Ismét megérkezett a Budapest Borfesztivál

Ismét eljött a Budapest Borfesztivál, mely személy szerint a kedvenc boros, kulturális eseményem

Pálinkás Beáta írása

Budapest Borfesztivál – Pazar a helyszín

A pazar helyszín egyfajta hangulatemelő hatással bír, így csakis lelkesen indulhatunk neki a fesztiválnak. A négy napon át rengeteg kiállító standját látogathatjuk meg, én is így tettem. Nappal az őszi kilátásban gyönyörködhetünk, este pedig a Budai Várban és Budapest fényeiben, kóstolás közben. A 2019-es esztendőben így harangozta be a fesztivált Az ihatóbb Magyarországért: katt ide!

Csütörtök a szakmáé

Idén is bőséges számban látszottak érkezni a fesztiválra a látogatók. Szokás szerint a csütörtöki volt a „szakmai nap”- aki bővíteni, mélyíteni szeretné boros ismereteit, erre a napra érkezzen! Pénteken erősödő létszámot tapasztalhatunk – így volt ez idén is -, itt már többségben az élvezeti borfogyasztók vannak jelen, akik érdeklődve vezetik le az egész heti stresszt egy kellemes környezetben, baráti társaságban. Szombat volt természetesen idén is a legerősebb nap, amikor már délutántól aktív kóstoló látogatói jelenlét észlelhető a fesztiválon, mely estére egy meglehetősen oldott hangulatot eredményez a látogatók körében. 

Baráti körben

Nem múlt el a covid nyomok nélkül

Az elmúlt évek szociális kapcsolatokra gyakorolt hatása érezhető volt mind a borászokon, mind a fesztiválozókon. Kicsit nehezebben- és felszínesebben nyitunk egymás felé, ez átjött a fesztivál hangulatán is – természetesen erről sem a szervezők, sem a kiállítók, sem a résztvevők nem tehetnek. Aki szereti, ha kényelmesen elfér mindenhol, tud minőségi beszélgetéseket folytatni a kiállítókkal, annak szívből ajánlom a vasárnapi látogatást, amikor ehhez ideális a létszám és a légkör a látogatók és a borászok részéről egyaránt. 

Szociológiai szempontból a Budapest Borfesztivál

Az eddigi években a „művész lélek” jellegű látogatói réteg párosult egy középosztálybeli értelmiségi réteggel ezen a fesztiválon. Az idei évben a kóstoló személyek összetétele az „újdonságra vágyó, jómódú fiatal – vagy annak látszani akaró – felfedezők” jelenlétének többsége felé, valamint a középosztálybeli értelmiségi fogyasztó réteg irányába látszott elmozdulni, a „törzsgyökeres borrajongók”, a „nagy öregek” fogyatkozása mellett. Természetesen sokan a hangulat, a buli miatt jönnek és nem a szakmai kóstolás hívei…

A hangtechnika még javítható

Bár nem szeretek ily mértékben elemezni, minősíteni semmit és senkit – hiszen nehéz objektívnek maradni – mégis szeretnék pár dolgot kiemelni a fesztiválról pozitív és negatív értelemben egyaránt. A fesztiválon remek koncerteknek lehettünk szem- és fültanúi, melyek emelték többségben az esték fényét. Miért csak többségében? Mert sajnos a remek éjszakai fényeket, s a vár hangulatát, a borok illatát és ízét jelentősen beárnyékolta a színpadi hangosítás minősége. A nagyszínpad optimálisan szólt és működött, ám sajnos mind a négy napon élvezhetetlen volt a kisszínpad hangosítása, oly mértékben, ami már elvett a koncertek színvonalából.

Sajnos öt percnél tovább nem tudtam hallgatni a kisszínpad egyik koncertjét sem, s ebből két pec értő figyelem után újratervezés, szervezés, konzultáció tette ki a másik három percet a „Hová menjünk? című kérdés kielemzésével. Nem látom tisztán, hogy az alacsony akusztikai színvonalnak az épületről visszaverődő hangfrekvenciák, vagy a hanyag technikusi beállítások voltak legfőbb okozói, az eredmény sajnos egy értelmezhetetlen zaj volt, mely az előadói minőségre is igen nagymértékű kihatással volt nézői oldalról.

Vöröses hangulatba kerülni

Remek volt, s egyben nagy erőssége a fesztiválnak a gazdag kiállítói jelenlét. Rengeteg stand volt, melyeket még négy nap alatt sem sikerült teljesen feltérképeznem és végigkóstolni. Az idei évben nálam a kékszőlők nyertek, vagy csak vöröses hangulatba kerültem?! Nem tudom, de tény, hogy a legemlékezetesebb kóstolásokat Mészáros Pál standjánál éltem át idén. Szekszárd ízei lenyűgözőek voltak számomra, akármelyik fajtabort, vagy éppen cuveét kóstoltam, kimagasló harmóniában voltak a borok, mondhatni kiváló élményt nyújtottak a számomra. Kiemelném itt a kiállító csapat kedvességét, figyelmességét is, mely szintén igen pozitív benyomást tett rám. Ha mégis egy bort kéne kiemelnem a kóstoltak közül, az a 2016-os évjáratú Grand Antiqua lenne, cabernet franc, sauvignon és merlot alkotja. Kóstoljátok meg, ha tehetitek, egy igazi, vérbő bordói nagyágyú házasítás!

Csodasajtok

A legfinomabb sajtokat is megtaláltam

Kóstolás közben óhatatlanul meg is éhezünk, természetesen erre is gondoltak a szervezők. Több minőségi streetfood állomás volt jelen a neves éttermek mellett. Meg kell azonban említeni, hogy volt ahol a kiemelkedően szép várkörnyezetben a szokásos állott, olajtól szétázott sültkrumplit tálalták köretként a kolbászok, pizzaszeletek világa mellett. Az igazi hedonistáknak ajánlom az általam legjobb sajtos kiállítónak értékelt Dziugas sajtműhely készítményeit. Végigkóstoltam rengeteg sajttálat és ételválogatást, ám a Dziugas érlelt sajtjait semmi nem tudta felülmúlni!  Nem tudom eldönteni, hogy az egy évig, a két évig, vagy a három évig érlelt sajtot ajánljam nektek, vagy a füstölt félkemény sajtjukat, mert mindegyik fantasztikus, s mindegyiknek megvan a maga étel-és ital párja. Ha azonban szeretnétek megajándékozni egy ínyenc ismerősötöket, akkor a 24, vagy a 36 hónapos érlelt kemény sajtjukat javasolnám e célból!

Fő a biztonság a Budapest Borfesztiválon is!

Legek közé sorolom az intelligens biztonsági szolgálatot és a karszalag ellenőrző csapatot, akik igazán kedves, mosolygós csapat voltak napszaktól, időjárástól és a tömegtől függetlenül. Ezúton is köszönöm a türelmes jelenlétüket a közönség nevében!

Mészáros válogatás Szekszárdról

A helyzet egyre jobb, de voltál a Csikós udvarban?

Mindig, mindent lehet kicsit jobban csinálni, ezen a rendezvényen, ez a törekvés évről-évre megmutatkozik. Minden elismerés és köszönet megilleti a három nagy csoportot: szervezőket a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft-t, kiállítókat és látogatókat egyaránt! Az előző évekhez képest szerencsére újabb területek nyíltak meg a látogatók előtt, bár a Csikós udvart még sokan elkerülik. Célszerű lenne jobban kitáblázni, felhívni a tapasztalatlan fesztiválozók figyelmét erre a csodás területre is.

Legközelebb is jövünk Budapest Borfesztivál, és Te?

A vár fényeiben most is gyönyörűen tündökölt a Budapest Borfesztivál! Mindenkit bátorítok, hogy vegyen részt rajta legközelebb is! Számomra még mindig ez az egyik legkedvesebb borfesztivál, remélem jövőre ismét találkozunk és személyesen koccintunk is az egészségünkre! Váljék egészségetekre! Az ihatóbb Magyarországért!

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )

A kilátás