Bolondulunk a BorMoziért!

A BorMoziért belementünk a nyárba is, hiszen a publikum kérésének nem tudtunk ellenállni…

Nyulasi Gábriel István írása

Bolondultok a BorMoziért!

Annyira nem szeretünk a nyári forróságban bormozizni, mert az emberek elutaznak. Ezért is nehéz a közönséget kánikulában toborozni, ezt már tapasztaltuk. Sokan inkább kinti programokra mennek, kicsit a borok is be vannak határolva, hiszen nagy nehézfegyverzetekkel nem lehet támadni. Ám ez a 2021-es covidos zárlattal induló és áprilisban lazuló esztendő, teljesen megváltoztatta a berögzült menetrendeket. Jópáran szóltatok, hogy legyen újabb alkalom, mikor lesz már bormozi. Ezért belementünk a nyárba, a fűzfa árnyékában a VinoPiano Borbár VIP termében megtartottuk a rendhagyó Nyári BorMozit!

A Borsor

Először egy lengyel filmmel a BorMoziért!

Mi jut eszébe az embernek a lengyelekről? Ősi barátság velünk magyarokkal, esetleg még a szamorodni sztori, Krakkó, Tátra és kb. ennyi. Lenne lengyel filmművészet? Erről már nem sokan tudnak, persze Andrej Vajda, Krzysztof Kieślowski a nagy átlagnak mit is mondana. BorMozira júniusban sorra került A bolond egy napja, (lengyel film) 2002-es Marek Koterski rendezésével és Marek Kondrat főszereplésével, amely egy kiváló filmszatíra. Keserédes alkotás a mániákus irodalomtanár napi rutinjában vergődve. Hol sírunk, hol nevetünk, illetve előfordul, hogy a két inger egyszerre ér el minket. 

Vass Kövidinka

Kunsággal kezdve az Alföldi BorMoziért!

Bizony nem sokan tudják, de a BorMozik története a Kunságon kezdődött, méghozzá a monori Strázsahegyen a KultPincében vetítettünk először bor mellé filmeket… A kunsági borok megérdemlik a törődést, ezért is kezdtünk egy autentikus helyi borral. Vass Borászat: Pincészetünk családi vállalkozásként működik 1998 óta. Borainkat saját illetve a környékről felvásárolt szőlőtermésből készítjük. Pincénk 3500 hl tárolótérrel rendelkezik, melyben a borok kezelése és tárolása 25, 50 és 100 hl-es koracél tartályokban történik. Huszonvalahány fajtával foglalkoznak és rádióban is megkóstoltuk a borokat az előadás előtt. Itt a podcast, hallgass bele, katt ide:  Vass Borászat 2020  Kövidinka (Kunság) Ezzel a borral kezdtünk a rádióban, ott is tetszett és itt is szépen rajtolt. Gyümölcsös a bor, citrusok, alma, kicsi herba, ropogós az egész fehér virágokkal, nagyon jó ivású, a Jóisten is fröccsnek teremtette. Harmonikus savgerinc, szódát bele a forró napokon!  

mozi közben

A Soproni Borvidék és Magyarország egyik első bora!

