Villa Sandahl – Svédcsavar a Badacsonynál

Bemutatjuk részletesen a badacsonyi minerális svédcsavar történetét… 

Nyulasi Gábriel István írása

100%-os svéd tulajdonjog egy badacsonyi borászatban

Amikor a skandinávok beleszeretnek az egyik legásványosabb borvidékünkbe, nem tehetnek mást, mint hogy alapítanak egy borászatot. A Villa Sandahl egy svéd testvérpár, Christer és Thord Sandahl, valamint Christer felesége, Gunnel tulajdonában álló borászat.

A nagy kóstolóasztalnál

A szerelemmel indult minden…

Nem tudjuk, hogy első látásra-e, de Christer Sandahl szerelmes lett jövendőbeli feleségébe: Gunnelbe. Aztán együtt szerelmesek lettek többek között egy franciaországi útjukon a borokba. Utazásaik során még Magyarországra és azon belül a Badacsonyra is eljutottak. Ebben az időszakban a boros szenvedélyük még jobban elmélyült.  Tagjai lettek egy svéd nonprofit, borkulturális egyesületnek a Munskänkarna-nak, mely 1958-as alapítású és mára csaknem 30 000 főt számlál. A Munskänkarna országos jelentőségű boros szervezet, mely lefedi egész Svédországot, de megtalálhatóak többek között belga, francia, spanyol, portugál területen is, sőt Afrika partjainál és Japánban is gyökeret eresztettek.

 

Még az átkosban jártak először a hegyen…

Végy olyan embereket akik imádják a bort, tőkeerősek és a hazájukban nem terem szőlő. Sandahl-ék 1987-ben még a kádári puha diktatúrában jártak először a Badacsonyban. Már ekkor rabul ejtette őket a táj, de a szőlészeti-borászati befektetés ideje 17 év múlva jött el 2004-ben. Christer számítástechnikai vonalon teremtette meg a szükséges anyagi alapokat, testvére Thord pedig a családi szállítmányozási céggel. A borászat kialakításában ilyen háttérrel nem kellett semmiben sem a gyengébb megoldást választani, hiszen a céljuk a világszínvonalú, legjobb minőségű borok készítése. 

Dlűlőjárás
Dűlőjárás

Miért éppen Rajnai Rizling?

Badacsony déli fekvésű lejtőin igen erős a kitettség, a kíméletlen nyári melegnek kevés szőlőfajta tud ellenállni. A rajnai rizlingben találták meg azt a fajtát, amely bírja ezt a klímát és kiváló, egyensúlyos borokat tud produkálni. A rizling olyan fajta, amely képes tovább érni a palackban hosszabb ideig. Persze ehhez az érlelési potenciálhoz szükséges a badacsonyi savgerinc és ásványosság, ami ezt meg is támogatja. Igen ez van, csak és kizárólag rizling, amelyet megalkuvást nem tűrően egy nagyon szigorú feldolgozást követően kerülhet a palackba. Minőségben elmennek a falig, a szőlőben és a borászati eljárásokban egyaránt. 

 

 

Látogatás a badacsonyi svéd birtokon

Abban a szerencsés helyzetben találtam magam a két hullám között, hogy eleget tudtam tenni a Sandahl birtok meghívásának. (Sok-sok időpont változtatás, előkészület előzte meg az utat, 2019 ősze óta.) Köszönet illeti ezúton is Schneider Erika áldozatos szervezését és megtisztelő meghívását. A sajtótúra, mely igen tartalmasra sikerült a birtokbejárástól, dűlősétával kezdve, egy kellemes ebéd a Hableányban és egy Rajnai rizling portfólió (vertikális) bemutatóval zárva. Bemelegítés a birtok központi kóstolótermében, a nagy kóstolóasztal mellett online bejelentkezés Christer Sandahl-tól és a csodás kilátással rendelkező négy különböző színre hangolt panziószoba megtekintése. Majd a dűlőbejárás, mely a birtoklátogatásokból bevallottan az egyik kedvenc részem.

