Tavaszi Egri Borpiknik – Ünnepeljünk együtt május 13-án!

Eger pezseg, Eger összefog! Idén rendezik meg először a Tavaszi Egri Borpikniket három pincészet összefogásával. A Kovács Nimród Borászat, a St. Andrea Szőlőbirtok és az Almagyar Érseki Szőlőbirtok parádés programot ígér a borrajongóknak május 13-ra.

Sok szeretettel, jósággal…

Annyira jó, ha az ember összefogásról hall, hogy lám-lám noha más a filozófia, de mégis egy cél érdekében, egy közös akarat jön létre. Ha megvan a közös akarat az hegyeket mozgat meg, és akár kiflicsücsökből újraépíti a világot. Mert igen, és hangozzék bármilyen banálisan, a jóság az, ami szeretettel létrehoz és összekapcsol minket. Kívánom, hogy sok-sok öröme legyen mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek ebből a vadonatúj kezdeményezésből.

A sajtó képviselőivel együtt előzetesen bejártuk a Tavaszi Egri Borpiknik csodaszép helyszíneit, és élveztük a három pincészet vendégszeretetét. Ezúton köszönjük a meghívást és a fantasztikus szervezést.

A látogatásunkon készült többi képet itt tekintheted meg!

Három helyszín, három stílus

A pincészetek Eger három különböző helyszínén, stílusosan, rájuk jellemző programokkal készülnek: a St. Andrea Szőlőbirtok Napbor Ünnepet ül, a Kovács Nimród Borászat Battonage Majálist szervez a festői Nyilasmáron, az Almagyar Érseki Szőlőbirtok pedig a Nagy-Eged-hegy lábánál fekvő AÉS Borterasz és Borkemping kapuját tárja szélesre a látogatók előtt.

20170429_110059

A birtokok közötti zavartalan átjárás biztosított

A helyszínek között különjáratok fognak közlekedni, két busszal is a közönség szolgálatára állnak. Egy 45 és 22 fős jármű segíti a három rendezvény gyors egymásutáni elérését.

A 3 pincészet 4 túraprogramot indít ezen a napon:

– 1. túra: 11 órakor indul Egerből a Bitskey Aladár Uszodától (Almagyar, KNW, St Andrea, Eger útvonalon át). Ide 45 fő tud regisztrálni.

– 2. túra: 11 órakor kezdődik a program a ST Andreánál, majd Almagyar, KNW és Eger az út vége. Ez egy 22 fős busz lesz.

– 3. túra: 15 órakor indul Egerből (Almagyar, KNW, St Andrea, Eger útvonalon át). Ide 45 fő tud regisztrálni.

– 4. túra: 15 órakor kezdődik a program a ST Andreánál, majd Almagyar, KNW és Eger az út vége. Ez egy 22 fős busz lesz.

 

 St. Andrea NAPBOR Ünnep

„A bor az Isteni szeretet különleges megnyilvánulása, a teremtett világ sokdimenziós csodája.”

Reméljük, hogy a nagy szeretettel fogadott vendégek olyan élményekkel fognak gazdagodni, amelyekért majd visszatérnek újra meg újra…  A folyamatos megújulás gondolata is az egyik vezérelve Lőrincz Györgynek, a St. Andrea birtok „borfőpapjának”. Az Isteni gondviselésbe vetett hit áthatja házigazdánkat és így a borait. Egy pincetúra a borásszal egy szertartás, egy ima, egy beavatás.

Már a harmadik ünneplés változatos programokkal

Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a St.Andrea NAPBOR Ünnep, mely számunkra az év egyik legjobban várt zenei, gasztronómiai, kulturális napja. Ünnepeljünk együtt!