Első bor, bizony! Sietnek a gazdák, hogy augusztus végén már a polcokon legyen az év első bora. Taschnerék irsaival szállnak be a versenybe és tényleg elsők között szórják tele a polcokat ezzel a borral. Tavalyi bormozin már részt vett ez a bor, ám akkor nem volt kirobbanó formában. Mit lehet tudni Taschnerékről? “A Soproni borvidéken a szőlőművelés évezredes hagyománya napjainkig ér. A Taschner nagyszülők borkimérésétől a Schneebergre csodálatos panorámával tekintő borházig hosszú út vezetett. 1995-ben lettem közgazdász, és kezdtem el édesapám mellett dolgozni. 1998 és 2000 között elvégeztem a Kertészeti Egyetem szőlész-borász szakmérnöki képzését, és azóta a mára 29 hektáros szőlőbirtokot igazgatom. Édesapámmal és a borászat csapatával közösen dolgozunk a szőlőben és a pincében, és emellett aktívan részt vállalunk a soproni közösségi bormarketing és a borturizmus szervezésében is.” Mit lehet tudni a borról? Taschner Irsai 2020 (Sopron) Amilyen kis szerény, visszahúzódó ital volt 2020. őszén, annyira kirobbant a pohárból 2021. júniusában. Az illat lehengerlő volt, egyszerre gyümölcsös és füves. Szőlővirág, bodza, grapefruit, egres és zöldfűszerek, és vaskos kenderes illat, vagyis marihuánára emlékeztető illatjegyek. Ízben is hozta magával az említett vonulatokat. Dús, intenzív, réteges, komplex. Nagy siker volt!

Taschner Irsai

Tovább a bükki vidékre bálványozni! 

A borász ars poetica-ja, Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészet: “Pincészetem megalapításakor eltökéltem, hogy a Mestereim tanításait és a saját, helyenként extrém elhatározásaimat tökéletesítem és alkotok valami egyedit, izgalmasat. Mindezt pedig egy olyan borvidéken, ahol eddig hasonló nem volt. “Biztosra mentem”, így húztam 19-re még egy lapot és választottam két olyan szőlőfajtát (Cserszegi, Zweigelt), melyekből nem volt szokás prémium borokat készíteni. A piramis legtetejére tenni pedig végképp nem! Mindezt pedig azzal fejeltem meg, hogy a saját termelésű szőlőt organikusan, azaz bio módon termelem meg. S az ebből készült bor adalékanyagtól mentes, alacsony kénszinttel rendelkező természetes bor. Tudom, nem egyszerű, de innen szép nyerni!” Sándor Zsolt Bálvány (Bükk) 2019 Olaszrizling, chardonnay, zenit tengelyű házasítás. Elméletileg egyenlő részvétel mellett, tehát mindhárom fajtából 33% körüli mennyiség került a borba. Hamisítatlan bükki, amelyet a savaival megerősít. Kicsit már érettebb, nyugodtabb a bor, mint első, tavalyi kóstolásán: katt ide! A bujasága már visszafogott, zöldalmás rétegekkel, némi ánizzsal szinte keleties a fogadtatás. Krémes a test, jönnek az illatban tapasztalt összetevők a zamatban is. Lendületes, igazi bükki savak és nem kevés alkohol. Hajrá Szövetség a Bükki Borvidékért! 

Orvosnál…

Egyre bolondabb a nap a BorMoziért…

Lement a film kb. fele és szünet. Tele fanyar humorral, Főhősünk már túlesett a nyilvános prosztata vizsgálaton. Egy teljesen érzéketlen doktornő tapogatta Adam dülmirigyét, és közben egyeztetett a nyitott ajtó mellett egy másik beteggel…Pereg tovább a mániákus nap… Borban pedig nyári pezsgésre váltottunk. 

Belward Lini

Menjünk le délre vagyis Pécsre! 

A Belward pincészet a borvidék nagymogulja, nagy kapacitás, átgondolt repertoár, kiegyensúlyozott termékpiramis. “A Belward Pincészet szőlőit a Pécsi Borvidéken, Hásságyon műveli, ahol már 1058 óta termelnek szőlőt. A terület a Dunántúl dombos-hegyes éghajlati körzetébe tartozik melynek klímája és időjárása szélsőségektől mentes szubmediterrán jellegű. Szőlőtalajára a löszös, kötött erdőtalaj (barnaföld), és vörösagyag tartalom jellemző. Az évi középhőmérséklet 10,5-10,8 ℃.  Az évi napfénytartam 2060-2080 óra. Az éves csapadék mennyisége 700-850 mm között váltakozik. Mindez kiválóan kedvez a minőségi Belward borok készítéséhez.Belward Lini Gyöngyöző (Zöldveltelini) (Pécs) 2020 Ezen a  boron nincs mit gondolkodni. Üdít, frissít, zöldalmával, citrusokkal, pici fehérborssal és közepesen zajos bubiszerkezettel. Idd és vidd, egyesek még szódát is képesek hozzárakni. És tényleg, miért is ne?

