„Szellem a palackból”, avagy Borszerda Bornai Tiborral a Duna Borok Kertjében
2009. július 29. – Nyulasi Gábriel (forrás: Duna Borok kertje)
A Duna Borrégió az utóbbi hónapokban, egy ígéretes akciósorozatot indított útjára borkultúrájának népszerűsítése érdekében. A kezdeményezés első lépéseként Kökényesi Gábor, alias „Kökény”, a kerékpáros blogger, július 13-án lezárult, bő három héten át tartó túrája során végiglátogatta a Duna Borrégió legjelentősebb pincéit, és borszerető laikusként, fogyasztói szemmel, turistaként kóstolhatta végig a régió legfinomabb borait.
(részletek a címre kattintva)
Nyár elején került sor az egyik legfontosabb magyar borverseny exkluzív eredményhirdetésére. Hagyományosan a Gundel Étterem adott otthont az impozáns eseménynek, ahol a nem túl kegyes időjárás ellenére a kerthelységben kóstolhatták meg a lelkes borrajongók az 50 csúcsbort. A Champion díjas borokat Cseh János séf gasztrokölteményeivel is kipróbálhatták a meghívottak. Az egyik legjobban sikerült párosítás egyik tagja a kemencés borjúkaraj karamelles körtével, szarvasgombás burgonyafelfújttal és vajas-zöldfűszeres zöldspárgaraguval volt, amelyhez a Sauska Pincészet 2006-os Villányi Cuvée borát öntötték a poharakba.
A Somló közelébe mindig szívesen látogatunk el, Isten kalapja minden valamirevaló borszeretőt megérint. Nekem a somlói bor a szívem csücske, bár vannak, akik a markáns savaktól kissé megriadnak. A Somló hangja fesztivált idén először rendezték meg, talán ennek is köszönhető, hogy nem kapott igazán jelentős sajtónyilvánosságot. Pedig a rendezvény honlapján csak úgy sorjáztak a programok, kiállítások, koncertek, előadások.
Nem véletlenül jutott eszembe a címben említett filmes alkotás, ugyanis az idei rendezvény helyszínéül a szervezők az egykor szebb napokat látott rózsakiállítás területét választották. A virágba borult rózsabokrok és a tűző napsütés is megfelelő alapot teremtett egy kellemes nyári boresthez, ahol nemcsak Magyarországról, de a határon túlról is képviseltették magukat a borászatok.
Heimann Zoltán Eszterbauer Jánosnak adta tovább a szót, ezzel a gesztussal első ízben fordult elő, hogy egy borvidéken belül maradt a borstaféta. Eszterbauer Jánosnak – saját bevallása szerint – gyermekkori „játszótere” Szekszárd és a szőlő. A család szőlőműveléséről már 1746-os levéltári adatok is tanúskodnak. Az ősök, és a hagyományok tisztelete ennek megfelelően a borászat minden területét mélyen áthatja. A szekszárdi borász elkötelezettsége nyilatkozatában is megnyilvánult.
A Vajdahunyad Vár környékét egyszer már választottuk borkóstolónk helyszínéül, igaz, akkoriban még más szelek fújtak, a természet a télre készülődött, a palackban is újbor piroslott. Azóta sok levél lehullt, majd újra zöldellt a Városligeti fákon, árnyat adva a nyár eleji Pannon Bországgyűlés vendégeinek.
Retrospektív jelleggel útra indítottuk az „ahol jó volt, oda megint benézünk” sorozatunkat – tehát újralátogatjuk a sikeres bortúra helyszíneket. Azokat a helyeket, ahol jó volt inni és jó volt lenni, és reményeink szerint még a következő évjáratokban is jó lesz. Ide tartozik az etyeki falu szélén elhelyezkedő Kattra Pincészet is, ahol Kattra Imre vendéglátásai mindig felejthetetlenek. A csapattal csak egyszer jártunk ott, de jómagam személyes „kihallgatáson” már többször megfordultam az etyeki pincészetben.
A borstafétát Bussay doktor gondolkodás nélkül kollégájának és egyben barátjának, Heimann Zoltánnak adta át. A szekszárdi borvidék meghatározó személye 1990-ben kezdte el a borászat kiépítését, mára azonban nemcsak a családi birtok stratégája, hanem tevékenykedik a Pannon Bormíves Céhben, a Magyar Bormarketing Kht-ben, valamint a Szekszárdi borvidék Hegyközségi Tanácsának küldötte is. Munkája jócskán túllépi tehát a birtok határait, az egész borvidékre kiterjed.
A Dionysos Borházban gyűltünk össze, hogy a borkóstolást közös hangos gondolkozással egészítsük ki. Magyarán a borsor minden egyes tételét megbeszéltük, és megpróbáltuk a kóstolástechnikában járatlanabb borbarátaink tudását mélyíteni. A vállalkozásunk érdekes tanulságokkal járt együtt, a társaság borízlésének különbségeit és közös pontjait az est folyamán megtaláltuk.
Régóta nem írtam, és ennek oka az volt, hogy menthetetlenül és intenzíven bekacsintott a nyár. Nemcsak nálam indult be a folyamat, hogy szinte csak kóstolópohárral a kezemben létezem, de azt hiszem valamennyi bor iránt elkötelezett emberke élete felpezsdült mostanában. Fehér és rozészínűre váltottak a napok, de időnként azért átcsapnak feketébe hajló vörösbe is – főleg estefelé, amikor felettünk a kifeszített sötét vásznon felkapcsolják az aprócska ledeket.
