2015. szeptember 30. – Az ihatóbb Magyarországért / Rattner Réka
Az idei év határozottan jobban kedvezett a borászoknak, mint a tavalyi esős-hűvös esztendő. A nyár a maga forróságával és mozgalmasságával olyan hamar eltelt, hogy egyszer csak itt találtuk magunkat az ősz kapujában és a szőlőfürtöktől roskadozó piaci pultok látványa még minket városi embereket is arra figyelmeztetett, hogy elérkezett a szüret ideje. Ekkor jött egy kedves invitálás a Bujdosó családtól egy közös szüretre, amit természetesen örömmel elfogadtunk.
Az időjárás továbbra is a kedvünkben járt, így igazi nyárvégi időben járhattuk be a szőlőt. A terv az volt, hogy megnézzük a kézi és a gépi szüretet is – utóbbi annak az apropóján, hogy az idei szüreten üzemelték be először a frissen vásárolt szüretelőkombájnt, aminek precíz munkáját közelebbről is alkalmunk nyílt megnézni. A gép miközben áthalad a szőlősor körül, rázással leszemezi a fürtről a szőlőszemeket, a fürt pedig rajtamarad a tőkén, majd leszárad. Ez a módszer önmagában semmi újdonságot nem jelent, azonban ez a gép olyan gyengéden bánik a szőlőszemekkel, hogy azok csak minimálisan roncsolódnak és mivel rövid idő alatt feldolgozásra kerülnek, így nem indul be az erjedés túl korán.
Végigkóstoltuk az idei szüret mustjait több fázisban, valamint néhány hordómintát és nyugodtan mondhatjuk, hogy már most ígéretesnek tűnik ez az év. Gyönyörűen beérett gyümölcsökből, korrekt savakkal (a nagy meleg szerencsére nem ártott nekik), intenzív aromákkal találkozhattunk, ilyen előtapasztalatokkal még inkább várjuk az év végi újborkóstolókat.
A dűlőtúra után egy kellemes ebéddel örvendeztettek meg minket vendéglátóink. A langallót kemencében sült libacomb, oldalas és csülök kísérte párolt lilakáposztával. Egy olyan fogás, ami mellett a dél-balatoni vörösek megmutathatják legszebb oldalukat. És meg is mutatták.
Üdvözlőitalként azért a pince királyleánykából készült gyöngyözőborával, egy pillekönnyű Frisecco-val fogadtak, ami máris felfrissített ropogós savaival, friss gyümölcsösségével, zöldalmás-citrusos-virágos aromáival. Ezt bizony bárhol, bármikor szívesen issza az ember lánya, de melegben kifejezetten jó szolgálatot tesz.
A pince legújabb sikerére ott jártunkkor derült fény. Ismét megválasztották a Ferencvárosi Torna Club hivatalos borait. A fehér kategóriában a mátrai Bárdos Pince borával találkozhatnak a rajongók, míg roséból az egri Varga Pince nedűjét rejti a díszes címke. Bujdosóék 2011-es cabernet sauvignonból és cabernet francból készült Katamaránja lett a befutó vörös tétel. A kétévnyi új fahordós érlelés eredménye szépen lekerekedett test, jól beépült tanninokkal, élénk savakkal, illatban és ízben is megjelenő feketebogyós gyümölcsökkel (érett fekete ribizli és szeder), édes fűszerekkel (vanília, szegfűszeg), szép hordós jegyekkel, csokoládéval és egy cseppnyi jóleső kesernyével a hosszú utóíz végén.
A kóstoló kiemelt tétele számomra a 2009-es Kokas Merlot válogatás lett. Intenzív, érett gyümölcsökkel teli aromáival indít (szeder, szilva, cigánymeggy), melyet a hordófűszerek nagyszerűen kiegészítenek (étcsokoládé, égetett cukor és egy kis dohány), a komoly test egyensúlyban van az erőteljes tanninokkal, savakkal. Utóbbiak hosszú érlelési potenciált ígérnek, bár a bor már most is nagy élmény, mondhatjuk hogy a csúcsán van. És még ott is marad egy jó ideig.
A Balaton környékén járni mindig nagy élmény. Bujdosóéknál vendégeskedni ugyancsak nagy élmény, különösen azoknak akik szeretik a jó borokat. Márpedig a borok egyre jobbak, a Balaton környéke pedig az év egyre nagyobb részében nyújt tartalmas időtöltést az odalátogatóknak. A magyar tenger környéki gasztroforradalom hatása egyre inkább érezhető, híre pedig egyre távolabbra eljut. Reméljük nem lesz ez másként a magyar borokéval sem. Addig is látogassunk el a Balatonhoz minél többször és ha már arra járunk, érdemes egy látogatást tenni a Bujdosó családnál is!