Varga Irsai Pezsgő

Aranyba mártott balatoni irsai pezsgés

Balatonos érzés a Varga Pincészet legnépszerűbb hazai bortermelő csoport. Az irsai pezsgőjükről ezt írják: “Kedves Vásárlónk! Egy szabály van, hogy nincs szabály, és egy elvárás, hogy nem lehetsz uncsi. Unokáimtól tanuljuk ezt, akik sajnos nem kóstolhatják meg pezsgőnket, hiszen csak 8 és 11 évesek. De szabad szellemük hatással lehet arra, hogy merjünk ennyire formabontóak lenni. A klasszikus pezsgős jellegből csak annyit őriztünk meg, ami jól harmonizál a gyümölcsös, boros illatokkal és ízekkel. Semmilyen, a pezsgőkészítésben szokásos aromaanyagot, konyakot vagy óbort nem használunk, a szőlőalapanyag természetes jellegét nem zavarhatja semmi.” Varga Irsai Pezsgő 2019 (Balatonboglár) Két éves bubis irsais történet, amely 2020. végén kicsi lefelé ívelő történetnek nézett ki, hogy aztán 2021. nyarára megérje a feltámadást. Valahogy hullámzott ez a bor, ám a BorMozira finiselt és finoman szőlővirágos illattal köszöntött. Alma, licsi, lime még a savakhoz, a bubiszerkezet is finomodott, teljesen rendben volt a tétel. Kellemes csalódás volt Vargáék Aranymetszés pezsije. 

Bujdosó Kék

Vitorlát bontok: Rozébubi, szél, napfény, Balaton… 

Bujdosóékat nagyon szeretjük, voltunk már vendégek a fantasztikus vitorlásukon is, mely a brand egyik fontos jelképe is egyben. “Családunk 90 hektár szőlőt művel a Balaton déli partján, a változatos Somogyi-dombság kiemelt adottságú dűlőiben. Három generáció osztozik a pincészet feladatain: a legnagyobb tapasztalattal bíró Feri papa felügyeli a szőlőmunkákat; fia, Feri és menye, Bea a borászati kérdésekben döntenek, míg másik fia, Zsiga a kereskedelem területén áll helyt. A fiatal generáció is besegít már –Zsiga lánya, Dana 2018 tavaszától, fia Matyi pedig 2020 tavaszától már a csapatot erősíti. A borász utánpótlást Feri legkisebb fia, Ferkó jelenti, aki 2020 nyarán szerezte meg borász diplomáját, a családból a harmadik generáció képviselőjeként.” Bujdosó Kék Rozé Gyöngyöző 2020 (Balatonboglár) Kékfrankos és pinot noir összetételű bor, ebből is látszik hogy combosabb alapanyag. Hozza a szintet a rozé bubis, mi inkább a vörös változatot szerettük volna, ám az idén nem készült. Málna és eper az illat, kis joghurttal, nem harsány, de eléggé érett. A bubik közepes finomságúak, az ízvilág is inkább a megfontolt verzió, mint a kirobbanó intenzitás. Jól behűtve bármelyik napodat szebbé varázsolja! 

Sándor Zsolt Sanfran Szikszó

San Fran Szikszó utcáin…

Újra Bükki kirándulás, hiába a készleteink kiapadhatatlanok! A Sándor Műveket már bemutattuk a Bálvány borukkal. Mi a helyzet a vicces nevű és címkéjű San Fran Szikszójukkal? Sándor Zsolt San Fran Szikszó 2017 (Bükk) Szikszói területről származó szőlőből, spontán, nagy hordóban erjesztett és érlelt Chardonnay, mely 5 hónapot töltött finomseprőn. Lassan nyíló bor, erőteljes a hordó, alma, barack fehér húsú változatból. Krémes a textúra, picit ráül a hordó, meghálálja a szellőztetést. 

