2009. május 29. – Nagy Zita
Pár éve ismertem meg azt a „pesti vagány” fiút, aki miatt – higgyék el nekem – Pest megér egy estet. Már akkor rajongott a borokért, beszélt is róluk, de hatása rám, laikus borozgatóra annyi volt, hogy bement az egyik fülemen, és ki is jött a másikon, közben azért csendben iszogattam. Ja kérem, a tudatalattiba be lehet azért építeni dolgokat, csak sokat kell ismételgetni – így működnek a reklámok, de ami közelebb áll hozzám, bizonyos meditációk is – de így működik Gábriel is, aki addig-addig beszélt, mesélt a borokról, a szőlőről, a köré épülő művészetekről, filozófiákról, hogy az valahol elraktározódott arra várva, hogy egy reggelen nagyot nyújtózzon, és azt mondja, helló itt vagyok.
Amúgy sem vagyok túlságosan zárkózott, ha amolyan „felbontunk egy palackkal és csak úgy filózgatunk átnézve a pohárban lévő boron” típusú estékről van szó, így hát sok-sok estét-éjszakát iszogattunk-beszélgettünk át. Egyre inkább megszerettem a borokat, mivel Gábriel a széles palettát igyekezett nekem bemutatni, a hogyismondjam, nem túl minőségi boroktól kezdve – mert igen, bizony, ilyeneket is kell kóstolni, ma már tudom! – az igazán nívós, kézműves, minőségi, lelki rezdüléseket, és gondolatokat tartalmazó palackokig bezárólag. De nincs is bezárólag… hiszen a borok világa soha nem zárul be, itt nem zár az égbolt, itt messzeségek, távlatok, tágas terek, évjáratok, egyéniségek, személyiségváltozások vannak, itt örök változás van, és a csoda ebben rejlik!
Gábriel elnyerte Az év borfogyasztója 2008 címet, innen „pályája” – ha már szőlő és bor a téma – erőteljesen zsendülni kezdett. Minden érdekelte, aminek csak köze van a borokhoz. Akkora szenvedéllyel vetette magát bele ebbe a közegbe, hogy azt nem lehetett hatástalanítani, előbb-utóbb rajtam is jelentkeztek a tünetek, amelyek abban manifesztálódtak, hogy minden boltban rögtön a boros szekcióhoz rohantam tanulmányozásra, a könyvtárból az összes boros könyvet kikölcsönöztem, és – néha még büntetést is bevállalva – lejárati időn túl is magamnál tartottam, és faltam őket. Közben persze kitartóan kóstoltam a borokat, próbáltam a fajtákat, évjáratokat, termelőket, borvidékeket memorizálni, az íz- és illatjegyeket, az ár/érték arányokat megjegyezni, na nem folytatom. Az eredmény, teljes káosz… én ezt nem értem. Feladom. Aztán nem adtam fel. Gábriel megtanított rá, hogy itt nem az számít, mit tudok vagy mit nem, hanem hogy mit ÉRZEK. Kulcsszó, azóta is őrzöm és hálás vagyok érte, mert mint egy iránytű, úgy szolgál!
A közösen kóstolt, tesztelt, elfogyasztott, vagy akár csak felbontott, majd borhiba miatt félretolt palackok mindegyike élmény számomra. Hogy miért? Mert nagyon nem mindegy, kivel borozunk. Ma már ezt is értem, és érzem, a borokat meg kell beszélni, nem a hátuk mögött kibeszélni, hanem ott és akkor abban a pillanatban, a jelenlétükben beszélni kell róluk. A bor ugyan nem szól közbe, de feltétlenül energiákat vesz át, és visszahat ránk. Lassan ugyan, de az én fejemben lévő káosz is tisztulni kezdett, világosan látni és érezni kezdtem, és ma már elmondhatom, hogy kialakult ízlésem lett a borok terén, bár nyitottságra, és toleranciára is megtanított Gábriel, vannak rosszabb évjáratok, vagy kevésbé ígéretes fajták, termelők, de érdemes újra és újra belekóstolni, ha egy kicsi kis fantáziát is látunk benne. Hiszen a bornak is bizalmat kell adni, mint ahogyan az embereknek is, akkor is, ha csalódást okoznak.
Aztán kezdődtek a bortúrák… A tematika, hogy szinte az ország valamennyi borvidékét bejárjuk ma is él, és már több borvidékre eljuttatunk sok embert. Minden egyes túra felemelő érzés volt, hiszen átadhattunk valamit abból, amiért lelkesedünk, ami a szenvedélyünk. A természet, az ember, a kötődés, az elhivatottság vált ilyenkor tapinthatóvá, bármerre jártunk is az országban. Ami mindenhol megérintett a munka, a szőlő, a bor szeretete, az a fajta mentalitás, amikor feltesz valaki mindent egy lapra, és úgymond az istenek kezébe adja a sorsát… bizalom. Talán ez a kifejező szó. Hiszen a borhoz bizalom kell. Reméljük, még sok ember csatlakozik hozzánk, és vesz részt Gábriel túráin.
Nemrégiben Gábriel már „hivatalosan” is borszakértővé, pontosabban bortanácsadóvá vált, megkapta diplomáját. Eddig is bizalommal fordulhatott bárki hozzá, ha borról volt szó, ha bárkinek borhoz kötődő tanácsra, segítségre volt szüksége, de most már egészen biztosan válaszokat kaphatunk tőle kérdéseinkre. Új utak, újabb vonulatok felé is elmerészkedett, a művészetek és a bor kapcsolatait keresi-kutatja szüntelen, amely fürkészés mindig inspiráló és újabb gondolatokra késztető vállalkozás.
A gasztronómia és a borok kapcsolatában is felfedező útra indult, és bizonyíthatom, hogy a fűszeres fehérborban pácolt lazaca meggyőzött, hogy jó úton jár, de dicshimnuszokat zengetnék serpenyős ételeiről is, amelyek egyedülállóak, egyszerűen azért, mert egyedi-, és olyan bonyolult, mégis végeredményét tekintve harmonikus ízvilágról tanúskodnak, melyek már túlléptek az egyszerű „főzés” fogalomhalmazán. Az ételekhez párosítandó borokat mindig magabiztosan emeli le otthoni gyűjteményéből, tulajdonképpen már az étel elkészítése során végig az adott borra gondol, „neki” főzi az ételt (na és természetesen a vendégnek, akinek ízlését szinte azonnal „befogja”), és így születnek a csodák. Egy egyszerű céklalevest (mely a specialitása!) is fantasztikus ízkavalkáddá varázsol, és a legszebb pillanat az, amikor tálalásra kerül a sor, és izgalmas percek következnek, vajon milyen bor kerül felbontásra?
Egy színes, összetett, tartalmas és értékes személyiség teljes bemutatása nagyon sok helyet és időt igényelne. Ezért én rábízom azokra a további „feltérképezést”, akik bemerészkednek ennek a végtelenül komplex, változatos, és szenvedélyes borbarátnak a világába. Csak bátran! De ha tanácsolhatnék valamit, egy palack bort feltétlenül vigyenek magukkal, szükség lehet rá!
Sok sikert, sok szép, és felejthetetlen élményeket kívánok mindenkinek!
Nagy Zita
(egy „tanítvány” )
