2014. február 27. – Az ihatóbb Magyarországért
Zajlik a konferencia, délután Tokaj a fókuszban. A nap folyamán az előadások változatosak a témaválasztásban és a figyelemfelkeltésben egyaránt. Alkonyi László, szakíró, borász, (bortermelő, ahogy magát aposztrofálta) tartotta a szűk félórás előadását kora délután. Alkonyi, mint a tokaji dűlőklasszifikáció élharcosa a kezdetektől a jelenlegi állapotokig vázolta fel a borvidék történetét.
Hagyomány nem korlát!
Sőt, a hagyomány, az ami a jövő kulcsa is lehet, hiszen a tradíciók 800 évesek. A világ arrafelé halad, hogy eltűnik a hagyományos bor. A bor a korfelfogás szerint egyre inkább fogyasztói termékké válik, és olcsóvá és érthetővé redukálják. Tehát a borok többségének nem lesz igazán története 30 év múlva, hanem termékké lesz. Ami megmarad kulturálisan beágyazva az körülbelül a világ termelésének 4-5 %-a lesz. Ebbe a körbe kell bekerülnie Tokajnak.
A történetiség
Meg kell értenünk a történeteinket, hogy a világ is megismerje, hogy a részévé váljon. Tokaj története igazán az édesség kultuszával kezdődött XVI. század elején. Ekkor az édes borok már jelentősebb mértékben teret nyertek. A XVI. század közepén megszületett az aszú, és 1641-ben I. Rákóczi György fejedelem az aszúszem kiszedésének adómentességét törvénybe foglalta, igen haladó módon. Nagy ugrással a XIX. század elején a szamorodni, máslás, fordítás korszaka jön el. A puttonyok számozottsága divattá a század végén válik, és nagyjából változatlanul lépünk be a XX. századba.
Édesség korszakának vége
Manapság már nincs kultusza az édességnek, a cukor nem érték. Ám ezt nagyon sokan nem akarják elfogadni a borvidéken, mintha 3-400 évvel ezelőtt élnének. Minél édesebb a bor, annál drágább, ám ez igazán nem eladható. Egy 3-4 puttonyos aszú is lehet értékes, sőt rendelkezhet tökéletes harmóniával.
A területiség
Már a XII-XIII. század folyamán megjelentek a szőlőhegy nevek. A tulajdonosi szerkezet megváltozásával, a XVI. században megjelennek a dűlőnevek, ebben élenjárt Tokaj, Tarcal és Mezőzombor. A szőlőterületek különleges helyzetben voltak, mivel nem tartoztak bele a jobbágytelekbe. Tehát szabadon lehetett bárkinek adni-venni rangtól függetlenül. Ez a szabadság egyik legnagyobb foka volt abban az időben. 1737-ben nyilvánították Tokajt zárt borvidékké, ezzel szintén a világon élenjártunk.
Melyik dűlő a jobb?
A dűlők besorolása nehéz kérdés, a döntés ma még nehezebb. Sok-sok érdeket sért, emiatt sem igazán fogadják ezt a hagyományt sokan kitörő örömmel. Pont az édesség, az aszú döntötte romba a régi dűlőklasszifikációt. Hiszen az aszút sok helyről gyűjtötték be, sokszor nem is a legjobb területekről. Alkonyi Lászlónak, ez már 10 éves háborúja, hogy újra a köztudatba kerüljön a dűlők régi besorolása. Ez óriási kincs, amivel a világban Tokajnak még nagyobb rangot adhatnánk. Bél Mátyás munkája nagyon jó kiinduló pont, őt a szlovákok is elismerik. A dűlők tisztán bent vannak a mai országhatárokon belül. Csak a hagyományainkat kellene követni, és sok kérdés megoldódna. Segítene az értékeinkről beszélni, az egész kommunikációt felélénkíteni, másrészt átrendezné a területek piaci besorolását. Az utolsó tényező miatt ellenzik a legtöbben a dűlőbesorolást, mivel nem akarják területeiket számukra leértékelt kategóriában látni.
Nem tudomány, hanem kultúra
A dűlők besorolása nem objektív alapokon nyugszik, hanem a hagyományokon, a megfigyeléseken. Első osztályú az, amit annak tartunk. Idővel a besorolások is megváltozhatnak, mint például Champagne borvidék. 500 éve még egy lesajnált terület volt, ma már hihetetlenül értékessé vált. Nem a terület változott, hanem a kulturális beágyazottsága. Franciaországban nem szakadt meg a hagyomány, szemben velünk. Nálunk vajon lesz, aki továbbörökíti a hagyományokat? Olyan rendszer kell borvidéki szinten, ami befogad és felemel. Éjünk a hagyományaikkal, és ne az aktuális generáció döntse el a besorolásokat, ehhez kell érettség.