Közönség

Újra Balaton, újra Podmaniczky Szőlőbirtok és Pincészet! 

A Podmaniczky borok talán a bormozikon legtöbbször szerepelt bor díját is elnyerhetnék, nincs pontos statisztikánk, de a dobogó az biztos. Dél-Balaton tiszta erőből, teljesen családdal… Helyszíneltünk is már náluk: katt ide! A pincészetről: “1979-ben kezdtük meg az építését. Az 1990-es években történt egy nagyobb bővülés, akkor több saválló tartállyal növekedett az érlelőkapacitás. A borok érlelése itt történik acéltartályokban és fahordókban. A balatonföldvári pincénkben kapott helyett a borértékesítés is.” Podmaniczky Miss Rozé 2020 (Balatonboglár) A már megszokott csókos szájú címke, összetétele pinot noir és cabernet sauvignon, tehát sűrűbb anyag. Ez a Miss Rozé most nem egy leányka csókja, hanem egy érettebb nő ölelése, nevezhetjük “Milf” Rozénak. A masszívabb rozék táborát erősíti, már színben is kicsit mélyebb árnyalatú, mint az átlag. Ribizli, eper, málna, cseresznye jön visszafogottan, a savak rendben, tehát mehet bele a szóda.

Podmaniczky Miss Rozé

Befejezés a Kunsággal, ez így keretes szerkezet…

Folyjon a vörös a végére, hiszen az kell, látszódjon a szín, hogy iszunk végre valamit. Tényleg gyakran azért isznak az emberek inkább vörösbort, mert annak mélyebb a színe. Úgy érzik a fehér bor ivásnál komolyabb a vörösbor fogyasztás és mások is jobban látják… Ennyit a városi legendákról, de térjünk vissza a Bormozi zárótételére Vass Borászat jöjjön a végére. Vass Borászat Néró vörösbor 2020 (Kunság) “A Néró egy sötétkék színű, bőlevű, fűszeres zamatú csemegeszőlő-fajta. Az egyedüli csemegeszőlő, amiből vörösbor készíthető. Csizmazia József és Bereznai László nemesítették 1965-ben.” Enni is lehet és inni is, ez a Néró! Eléggé könnyed tétel Vassék Nérója, már a külső megjelenése a pohárban, könnyedebb, lazább testet ígér. Reduktív vörös, eléggé fűszeres, csillagánizs, szegfűszeg, rózsabors, szilva, dohány. Tanninok lágyak, nem jelentős érzetben, a savak optimálisak. Ízben is visszaköszön egy kis meggyes szilvás, fűszeresség. Hamar lecseng, gyors és szilfid alkat. Mindennapok vörösbora, jóivású, tényleg nagyon könnyed. 

Vass Néró

Kedves Utazó! Felépítetted az életedet, mint egy kis termesz…

Kissé keserű a lecsengése a filmnek, Adam monológja közben pásztázza a kamera az esti sötétségben a lakótelep ablakainak a csillogását. A lezáró beszéd figyelmeztet minket: a napi rituálék embertelenségében ne veszítsük el a bennünk élő embert… Bízzunk benne, hogy sikerül. Érdekes adalék, hogy Marek Kondrat a színész, aki a főszerepet játszotta ebben a moziban, ezután több filmet nem is vállalt, hanem borkereskedést nyitott. Ősszel pedig folytatjuk, a következő BorMozival!

Az est bora a Taschner Irsai 2020 (Sopron) lett, gratulálunk hozzá! 

A nyertesek

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, sörök, pálinkák, koktélok (#italok) alkalmanként gasztronómiával, (#ételek) és mindenféle kapcsolódással (#kultúra) és nemzetközi kitekintéssel és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )