A Lucullus Baráti Társaság 7 éves lett Wang mesternél

2011. február 19. – Iványi Bianca és Nyulasi Gábriel

Keleti kulináris karácsonyozás és szülinapozás – 21 fogás kínai ínyencség várt „ajándék” és meglepetés gyanánt a Lucullus Baráti Társaság ünnepek előtti évzáró, valamint fennállása 7. évét ünneplő lakomáján. Magyarország egyik legnagyobb gasztronómiai egyesülete, mint kiderült, immár hagyományosan Wang mester, hazánk első és egyetlen kínai sztárszakácsának konyhájába „zarándokol” év végén…

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

A Strázsahegy egy napra gasztroparadicsommá vált – Jégvirágtól borvirágig Monoron

2011. február 17. – Iványi Bianca és Nyulasi Gábriel

Együtt voltunk, nem is kevesen, az eddig talán legsikerültebb és legemlékezetesebb eseményen is, mely „Jégvirágtól Borvirágig” Gasztrobor Élménytúrát kínált egész nap, január közepén, egy váratlanul tavaszi, fényes-szeles napon. Hívószavunkra a Nyugati pályaudvaron mintegy 30fős csapat verbuválódott össze, hogy együtt vágjunk neki az újabb strázsahegyi kalandoknak! Majd’ ezren lehettünk a helyszínen, ezer pince helyett úgy tízre, ha nem számoljuk az egyébként is vendégváró, nyitott kapukkal bevonzó borászatokat. És a várakozásokat, eddigi teljesítményeiket is túlszárnyalták maguk a szervezők: jelentem, Monor, sommásan, ez példás volt!

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Mennyei bor(s)os manna – Pazar borvacsora a Manna Étteremben

2011. február 13. – Nyulasi Gábriel

Január végén gyűltünk össze a Manna Étteremben, hogy halak s vadak, villányi borokkal való egyesülését élvezzük. A rendezvény annyi különleges fogást tartalmazott, amely kitette volna két borvacsora felhozatalát is, hiszen egy csapatban nem szokott a porondon megjelenni az őz, a szarvas, és a muflon. Felvezetésként pedig a lazac, és a bárány adta meg az alaphangot a Wunderlich borokhoz.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Legyenek a magyar borok az élen – Jelentkezés a Nagy Világ Versenyekre

2011. február 4. – Nyulasi Gábriel

Mutassuk meg a világnak, hogy fehér boraink ott vannak az élmezőnyben. Még egy hónap a nevezési határidőig – Les Grands Concours du monde. 2011. április 9. és 11. között lesz Strasbourgban (Franciaországban) a nagy fehér borok versenye.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Nem hivatalos bortúra – Villányban ért az Advent

2011. január 29. – Nyulasi Gábriel

Ott jártunk, fotografáltunk, kóstoltunk, csak úgy szabadon. Nem kiküldetésen Az ihatóbb Magyarországért. Néha ilyen is kell, semmi borverseny, borvacsora vagy egyéb felkérés, csak egy borkéjutazás az egyik legjelentősebb vörösboros vidékünkön. Végy egy szabad hétvégét, egy jó autót, némi felfedező hangulatot. A többi úgyis jön magától, azért nem árt, ha foglalsz magadnak előtte szállást, mert Villány még mindig a borturizmus hazai centruma.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

A magyar borászat elismeréséről – A Prestige díjról, és ami mögötte van

2011. január 21. – Nyulasi Gábriel

Az Európa 25 országában bejegyzett PRESTIGE RESERVE védjegy atyja, Doszpod László, a díj ötlete úgy pattant ki a fejéből, mint Zeusznak Pallasz Athéné, majdnem teljes fegyverzetben. Az ihatóbb Magyarországért idén részt vesz a zsűrizés megtisztelő munkájában, így tehát, mint közvetlenül érintettek kérdeztük az alapítót a díjról.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Irány Monor, teljes borgőzzel előre! – Január 15-én Bormulatság, megnyerték a belépőket!

2011. január 3. – Nyulasi Gábriel

A szilveszter és a farsang között különleges téli programmal várja vendégeit a Monori Borút Egyesület. Induljon jó hangulatban az év, egy igazi bormulatság, adva a gasztro-vonalnak a csodálatos monori pincefaluban. A programhoz teljes mellszélességgel csatlakozott Az ihatóbb Magyarországért mozgalom is.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Boldog Borújévet Magyarország! – B.Ú.É.K. Budafok!

2010. december 31. – Iványi Bianca, fotó: Nyulasi Gábriel

Várjuk a tavalyi évet – idézhetnénk kicsit pityókásan az elmúlt évszázad zseniális spirituális írójának egyik könyvcímét, éjféli koccintás előtt és megannyi koccintás között, egy ünnepi este és az egész elmúlt év során, megszámlálatlanul! Volt mögöttünk mennyi jó és – mint már megjegyeztük – számunkra emlékezetes és tanulságos (mivel mi mindenből ezt vonjuk le), sokak számára mégis szapulandó esemény: borkóstoló, vacsora, fesztivál és bortúra! Csak a szépre emlékezzünk… és így várjuk a jövő évet, félig teli pohárral (nem félig üressel)!

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb

Királynő és király között – Szekszárdi borok őzgerinccel és társaival

2010. december 29. – Iványi Bianca, fotó: Nyulasi Gábriel

Az Avion Étterem felé „szárnyaltunk” ismét (www.avionetterem.hu) (a vecsési gyorssal) egy október estén, az ízekre éhező-szomjazó kis stábunkkal, melynek előkelő vendége volt Pfiffer Katalin, Magyarország Borkirálynőinek Borkirálynője személyében. Igazán rangos lakomában volt részünk, hisz Kántor András Ferenc, az Avion séfje ismét az elvárt nívón teljesített, kényeztette ízlelőbimbóinkat, ezúttal a szekszárdi koronázatlan „rozékirály”: Dúzsi Tamás boraihoz komponált ételkölteményeket.

(részletek a címre kattintva)

Kategória Egyéb