Tóth Zoltán, foodie
Álmodták már azt, hogy kisegérként bezárják önöket egy éjszakára a város legnagyobb sajtraktárába? Az ember, pardon, a kisegér ott áll csorgó nyállal, és azt se tudja melyik sor melyik polcán kezdje a habzsolást. Na, kb. ilyen megérkezni a Vajdahunyad várba február elsején a Furmint Február nagykóstolóra. 100 borász van jelen fejenként legalább kétféle borral, azaz 100 féle történet és 200-250 kóstolható tétel vár ránk. Szinte sajnálja az az ember az időt a beszélgetésre, pedig, ha kellően korán érkezünk, remek eszmecserék részesei lehetünk az évjáratról, a fajtáról, a borász aktuális kísérleteiről, terveiről. Később erre egyre kevésbé van alkalom.
Egyrészt a borászok is fáradnak, 8-9 órán át kell folyamatosan beszélniük, úgy, hogy közben nem sok pihenőjük van. Ha lenne is idejük leülni, az se menne: a legtöbb asztalnál jó, ha egy szék jut két emberre. Másrészt egyre nő a tömeg, és – hogy is fogalmazzak finoman – idővel fogyasztói oldalról túlsúlyba kerül a mennyiségi szemlélet. Ahogy szaporodnak a „én csak a drágábbikból iszom, mert sietek”, „tőccsed tele barátom, ne sajnáld” és az „édeset hoztál-e” típusú mondatok, úgy fogy a borászokból is a lelkesedés, a közlésvágy. Pedig nem sajnálják tőlünk a jót, ha valaki utánaszámol, kiderül, hogy közel tízmillió forintnyi bor folyik el itt ezen az egyetlen estén.
A kármentésből én is kivettem a részem, 83 tételt sikerült megízlelnem. Utólag, hallva a barátok beszámolóit arról, hogy mi minden jót hagytam ki így is, már sajnálom, hogy nem voltam még egy kicsit elszántabb és céltudatosabb, de olyan jó volt kvaterkázni is a poharak felett a frissen szerzett ismerősökkel, a régi cimborákkal.
Meglepően sok jó, és örömtelien kevés hibás tétellel találkoztam, más fesztiválokkal szemben itt például egyetlen egy egyértelműen dugós tételbe sem futottam bele. Úgy tűnik a borászok dicséretes önkritikával tették félre az óhatatlanul felbukkanó rossz palackokat. Nehéz helyzetben vagyok a legjobbak felsorolásával, hiszen annyi féle szemlélettel, annyi másképpen jó borral lehetett találkozni.
Az ásványos, mégis fineszes és elegáns borok kedvelőinek a Gizella Pince 2016-os citrusos Szilvölgyét és Bott Frigyes ugyancsak 2016-os furmintját ajánlanám, ez utóbbiban hihetetlenül sok ízű kő, fém, por és ásvány rétegződik egyáltalán nem tolakodó módon.
Az igazi jó ivású örömborok ligájában Pállfy-ék 15-öse és 16-osa az intenzív gyümölcsös illattal tökéletes harmóniát alkotó lendületes korttyal hódított meg. Ugyancsak szívesen nyakalnám Berecz Stéphanie 2016-os zamatos Birtok furmintját, akárcsak az éretten gyümölcsös 2012-es Csite Toplecet, ami ráadásul mostanra szépen le is kerekedett.
Az elgondolkodtatóbb, töményebb, ásványban is, testben is gazdagabb borok között nekem több kedvencem is akadt, a 15 és 16-os Barta Öregkirályok mellett Balassa István 2016-os Villő/Mézes-Mály kombója, Füleky 2015-ös birtok furmintja és a Bodrog Borműhely 2015-ös, teltsége mellett is élénk Várhegye is bejövős volt, ugyanúgy, mint Hangaváriék 2015-ös fűszeres Lapis furmintja.
Ráadásul ők hozták el a klasszikus diós-dohányos száraz szamorodnik etalonját 2007-ből. Számomra is hihetetlen, de ez a bor még a huszonéves lányomnak is ízlett, mint különlegesség. Talán az lenne a megoldás a fiatalabb generációk botritisszel „megfertőzésére”, hogy egyszerűen kiváló borokat töltünk a poharukba?
Az édesbor felhozatal ugyan szűkebb volt, de átlagos minősége meghaladta a szárazakét. Itt is több kedvencre akadtam. A Királyudvar 2009-es Lapisa nagyon szép érett arcát mutatta, az újhullámos Budaházy 6 puttonyos 2013-ból szép egyensúlyával tűnt ki, míg Pelléék Zsófia cuvée-jének 2016-os évjárata végre újra képes volt felidézni a klasszis 2010-es legszebb emlékeit.
A felsorolt kedvencek között túlsúlyban vannak a nagyobb, ismertebb nevek. De mielőtt még valaki azt gondolná máshol nem is teremnek remek borok, gyorsan a figyelmükbe ajánlanám az Árpád-hegy Pincét. Mert bár nem itt találkoztam velük először, mégis ők számomra a mostani FF felfedezettjei. Tiszta, érett koncepció és borok, elhivatottság jellemzi őket, érdemes lesz odafigyelni rájuk, és kóstolgatni a Szerencs-környéki dűlőkből származó házasítást, vagy a Király dűlő furmintjukat!
A végszó nem is lehet más, mint laudáció a szervezőknek. Olyan teljességben, változatosságban és minőségben hozták elénk a termelőket, hogy végül csak hiányérzetünk lehet: alig várjuk már a következő februárt, hogy pótoljuk, ami idén kimaradt!
