2009. október 22. – szöveg és képek: Nyulasi Gábriel
Emlékszel még a Pincefesztivál tavaszára? Sebaj, ősszel mindig eljön a Kezes–lábos ideje… Hemperegni a fűben az utolsó meleg napokban, mindenki együtt. Már pénteken poroszkálni pincéről pincére – a Templomnál találkozunk. Kemencés lángost gyömöszölni magunkba, pónilovakat figyelve. Párlatokat inni a buszról leszállva, majd felkapaszkodni az Öreghegyre. Színpad előtt üldögélni, míg visszajön a Kedves. Kiállításokat nézegetni, miközben megjelennek a régi borbarátok. Szombaton indul a buli, és délutánra az öröm lángja nagyra nő a népes táborban. Szőlőt kémlelni a dombokon, majd mustot kortyolni – menjünk még el a Kálvária-dombra. Telefonálni, hogy itt vagyok, és itt a legjobb a bor, ez nektek is ízleni fog. A babakocsi tologatós vasárnapon Anyuka fogja a poharakat, Apa meg elmegy vadászni. Álmosan a pult mögött, de mégis szolgálatkészen mondod el ugyanazt sokadszorra – Nem, nálunk nincs édes vörös. Estefelé hívogatnak a présházak fényei, és a borkortyoló újabb évjáratokkal lesz gazdagabb. Aztán szellőző fejek, egy busz kellene még, vagy már vezethetek, ejnye? Pakoljuk a pultot mindjárt itt a Kecske-gödörben is. Csak még egy utolsó kortyot keresek, egy búcsúpoharat, ott még valami nyitva… Etyek csak egy van, de szerencsére kétszer egy évben.