Villa Sandahl szobabelső
Villa Sandahl szobabelső

Nézzük meg a birtokot közelebbről…

Ahogy írtuk, csak rajnai rizling maradt talpon a vidéken. Palkó Zsolt borász szavai által elevenedett meg az ültetvények története a dűlőséta alatt. Az összes szőlő átoltásra vagy újratelepítésre került. Meg kellett változtatni a művelési módot is, mivel régi típusú magasra felhúzott egyes függönyön tartott volt az ültetvény. Ez a művelési mód 35-40 évvel ezelőtt alkalmas volt a kor (szocialista) gépesített technikájához idomulni. Ez a nagyüzemi szőlőtermelésnre alkalmas, de a minőségi szőlőtermelésének mások a kívánalmai. Át kellett alakítani az egész ültetvényt a támrendszerrel együtt. Középkordonos megoldással éltek, derékmagasságban húzzák el a szőlőhajtást, amely termőkarként szolgál majd, illetve rövidcsapos metszésmódot alkalmaznak. Mindezt a hozamkorlátozás oltárán, amelyet maga a szőlő is végrehajt, mivel a birtok felső részein a termőréteg vékonysága miatt eleve kevesebbet tud teremni. Ottjártunkkor megfigyelhettük a fürtzónát, amely drasztikusan ki lett levelezve. Magyarán a szőlőfürtöket már semmilyen levél nem takarta, azokat eltávolították a tőkéről. A tevékenység célja a késői szüret mellett elkerülni a rothadást. Még mielőtt a hálók rákerülnének (augusztusban) a szőlőkre, azelőtt lehetővé teszik a fürtök szellőzését a már ismertetett módszerrel. A hálók felrakására a nádasokból útrainduló seregélyek miatt van szükség, amelyek évről évre szinte beleütköztek a birtok csábító szőlőkínálatába. 

középen Palkó Zsolt borász
középen Palkó Zsolt borász

Az „out of the box” gondolkodás

Nincs piaci kitettség, nincs megfelelés a potenciális vásárlóknak, nincs állandó címkevilág. Nem kell gyorsan eladni a borokat, hogy most már jöjjön az új évjárat. Bár így is éreznek némi nyomást a piac részéről, hogy újabb és újabb fiatal borokkal jöjjenek elő. Néha őrült, néha furcsa, bizarr, vagy érthetetlen címkékkel kerülnek forgalomba a borok, melyeket a birtok tulajdonosai találnak ki, jellemzően Christer és Gunnel együtt. Minden évben más a téma, minden címkének megvan a története. Például a 2017-es esztendőt a varázslat uralta, a 2018-as évjáratot a közlekedési táblák díszítették. A 2017-es címkék sorban: Crystal Cut: ahol a címkén egy óriási szőlőszem szerepel kristálygömbként, vagy a Rabbit Periscope, melyen a bűvész cilinderéből kikandikáló nyuszifüleket látunk és a Ball of Fame ahol többszörös a játék hiszen egy bűvész bűvöli a képen a Sandahl feliratú gömböt. Mi ez, ha nem “out of the box” vagyis “dobozon kívüli” gondolkodás. A doboz a skatulyát jelképezi, a sablonos, általános felfogást, ami Sandahl-ékra abszolút nem jellemző.

