A címben szereplő kérdéssel küzd sok termelő Egerben, akiknek sikerült kiszakadni a édesvörös, pillepalack és „A Völgy” Bermuda-háromszögéből.
Tóth Zoltán foodie írása
Az Egri Borút egyesület egyik válasza erre a nem könnyű kérdésre a most második alkalommal megrendezésre került VINO Kóstoló Ünnep.
Az ötlet és a kivitelezés remek, az Érseki palota kertjei és termei impozáns, minőséget erősítő környezetet és keretet adnak a rendezvénynek, a kiállítók száma kellően magas a változatos borélmény megtalálásához, és más boros buliktól eltérően itt a termelők legjobb tételeiből is kóstolhattunk, azaz nem a „locsolós” borok mennyiségén, hanem az ízélmények sokszínűségen alapul a fesztivál hangulata.
Hogy mi hibádzott mégis nekem? A tömeg. Na jó, valójában én rendkívüli módon élveztem, hogy nem volt tömeg, így bármelyik borászat pultjához léptem oda, egy-két embernél többet nem kellett kivárnom míg sorra kerülhettem, és a többségükkel zavartalanul tudtam hosszan beszélgetni. De a fő üzenet átadásához és terjesztéséhez azt hiszem jól jött volna több látogató. Tény, hogy nehéz ma már olyan hétvégét találni, amikor nincs konkurens rendezvény, (én magam is vagy háromról tudtam csak Eger környékén). Talán a pénteki napra munka után kevesen tudtak megérkezni, az idősebbeknek kényelmes szombat délelőtt nem tartottak nyitva a kóstolók, a fiatalabb generáció pedig a 10 órás záráskor még el se indul otthonról bulizni egy szombat este. Az egy éves múlt miatt az ismertség is alacsonyabb, mint a már bejáratott fesztiválok esetén. Szóval ötletem számos van, hogy miért láttam szellősnek a rendezvényhelyszínt, gondolom a szervezők is feldolgozzák a tapasztalatokat és jövőre felhasználják azokat az előkészítés során.
Egy biztos: a lényeg a jó bor, és ezekből itt nem volt hiány. Lássuk tehát, mivel tudnak megörvendeztetni bennünket mostanában az egri gazdák! A lenti kóstolási élményeim két forrásból táplálkoznak: egyrészt az Egri Borút egyesületnek köszönhetően másfél tucat kollégámmal együtt részt vehettünk a pénteki, a Nagy Egri borokat felvonultató mesterkurzuson, illetve előtte ebédre vendégül látott bennünket Csutorás Ferenc (AÉS) az Almagyar dűlőben. Másrészt én befizettem a szombati Kékfrankos mustrára is.
Kezdjük a legszebbnek látott tételekkel.
Lassan közhely lesz, hogy a Nagy-Eged-hegy milyen nagyszerű termőhely, egészen különleges tételek születnek ott. Nálam toplistás lett mindhárom onnan kóstolt bor.
Kovács Nimród 2012-es Grand Bleu-je régi kedvencem szép, intenzíven hordófűszeres illata, komplexitása, kereksége miatt. Nem sok, kétezer-párszáz palack készült belőle, kóstolják, ha tudják!
A St. Andrea pincészet 2017-es kékfrankos hordómintájával viszont most találkoztam először, de egyből megfogott az ízben illatban harmonikusan megjelenő meggyes, feketeszedres, fűszeres jegyeivel, gyümölcsösségével, koncentráltságával, egyensúlyával. Talán csak az utóíz hosszát, intenzitását keveselltem benne, de ez még idővel fejlődhet, nagyon fiatal a tétel. A St. Andrea 2016-os Nagykadarkája az első innen tisztán lepalackozott kadarka. Egészen döbbenetes élmény koncentráltsága, komplexitása, hatalmas teste, a legfurcsább kadarka, amit valaha ittam.
Az én toplistámat erősíti két Sikhegyről származó tétel is. Az egyik Tóth Ferenc 2013-as jubileumi superior kékfrankosa. Megérte a 4 évig tartó érlelés, gazdag, sűrű, érett gyümölcsös, érett tanninos, kerek tétel születet, szépen integrálódott hordófűszerekkel. A másik kóstolásra erősen ajánlott bor Gál Tibor 2015-ös Síkhegy cuvéeje. Illata kirobbanóan erdei pirosgyümölcsös, meggyes, ribizlis, a korty szegfűszeges, gyömbéres, komplex, kerek, szinte déliesen meleg és extraktédeskés.
Végül szerepeljen itt két, nem kiemelt termőhelyről származó, mégis számomra kiemelkedően finom bor: a Thummerer pince 2012-es Rébus Egri Cuvéeje, és az AÉS 2016-os 68 kéfrankosa. Az előbbit az illatában domináló liofilizált málna, ízében kora ellenére még mindig élénk savak, fűszeresség, finom érett tanninok teszik szívemnek és számnak kedvessé, az utóbbit pedig a piros bogyós, gyümölcsös jó savakkal kiegyensúlyozott koncentráltsága és töménysége.
A fesztivál egyik pozitív meglepetése számomra Stumpf Pince volt. A Nagy-Eged szoknyáján termett 2016-os kékfrankosuk kifejezetten ígéretes, lendületesen gyümölcsös, jó ivású bor, ajánlom más boraik kipróbálását is, azt hiszem, nem fognak csalódást okozni.
Kérem, ha lettek volna, tegyék félre az előítéleteiket, igenis vannak már szép számmal jó, sőt kiváló egri borok! Jelöljék be Facebookon az Egri Borút egyesületet, hogy jövőre időben értesüljenek a 3. Vino fesztiválról, és vitassuk meg együtt az Érseki palota szökőkútjának káváján ülve, kinek melyik bor ízlett a legjobban! Én ott leszek, várom Önöket!!!
Borítóképünk és a cikkben található képek az Egri Borút Egyesület facebook oldaláról származnak.
Kiegészítés (szerk.)
Mert szó az nincs,
Csak képzelet.”
(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )
