Furmintoljatok! Nap, hónap, év – most mind Furmint…

2017-től a furmintnak is van világnapja, február elseje lett ugyanis az International Furmint Day. A történet egyszerű. Február elsején furmintozni kell. Kibontani egy üveggel, inni egy pohárral és  posztolni az instagram-ra a #furmintday hashtag használatával. Ezáltal itthon vagy külföldön bárki furmint nagykövetté válhat.

Szabó Palackbuké Berni billentyűzetéből…

Február hovatovább nyolc éve a furmint hónapja. Idén öt nagy, és több mint száz kisebb programot, borkóstolót, borvacsorát szerveznek országszerte a népszerűsítésére, melyhez különféle akciókkal éttermek, borbárok és borszaküzletek is csatlakoznak. Budapesten túl Debrecen, Nyíregyháza és már Mád is tart nagykóstolót. Emellett az egész országban, sőt külföldön is kisebb-nagyobb spontán rendezvények, furmintvacsorák, furmintkóstolók éltetik a fajtát.

 

Mindemellett a kormány 2017-et a furmint évének nyilvánította, azzal a céllal hogy a fogyasztók, valamint a hazai és nemzetközi piac figyelmét egyaránt felhívja erre az őshonos magyar szőlőfajtára.

Bejelentés Furmint Év
Bejelentés Furmint Év

Többször taglaltuk már azt a kérdést, hogy vajon miért is lett a furmint ennyire felkapott az elmúlt években. A borközönség nagy részének Tokaj neve sokáig egyet jelentett az aszúval. Erre azonban a kereslet igen csekély, az átlagfogyasztó nem igazán engedheti meg magának az 5 és 6 puttonyos aszúkat a mindennapok során. Jó, ha ünnepekkor előkerülnek ezek a tételek, vagy akkor sem. Tokaj természetes édes borai a magas áraik miatt nehezen állják a versenyt a borpiacon.

Elhagyva az aszúk világát, Tokaj lépett egy nagyot. Az elmúlt 15 évben a száraz borok készítése igen nagy fejlődésnek indult a vidéken, sorra kerülnek ki a dűlő- és birtokszelektált borok a területről.

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

És hogy miért is Tokaj a zászlóvivő ebben a témában? Mert a hazai furmint 70-80%-a Tokaj-Hegyalján található, így az édes bort helyettesítő száraz boros vonal a leginkább itt talált táptalajt magának. Azonban ma már számos más borvidék is remek furmintokkal tud megjelenni a piacon, akár a Somlói, az Egri vagy a Balatoni borvidéket nézzük. Sőt a környező országokból, Szlovákiából vagy Ausztriából is jobbnál-jobb borok kerülnek palackba.

A fajtát tekintve a legkiemelkedőbb esemény évek óta a Furmint Február nagykóstoló a Vajdahunyad várban, ahol idén 94 pincészet 180 furmintja sorakozott fel. A Furmint Február lehetővé teszi, hogy megismerjük a hazai furmint palettát a száraztól az édesig, a fajtabortól a házasításig egyaránt. Nagy részük természetesen Tokajról érkezik, de szép számmal jönnek somlói, egri, balatoni, mátrai és alföldi borászatok is, sőt a határon túlról is képviseltetik magukat: a Szerémségből, a Garam-mentéről és a Tokaji borvidék szlovákiai részéről.

 

Leszögeznénk, a kóstolt borok száma jóval magasabb volt a délután során, az alábbiakban csak kiemelünk néhány érdekesebb tételt, amolyan kedvcsinálónak.

2000 Furmint
2000 Furmint

A sort a Heidrich Pincészet 2000-es furmintjával indítottuk. Száraz szamorodni jellegű, jó sok aszalt gyümölccsel, mazsolával, még épp annyi savval, hogy ne érezzük lomhának. Nem épp belövő bor kategória, bár ha azt vesszük, hogy utána rögtön Lenkey Gézához vettük az irányt, aki az érlelt tokaji borok nagy híve, így valamelyest témánál maradtuk.

Mint azt megszokhattuk már, Géza mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. A két évvel ezelőtti Furmint Februárunk alkalmával is idősebb tételekkel jött, a 2009-es Hét hordó furminttal, valamint a 2004-es Marcangolóval. Már akkor beleszerettünk Géza boraiba, amik nagyon komplexek, érettek és rétegzettek voltak, tipikus nagy poteniciálú furmintok. Idén is nagy durranással készült, négy 2006-os tétellel. Bár a későbbi, 2007-2009-es évjáratok borai már a piacon vannak, a 2006-osok nemrég debütáltak. Mindegyik a legszigorúbb – 6-8 fürt/tőke – terméskorlátozással született, 7 hónapos hordós, valamint 9 éves palackos érleléssel (a Bomboly esetében 12 hónap hordó és 8,5 éves palackérlelés ez a szám).

A Kishegy egy jó egyensúlyú, szikár tétel, sárga húsú gyümölcsökkel, sóssággal, fémességgel, némi zöldfűszeres jeggyel. Behízelgőbb és kedvesebb a Holdvölgy, melyben a sós-fémes jegyeket érett sárga alma, almahéj, határozott citrusos aromák, némi gyógynövényesség egészíti ki. A Bomboly a legszilajabb mindközül, magasabb, 13,5%-os alkohollal (a többi 12%) és sokkal kevesebb, szinte alig érezhető maradék cukorral. Aromáiban a körte, sárga alma, gyógynövényesség ugyancsak felfedezhető. A legszerethetőbb azonban az Úrágya. Komplex és érett bor, fehérhúsú gyümölcsökkel, birssel, határozott citrusokkal, kicsi gyógynövényességgel, sóssággal.

Lenkeyt minden háztartásba!
Lenkeyt minden háztartásba!

Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!

A “gyíkboros” Orsolyák Attila nagy kedvencünk lett pár éve, nagyon szerettük az akkor mutatott Én világom nevet viselő házasítását, így kíváncsiak voltunk idén mit hoz a pincéjéből.

A 2015-ös Gyöngyözőbor 100% furmint az Úrágya dűlőből. Friss és feszes, citrusokkal, fehérhúsúakkal. A 2015-ös Betsek Hárslevelű érett körtét vonultat fel némi trópusi gyümölccsel és citrusokkal karöltve, melyeket fűszerek és mineralitás kísér. Kóstoltunk még egy tételt kései szüret kategóriából is, 128 gramm maradék cukorral és 9%-os alkohollal 2013-ból, a Szent Tamás dűlőből. 70% hárslevű és 30% furmint a felosztási arány, karakteres, mély bor mind illatában, mind tartalmában, ami trópusi gyümölcsöket, sárga- és őszibarackot, mangót idéz, sok-sok fűszerrel meghintve, mellé pedig némi kövesség és sósság villan be, az egész pedig hosszan időzik a szánkban.

 

Az idei felfedezettünk Vincze Tomi volt, aki 1 hektáron gazdálkodik Sárospatakon és 24 éves kora ellenére remek borok kerülnek ki a kezei közül. 2016-os furmintja még tartályminta, rendeződnie kell, ellenben a 2015-ös Hosszú-hegy Furmint kellemes meglepetést szerzett. Szép, letisztult anyag, jó szerkezettel, 13%-os alkohollal és 7 gramm maradékcukorral, ami kerekké teszi a sztorit.

Tomiék
Tomiék

Csopak egyik legjelentősebb pincéjétől, a Szent Donáttól a Márga két évjáratát, a 2013-ast és a 2015-öst kóstoltuk meg. A korábbi évjárat nekünk jobban tetszett. Ízében körte és érett citrusok, melyeket a hordó szépen támogat a fűszereivel, az ásványok és sósság pedig kiegészít. A savak jó lendületet adnak a krémes kortynak.

 

Somlóra is “átugrottunk” egy pohár erejéig: a Tornai Pince Furmint Prémiumát kóstoltuk, mely fajtajelleges, körtés-almás-barackos, mellé fahordós aromák társulnak. A korty hosszú, az utóízben sós-ásványosság.

 

Jó kitekintést nyújtott Tokaj szlovák oldalára a 2011-ben alapított Chateau Vecsey, akik Mádról hozott furmintklónokkal dolgoznak. A kóstolt tétel szép, élénksavú, ízében citrus, fehér virág, alma jelentkezik.

 

Végezetül “kilépőnek” a Harsányi Pince 2016-os furmint hordómintájával búcsúztunk, mely nem kis meglepetést tartogatott. Álljon itt az analitikája: az alkohol 16%, a sav 10 g/l, a maradékcukor pedig 12 g/l. Ez alapján mindenki vonja le a következtetést.

Csite
Csite

Némi szerkesztői megjegyzés a végére: 

Az utóbbi hetekben sűrűn forgatták meg a kést a furmintban is, szóval vannak már egy páran amondóak, hogy minek is egymagában a fajta. Ne álljon már csak így egyedül, rakjunk hozzá hárslevelűt Tokajban, a Balatonnál nem lenne jó egy olaszrizlinggel kiegészíteni és így tovább. Meg aztán milyen az igazi furmint? Milyennek kell lennie? Ásványos, nagy tüzes, óriásnak? Vagy nemzetközileg elfogadott trendi vékonyabb, alacsonyabb alkohollal? Amiből sok készül, abban bizony kopás áll be. Jönnek az elcsépelt példányok, mindenki fel akar szállni a furmint-vonatra. Így megy ez, és persze felszínre kerülnek nem szép dolgok, de valahogy erre futnak ki az emberi pályák. Itt a Furmint-év is, amelyet maga Dr. Kiss Eliza eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár jelentett be, erről még nem tudjuk, hogy konkrétan milyen lépéseket jelent a furmint-piac életében. Mindenesetre szeretnék fokozni a furmint termelést, most úgy pár év alatt egy háromszoros mennyiséget jó lenne kivinni külföldre. A furmintnak és a Furmint Februárnak elévülhetetlen érdemei vannak, de tényleg el kell gondolkozni azon, hogy régebben volt jellegzetes tokaji, somlói, badacsonyi, stb. borok. Tehát nem volt kiszálazva a fajta, ezek Hamvas Béla idején szép házasítások voltak, akár egybeszüretelt vegyes szőlők. Ez persze nem jeleni azt, hogy legyen vége a Furmint Februárnak! Szeretjük a Furmint Február és legyen is minden évben. Viszont a másik irányzat is megér egy misét! Ahogy Kézdy Dánielt is idézhetjük a vele készült beszélgetésben:  „El tudom képzelni, hogy 10 év múlva a meghatározó tokaji bor egy furmint és hárslevelű házasítás lesz.”

Kategória Bor