Egyelőre 10.000 palack körüli az évi bortermés, szeretnék a belföldi pozíciójukat megerősíteni és természetesen az exportjukat is felpörgetni. A 2017-es, 2018-as és 2019-es évjáratokból van eladható, lényeges mennyiségük. Vannak akik legyintenek erre, hogy ez is csak amolyan 30.000 palack, amivel labdába szeretnének rúgni. Ám Sandahl-ék komolyan gondolják, hiszen maga a sajtó túra, amit leszerveztek (2020. őszén) egy nagyságrenddel nagyobb birtoknak is a dicsőségére vált volna. Nem úgy gondolkodnak, mint a tősgyökeres badacsonyiak és nem úgy cselekszenek. Fabien Stirn elzászi bortermelő tanácsaival és Bakó Ambrus helyi borász munkájával teljesedett ki az egyedi borkészítési stratégia. Immár hét éve Palkó Zsolt borász vette át a stafétát a birtokon, az ő vezényletével zajlik a végletekig minőségorientált munka. 

 

A Sandahl minőség három fokozata

Mielőtt belemélyednénk jobban a Sandahl borokba a vertikális rajnai kóstolón tapasztaltakba ismerkedjünk meg a borászat háromlépcsős termékpiramisának tulajdonságaival. 

Előljáróban, tehát csak és kizárólag rajnai rizlinget termelnek 9 hektáron, az 1 hektár olaszrizling termése eladásra kerül. Nem használnak hordót, reduktív módon dolgozzák fel a mustot. Az erjesztést egy speciális grand cru minőségű, elzászi rajnai rizling élesztő törzzsel végzik. Ez is abszolút „out of the box” metódus. A borok a már említett élesztőkultúra és a kezelési mód miatt az elzászi stílust veszik fel, ahol nem ijednek meg a maradék cukortól, vastagabb szerkezettől, magasabb alkoholtól, későbbi szürettől… A Villa Sandahl borstílust így határozzák meg: Magasabb kategóriájú boroknál a cukortartalom 4-6 g/l, az alacsonyabb kategóriájú boroknál ez már 6-9 g/l lehet. A savtartalom visszafogott/ közepes és érett és sima a savérzet 5-7 g/l körül.  

Rajnai
Rajnai

Első lépcsőfok, a belépő szint a solid ground kategóriába (tapasztalatok alapján kb. 5 évig a csúcson, csavarzárral kerülnek forgalomba) tartozó borok, ahol az alapboraik különböző dülő- és mustfrakciók házasításából születnek. A második lépcsőfokon a mid range kategóriába (középtartományban úgy 8 évig is csúcson lehetnek, fehér színű felirat a kapszulán) tartozó borok találhatóak, melyek a kiemelkedő dűlők és mustrészek házasításából születnek. A csúcson a harmadik fokozat a rare peak kategóriába kizárólag dűlőszelektált borok kerülhetnek, melyeket a legjobb minőségű mustrészekből készülnek. (akár 10 évig is fektethetőek és aranyszínű felirat a kapszulán) 

 

Rajnai rizling portfólió bemutató 

1.) 2019 solid ground Jonagold alma, fűszerek, még alakul a bor. Nagyon friss, 2 hete a palackban, mindezek ellenére kiegyensúlyozott ásványos tétel. (2019-es évjárat: jó évjárat, kiegyensúlyozott a hideg és esős tavasztól eltekintve) Alkohol: 14% Cukor: 5,5 g/l Sav: 6,5 g/l

2.) 2018 Dig it – solid ground Bazaltos lehelettel indít, tűzkövesen fejlődik az illat, igazi kifejezett mineralitás. Feszes szerkezet, citrusok, közte narancshéj és pörkölt magvak. Szépen egyben van a bor. (2018-as évjárat: viszonylag problémamentes, egyenletes időjárás, egy igazán meleg, hosszú ősszel) Alkohol: 13,5% Cukor: 7,5 g/l Sav: 5,4 g/l

Csodás kilátások
Csodás kilátások

3.) 2018 Not yet – mid range Elegáns, finomított bazaltosság, lime az első vonalban. Lágyabb szerkezet, közepes hosszúsággal. Alkohol: 13,5% Cukor: 8,1 g/l Sav: 5,4 g/l

