék volt, ezért költséges volt a védekezés. Villány szerencsésnek mondható a szubmediterrán klimatikus viszonyaival. A szüretekre a később érő fajtáknál akár a napokban is sor kerülhet, a merlot és a cabernet franc különösen jó évjáratot fogott ki. Idén a biológiailag jól beért szőlő a megfelelő savkészlet mellett még komplex ízvilággal is rendelkezhet. Remélhetőleg ezeket a tulajdonságok a leendő borokban megtalálhatjuk majd.

Visszatérve az éghajlatra a globális felmelegedés még pozitív hatással van a borvidékre, jobban beérik a szőlő és a finomabb savak felé tolódnak a borok. Rátérve a hordóhasználatra, Bock József úgy vélekedett, hogy a nagy potenciálú vörösöknél a hordó használata, annak erőssége ízlés kérdése. A cabernet franc szőlőfajtában látja azt a lehetőséget, amellyel akár még Kaliforniával is felvehetik a versenyt.

A marketing tevékenységre szükség van, magára Villányra is jobban fel kell hívni a figyelmet. Egerrel és Szekszárddal szemben hátrányban van Villány, mivel a település mindössze 2500 főt számlál. A villányi borokra is érdemes nagyobb marketing költséget szánni, a sikereket hangsúlyosabban kell kommunikálni, vagyis a jó bornak is kell a cégér!

 

hosszan
hosszan

Szentelés, Borszentelés

Épületeket, használati tárgyakat is fel lehet szentelni vagy másképpen áldani. Van, amikor nem kétséges, hogy ezt meg is kell tenni. Bock József kérésére a Villányi Református Egyházközség lelkipásztora és a villányi római katolikus plébános kért áldást a Bock Pince Kupolatermére. A szentelés után Miklósa Erika adott koncertet Harazdy Miklós zongoraművésszel és Kökény Tamással a Virtuózok idei fődíjasával. A kupolaszentelés és koncert után ünnepélyes koccintásra került sor az est „bor fővédnökével” a 2008-as évjáratú Capellaval. „Emberé a munka, Istené az áldás!” – mondta Kecskés Márta református lelkész a szenteléskor. A bornak is meg kell adni az áldást, több száz éve létezik a boráldás intézménye. Az esztendő végén, János napkor (december 27-én) kerül sor a borszentelésekre vagy boráldásokra.

 

kupola
kupola

Már a XV. századtól tudunk róla

Az első borszentelésekről az 1400-as évekbeli templomi feljegyzések tesznek említést. A Szent János-napi boráldás eredetéről annyit tudunk, hogy a középkori legenda szerint Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak: akkor hajlandó hinni Krisztusban, ha kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet, és az nem árt neki. A mérget először megitatták két gonosztevővel, akik azonnal meghaltak. Szent János imádkozott, megáldotta a mérgezett boroskelyhet, kiitta, és semmi baja nem lett; köpenyét a gonosztevőkre terítette, akik feltámadtak. A pogányok a látottak alapján a főpapjukkal együtt megkeresztelkedtek. Szent Jánost boroskehellyel a kezében is szokták ábrázolni. A kehelyből kígyó mászik elő. (ujember.hu)

A komolyabb új borokra Márton-napig (november 11-ig) még várni kell a hagyomány szerint, egyelőre úgy tűnik mindenki örömére, hogy Villányban már nem lehetnek gondok a 2016-os évjárattal.

dsc_1608
Borral és leánnyal
Kategória Bor