Az Etyek 360 és a chardonnay esete

Újra kerülhet chardonnay a pohárba. Chardonnay, miért is ne?

Tüske Gyöngyi

Egy verőfényes pénteki napon Etyeknek vettük az irányt, hogy belekóstoljunk az Etyek 360 kezdeményezés hét borászatának chardonnay-iba. A chardonnay meghatározó fajtája a borvidéknek, és bár a 2000-es évek elején az ABC (anything but chardonnay – bármint, csak chardonnay-t ne) mozgalom hatására a fajta népszerűsége némiképp visszaesett, most ismét felívelőben van, amit a remek borok is bizonyítottak. 

IMG_20190809_182737

Történelem

Etyek, „Budapest szőlőskertje” az Etyek-Budai borvidék része. Már Árpád-házi királyok alatt is fontos megélhetési forrás volt itt a szőlőtermesztés. Kezdetben a vörösborok, a 19. századtól – főként a Törley-pezsgőgyár megalapulását követően és a filoxéra járvány után – a fehérszőlő fajták kerültek túlsúlyba. A borvidéken összesen 219 hektáron termesztenek chardonnay-t, melyből 111 hektár Etyeken található. Ez a legnagyobb arányban termesztett fajta a fehér szőlőfajták közül, maga mögé utasítva a szürkebarátot, a zöldveltelinit és az Irsai Olivért. Ennek oka egyrészt az, hogy az Etyeken készülő pezsgőkhöz felhasznált alapborok készülhetnek chardonnay-ból is, másrészt mert a fajta kiemelt figyelmet kap az Etyek 360 kezdeményezésen belül.

 

360 fokos fordulat

Mi az Etyek 360? 2014-ben az Etyeki Kúria, a Rókusfalvy Birtok és a Hernyák Birtok által létrehozott összefogás, melyhez 2015-ben az Anonym Pince és a Haraszthy Pincészet, majd 2017-ben a Kattra Pince és Orosz Gyula Pincészete is csatlakoztak. Céljuk zászlósboraikon keresztül (chardonnay, pinot noir, sauvignon blanc) a világszínvonal elérése és az „etyeki karakter” bemutatása, a tapasztalatcsere és az együtt gondolkodás. 

2014-ben mérföldkőhöz értünk, egymáshoz fordultunk. Felismertük, hogy bár pár száz méterre is egymástól, de külön utakon járunk. Külön utakon, de mindhárman egyfelé. Miért ne folytathatnánk ezt az utat innentől együtt, szövetségben? A közös fajták, az egyként elképzelt borvidéki stílus és a magas minőség mellett elkötelezett szemléletmód kovácsolt minket eggyé. A birtokméret, a különböző eredet, az eltérő filozófiák tesznek bennünket sokszínűvé. Bízunk benne, hogy a közös célok, az együtt gondolkodás és az összpontosított szakmai munka lesz majd Etyek számára egy nagy, meghatározó fordulat.” (forrás – Etyek360 Facebook oldal)

IMG_20190809_181512

A hetek bandája

A hét borászat 2017-es és 2018-as (illetve egy 2016-os) chardonnay tételeit kóstoltuk. A kóstoló baráti hangulatban zajlott, a borászok megosztották egymással véleményüket és visszajelzést adtak a borokról. A szőlészeti-, és borászati technológiákkal kapcsolatos eszmecsere, közös sztorik, sok nevetés és finom vacsora (A Kattra-család pompás hidegtállal készült) közben mi is megtapasztalhattuk, hogy milyen egy 360 kóstolóest. A borászok negyedévente összeülnek és különböző tematika mentén kóstolják és értékelik egymás borait. Legutóbb a pezsgők voltak terítéken, szüret közben pedig közös reggelit terveznek, hogy átbeszéljék ki miképpen halad. 

A kóstolt chardonnay-k közül volt, amelyik: 

  • reduktív eljárással készült (Haraszthy Pincészet 2018)
  • reduktív eljárással, seprőfelkeveréssel készült készült (Orosz Gyula 2017, 2018)
  • hordóban erjesztett és érlelt (Anonym Pince 2017)
  • spontán, hordóban erjedt, seprőfelkeveréssel (battonage) készült (Kattra Pince 2017, 2016)
  • tartályban és részben spontán hordóban erjedt, majd seprőfelkeverést és további hordós érlelést kapott (Anonym Pince 2018)
  • tartályban erjedt, majd részben vagy egészben hordós érlelést kapott (Etyeki Kúria 2017, 2018, Haraszthy Pincészet 2017, Rókusfalvy Birtok 2017, 2018, Hernyák Birtok 2018) 

IMG_20190809_195340

Ez utóbbi eljárás látszik a közös iránynak, igazán szép tételeket találtunk közöttük, melyek tükrözték az azokat készítő borászat stílusjegyeit is. Szubjektív favoritjaim egyike az Anonym Pince 2018-as tétele, ami egy komplex, krémes, citrusos-almás, a borvidékre jellemző gazdag savszerkezettel rendelkező bor hosszú lecsengéssel, melynek ugyan friss palackozása miatt kell még egy kis idő, de már így is ígéretes. A Kattra Pince 2017-es battonage chardonnay-ja szigorú terméskorlátozáson esett át, dűlőszelektált bor, készítése során egy éven át, kéthetente keverték fel a lágy krémességét adó finomseprőt. A bor spontán erjedt, harmadtöltésű hordóban, testes, vajas, koncentrált, magas (14%-os) alkoholtartalma ellenére harmonikus. A Haraszthy 2017-es chardonnay szintén magas alkohol tartalmú (14%) bor, mely kénmentes gyors feldolgozással készült, tartályban erjedt, majd 6 hónapos finomseprős érlelést kapott. Érett illatában alma és barack, krémes, összetett bor, egy leheletnyi kesernyével a végén. 

Látogassanak el a fővárostól 40 percnyire található Etyekre és válasszák ki a saját kedvenceiket Önök is!

IMG_20190809_184225

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

Kategória Bor