4.) 2017 Rabbit periscope – mid range Az ásványosság magasabb hőfoka, bazaltos felhevült nyári út. Pörkölt dió és vanília égbolt, gyönyörű hosszú kesernyével.  (2017-es évjárat: szintén egy jónak mondható évjárat, harmonikus, de kissé felgyorsult a tenyészidő két héttel, esős szeptember ) Alkohol: 13,5% Cukor: 8,1 g/l Sav: 5,4 g/l

5.) 2019 rare peak (Felső – Kezdet) Érződik rajta a potenciál, a kraft, de még zárva van. Itt is friss a palackozás, ígéretes jövő előtt. Némi vegetális és zöldalmás vonal. Alkohol: 14% Cukor: 4,5 g/l Sav: 6,5 g/l

Oh deer
Oh deer

6.) 2018 Oh deer (rare peak, Felső – Kezdet) Légiesen cizellált ásványosság, poros út, érett fehér húsú gyümölcsök, ánizsos díszítéssel. Alkohol: 13,5% Cukor: 7,2 g/l Sav: 5,4 g/l

7.) 2017 Ball of fame (rare peak, Felső – Kezdet) Első petrolos kezdetek, kis kőolaj származék. Némi vegyszeres, gumis vonal. Határozott ásványosság, brutális lecsengés. Hosszú, intenzív és komplex bor. Alkohol: 14,5% Cukor: 5,6 g/l Sav: 6,0 g/l

8.) 2015 Dry honey – rare peak, Püspökudvar Aszús szemekkel készült, a botrytis mindent felülíró profilja. Mintha Tokajban járnánk, aszalt gyümölcsök alkoholédességgel. (2015-ös évjárat: forró évjárat, botrytis képződéssel) Alkohol: 14,5% Cukor: 5,5 g/l Sav: 5,3 g/l

9.) 2010 The Stamp – rare peak Emblematikus bor, az első nagyobb siker a pincészet életében. Már 10 éves a bor, abszolút lekerekedett, semmi sorja. Édes fűszeres, szinte behízelgő ásványosság, a citrusossága is befőttes jegyeket mutat, leginkább lime. Kis vajassággal búcsúzik a korty, nyugodt erő… (2010-es évjárat nem a legjobb természetű, kifejezetten hideg és esős ősszel) Alkohol: 13,5% Cukor: 6 g/l Sav: 7,5 g/l

Kóstolósor
Kóstolósor

Nálunk már a 2010-es évek elején befutó volt a pincészet…

A Badacsony New Yorkban rendezvényeken, Pesten találkoztunk először Villa Sandahl borokkal: 2012-es cikkünkből: https://ihatobb.hu/badacsony-new-yorkban-2012/ Rajnai Rizling 2010’ The Stamp’– Az előzőnél sokkal zárkózottabb, időt igényel a megfejtése. Koncentráltabb, elegánsabb, hűvösebb. Sandahl Úr szerint: Made for the longer run. – azaz tartósabb, jobban érlelhető bor.”  A 2013-as cikkünkből: https://ihatobb.hu/badacsony-new-yorkban-2013/ Az összetettebb szárazak közül nálam a befutó a Villa Sandahl Cappuccino oil nevű 2011-es rajnaija volt.”

 

A MASOSZ termelő kategóriában díjazta 2020-ban a pincészetet! 

A Magyar Sommelier Szövetség idén hetedik alkalommal ítélte oda a Par Excellence díjat, melyet termelő kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl pincészet kapott meg. Mi is, Az ihatóbb Magyarországért díjazzuk egy képletes díjjal a pincészetet, a 2020-as esztendő legjobb sajtótúrája kitüntetést adjuk át képletesen. Érleltük az írást több mint két hónapon át, szerintünk megérte. Gratulálunk a pincészetnek és bízunk benne, hogy Badacsony világhírét a Villa Sandahl borok továbbra is öregbítik. Más szavakkal, jó utat a világ nemzetközi elitmezőnyébe! Köszönjük a meghívást!

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

Kategória Bor