Már délelőtt 10 órakor kitárja kapuját a St. Andrea Pincészet, hogy együtt ünnepeljen a borrajongókkal. Együtt, közösen, átélni mindazt, amit ez a pincészet jelent, kitárni szívünket a Nap felé, vagyis a Teremtő felé. Lesz itt Piknik-ebéd / Macok Bisztróval, Senátor-Házzal, selyemkendő kiállítás és vásár – Pintér Bea selyemfestő mesterrel, óránkénti pincetúrák, és természetesen, hogy az apróságokat se keljen nélkülözni: Gyereksarok. Lesz zene, lesz tánc: Henderson Dávid & Tóth Dávid akusztik, és Tóht Vera is akusztikban nyomja majd. Kiemelt boros program: St.Andrea Fehérbor Mesterkurzus – Dr. Lőrincz György tolmácsolásában – erre külön kell jelentkezni. Van még sok apróság, ezt az esemény facebook oldalán nyomon követhetitek:  klikk ide!

IMG_20170425_112324

 

AÉS Borterasz és Borkemping Szezonnyitás

Az egri bortáj egyik legszebb panorámája az AÉS birtokon található, egy kis kilátóba kapaszkodhatsz fel a még erőteljesebb vizuális élvezetért. Május 13-án kinyit a Borterasz és a frissen zöldellő szőlőtőkék mellett kortyolhatsz bele az egri természetességbe.

Az érseki szőlő megmentője

Csutorás Ferenc a naturális borok elszánt híve, Mészáros Péterrel és Csernus Imrével alapított birtok egyúttal nemes küldetést hajt végre a magyar borkultúráért. Az érseki szőlő megmentésével sikerült megőrizni az utókornak ezt a különleges genetikai állományt.  Csutorás Ferenc hitvallása, hogy a valós értéket az idő fejezi ki, ezért sokkal hosszabban kellene érlelni az egri borokat.

Naturális borok és DEPRESSO kávé

A 3,5 hektáros területen a borterasz és az akácliget, a borkemping, és a hűsítő Venyige Spa várja a vendégeket. Egy karnyújtásnyira a szőlőtől kedvedre sétálgathatsz a sorok között. A teraszon a Nagy-Egedben gyönyörködve kóstolhatod a naturális boraikat és a DEPRESSO kávéjukat. Az aktívabb kikapcsolódásra vágyóknak az UAZ terepjárós dűlőtúráikat, gasztronómiai programokat, Spontán borfesztivált, rendszeres csillagászati programukat, tematikus borkóstolókat és a szüreti rendezvényeket ajánlják. A birtok 1,5 km-re fekszik Eger belvárosától.

további információk: klikk ide!

IMG_20170425_151043 

Kovács Nimród Borászat Battonage Majális

„Borászatban Kovács Nimród, moziban Spielberg.” Tudjuk jól, hogy ha a pincészet valamibe beleáll, akkor meg sem állnak a szuperprodukcióig…

A Tavaszi Egri Borpiknik része a Battonage Majális, mely a Kovacs Nimrod Winerynél, Nyilasmár dűlőjében kerül megrendezésre. Megkóstolhatod a kiváló, a terroir jegyeit híven tükröző boraikat, megcsodálhatod nyugalmat árasztó ültetvényeiket, rendezett szőlősoraikat, hallgathatod a madarak dalát, a virágokon szorgoskodó méhek meditatív zümmögését. Hozd el magaddal a barátaidat, családodat, üljetek le egy pokrócra, és gondtalanul beszélgessetek! A kényelemről a hangulatos természeti környezettel, a jó borokkal, a jó ételekkel – s persze a puha pokrócokkal is – a pincészet gondoskodik.

Jótékonysági célzattal nyílnak a palackok

A nap folyamán megnyílik néhány palack Kovács Nimród muzeális borgyűjteményéből is. Az ezekért kapott pénzbeli adományokat jótékony célra fordítva az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola számára ajánlják fel a zeneoktatás színvonalának erősítéséért.

Gasztronómiai partnerük a noszvaji Nomád Hotel lesz: akik ismerik őket, tudják, hogy a Balogh testvérek főztje több száz kilométerről is visszacsábítja ide a vendégeket, újra és újra. Remélik, azoknak is maradandó ízélményt nyújtanak a birtokboraikhoz komponált falatok, akik először kóstolják meg e kifinomult, mégis házias konyha ízeit.

További részletek itt: klikk ide!

20170429_111253