Ma kortyoltuk – Béres Lőcse Furmint 2008

Fumint Februárra hangolunk, és ezért jókat kortyolunk belőlük.

Elegáns, ásványos, jelentős érlelési potenciállal bíró bor a Lőcse-dűlőről. – Írja róla béresbor.hu és valóban…

Tóth Zoltán, (foodie) leírása

Nekem meggyőződésem, hogy a tokaji száraz furmintokat legalább 6-7 évesen kéne fogyasztanunk, de a valóságban ezt a kort kevesen élik meg egyenes gerinccel közülük, a 10 év pedig már a legnagyobb borászok tételeinél is egy komoly, sokszor csak áhítottan elérendő életkor. Az évjárat sem tartozott a könnyebbek közé, Hegyaljára például rekordagresszív lisztharmat-fertőzést hozott, ami sokaknál jelentős mennyiségi korlátozást, míg másoknál vegyszerekben dúskáló termést eredményezett.  Volt tehát bőven okunk a kételyre, míg a palackot bontogattuk.

Az első bíztató dolog a kitöltött bor látványa volt, a borostyánba hajló aranysárga szín már ránézésre is kívánatossá tette, megpörgetve pedig szép lustán folydogált, gazdag beltartalmat ígérve. Az illat kezdetben zárkózott, fellazítva halványan körtés, birses, kicsit teás. Ízben tagadhatatlanul ott az évek nyoma, de a bor nagyon szépen öregedett. A hajdani vibráló gyümölcsösség és a határozott hordó használat mára érett almás-mogyorós, diós aromákba olvadt össze, kerek, selymes, jóivású kortyot hozva létre. Az alkohol jelen van, de a még mindig jó lendületű sav, a tartalmas extrakt és a csipetnyi botritiszes kesernye szép egyensúlyt teremt vele.

lőcse

Kategória Bor