Folytassa Badacsony New Yorkban! – Szintet lépett a rendezvény!

Új helyszínen vágtunk neki a badacsonyi borok kóstolásának, vagyis nem annyira új térben, hanem pár méterrel arrébb költözött a vulkanikus bemutató…

 

Nyulasi Gábriel István írása

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

IMG_20180414_163620

Régi és új

Róma-terem, morzsolgattuk a kifejezést mi Badacsony rajongók, ami elsőre nem sokat mondott. A New York Palota, sőt a New York Kávézó fényes termei (ahol kedvenc költőink mulatták az időt) már régóta kedvesek voltak számunkra. Ám Be kellett látnunk, hogy amikor az újságírók mellé a borrajongók is besoroltak, bizony szűkössé váltak a patinás falak. Ezért került a rendezvény a Róma-terembe, ahol kiváló légkondicionálás, tágas tér fogadta a kóstolni vágyót. Nem volt teljesen ismeretlen a megrögzött borkortyolók között  a helyszín, hiszen a Vinagora Borgálák már jó ideje itt zajlanak.

Jó választás volt az új terem, csattanós válasz volt a kétkedőknek, azoknak akik a sárba akarták (2017-ben) tiporni a rendezvényt. Itt érhető el a tavalyi botrányos események krónikája: klikk! Tavaly sem volt semmi gond a Badacsony New Yorkban rendezvénnyel, csak a felbukkanó ártány próbált fogást találni egy igazi magyar boros ünnepen. Olyan kevés igazi rendezvény maradt, ahol valódi színvonal és valódi összefogás jelenik meg.

IMG_20180414_150202

Jó és jobb borok

Minden évben színpompás seregszemléje a vulkanikusságnak a Badacsony New Yorkban rendezvény, ahol különösen vigyáznak arra, hogy ne jusson rossz bor a látogató elé. Nem volt ez másképpen tavaly és idén sem, persze a rosszindulatú fröcsögés is utat tör néha, főleg ha megfelelő támogatást kap. Ismételten kijelenthetjük, hogy 2018-ban is jó borok voltak a rendezvényen, ahogy 2017-ben is. Természetesen a palackvariációk, és borok hullámzó formája, (az emberek hullámzó formája is) okozhat néhány negatív meglepetést, de kifejezetten roppant gyenge bort nem találtunk a kortyoltak között.

 

Badacsony megmutatta

Megmutatta, mert van mit megmutatnia, mert ott van a Badacsonyi Borvidék összefogása, amely évek óta konstans ebben a gyorsan változó világban. Szeretjük Badacsonyt, és jó volt a New York Palace Hotel Római termében kortyolni a borokat. Elfértünk rendesen és a hőmérséklet (bár a lányok néhol lúdbőröztek) is teljesen jó volt. Néhány tételt felvillantunk a kóstoltak közül, kérdeztük is egymástól, hogy Neked mi volt a legjobb, mondj pár tippet. Mondunk egy párat…

IMG_20180414_164711

Pár Badacsonyi korty…

A teljesség igényét mondanunk sem kell, hogy nem vadásszuk, találjunk közös nevezőt… Ezek villanások, és szívesen meghallgatjuk a másik felet is, aki nem ért velünk egyet. Új szerelmünk és az Áprilisi BorMozin is kortyolni fogjuk az Újvári 2015-ös Olaszrizlinget. Ez a tétel az egyik legelegánsabb ásványosságot mutatta. Gyönyörűen villantotta fel a terroirt és mellette sűrű szövésű textúrával kápráztatta el a publikumot. Köszönjük ezúton is a Pláne Badacsony Borterasznak, hogy felfedezték és bemutatják a tételt. Kicsit bizalmatlanul méregették a Varga borokat, az emberek, de Varga Mátét már régóta ismerve és megkóstolva az Olaszrizling Aranymetszést 2015-ből rögvest egy esélyest láttunk az Őszi BorMozinkra. Finoman adagolt ásványosság, nagyon szép kesernye a fajtából, jó arányok. Egyszerre könnyed és egyszerre lehengerlő tétel, vastag, de nem nehézkes. A Sipos Borház jónéhány fajtával kedveskedett rajongóinak, mi most mégis egy friss Zweigelt Rozéval (2017) kötöttünk mélyebb barátságot, amelyben a visszafogott illat mellett, egy szélesebb zamattal, kellemes csipkebogyós, friss málnás ízekben leltük örömünket. A Málik pince 2016-os Kéknyelűje, ha lett volna origo kóstoló, akkor a kiindulópontot jelentette volna. Remek savakkal, elbűvölő testtel, lendületesen és lekerekedve azzal a pár gramm cukorral vitte a prímet a fajtatársai között.

IMG_20180414_161358

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

A frissen látóterünkbe került Boksay Pincészet 2015-ös Kéknyelűje egy egészen más történetről árulkodik, egy tejszínes, karamellás vonulatot mutatott meg, egy amolyan “nagy fehérre” hangszerelt műben, szimpatikus volt. Sajnáljuk, hogy Borbély Tamás újra és újra nem kapja meg az Év Bortermelője díjat. Mi egyből odaadnánk a Bács hegy 2015-ös Olaszrizlingért. Olyan ásványosság (tűzköves, bazaltos, szinte szikrázik, mmmm…) árad belőle, hogy szinte megüti az embert, sűrű bor, feszes, reméljük, hogy még sokszor találkozunk vele, kezd a csúcsra érni. Lecsendesedtünk a végére, megkóstoltuk a Csendes Borbirtok 2013-as Hárslevelűjét. Évekkel ezelőtt kóstoltuk az abszolút bajnokot, (2012-es) azt a bort, amelyik, amikor még volt pontrendszer a Nemzeti Borkiválósági projektben öt csillagot ért el. A 2013-as is nagyon szépen teljesít, 5 évesen elegáns arcát mutatta a fajta minden bájával egyetemben.

Hét villanás a mintegy 150-ből, remélem, hogy mások is hirdetik majd a Badacsonyi rendezvény dicsőségét, ahol jó körülmények között jó borokat lehetett kortyolni. Várjuk a következőt, Badacsony folytassa!