2009. június 16. – Nagy Zita
Első levél – Kelt: Etyek 2009.
Kedves Zazie!
Régóta nem írtam, és ennek oka az volt, hogy menthetetlenül és intenzíven bekacsintott a nyár. Nemcsak nálam indult be a folyamat, hogy szinte csak kóstolópohárral a kezemben létezem, de azt hiszem valamennyi bor iránt elkötelezett emberke élete felpezsdült mostanában. Fehér és rozészínűre váltottak a napok, de időnként azért átcsapnak feketébe hajló vörösbe is – főleg estefelé, amikor felettünk a kifeszített sötét vásznon felkapcsolják az aprócska ledeket.
Etyekről még nem írtam neked, pedig azt nagyon szeretném megosztani veled. Amikor ott jártam, beúszott valahonnan egy Kimnowak is, isten se tudja hogyan, a Gyémánt óta igazából nem gondoltam rájuk, de most valamiért „Minden óra járja újra nincs időd egy pillanatra mégis itt állsz tudtad, ez lesz megint.” Na ez vacakolt valahogyan a fejemben azon a hétvégén ott a dimbes-dombos Pincefesztiválon.
Szóval Etyek… Már a hetedik, és erre végre én is odaértem. Egyszerűen fantasztikus volt! Három éve készülök menni, mindig bunyóztak a fogadalmak belül, hogy most aztán ki nem hagyom. Úgysem találod ki: mindig kihagytam. Annyi mással is így voltam/vagyok az életben, de ez most egy olyan volt, amit már tovább nem akartam halogatni, hiszen ki tudja mikor, merre sodor az élet – ami ugye a legjobb méreg.
Előtte még Pestre érkeztem, innen a nyugati határszélről, 3 órás vonatozás a pénteki hőségben és végre Andrássy út, találkozó Gábriellel. Nem maradt el, amiről már egyszer írtam neked, vagyis a hagyományos welcome drink. G hátizsákjából előkerült a két borospohár, bele pedig egy gyönyörűen aranyszínűre „öregedett” Szent-György hegyi olaszrizling, aki idős korához méltó ruhába bújt – olajos, diós selyembe öltözött! Hozzá kis dobozkában – szakítva a hagyománnyal – most nem Lukács sós sütik, hanem dió, picit sózva, hogy a Szent-György hegy ásványaival szépen elkokettáljon a tengeri só. Az esténk is a Szent György hegyihez méltó beszélgetésekkel telt, az a gangos kis lakás mindig inspiráló számomra.
Nos másnap nem lehetett panasz, az idő csodálatos volt, perzselt a nap, de mégis rendületlenül járta a szellő az etyeki dombokat-völgyeket-szőlőlugasokat. Az ilyen napsütéssel bevilágított, mezítlábas, váll-lepirulós időt találta ki a teremtő a szabadtéri borozásra, a szőlőlugasban fekvésre, az estig tartó pincejárásra, mindenre, ami egy hamisítatlan Pincefesztiválhoz kell!
Előtte azért szükség volt némi alapozásra, G még indulás előtt egy diós-kéksajtos pulykaragut alkotott meg, ezzel estig szépen ki is húztuk, bár azért az Újhegyen rendületlenül kóstolgattuk a mangalica sonkát, a pincében érlelt faszenes kézműves sajtokat, valamint a hegyvidéki érlelt tehénsajtokat is. Persze 22 óra magasságában bejátszott a töki pompos is – oké, tudod, hogy a diétát mindig jövő héten kezdem, most sincs ez másképpen. Sétát tettünk egy szőlőskertben is, azt hiszem nincs gyönyörűbb, mint egy illatos fehérborral a pohárban a frissen zöldellő szőlő között járkálni, miközben már lassan nyugszik a nap, és narancsos színekben füröszti a világot a „pincétől a padlásig”.
Etyekről még annyit, hogy felfedeztem két gyöngyszemet: Németh Attila Gábor (Mátraalja) vörös és fehér Concubina cuveé-it! A vörös Concubina 60% cabernet sauvignon, 40% kékfrankos, a fehér pedig chardonnay, hárslevelű, sárga muskotály és tramini házasítása. Fantasztikusan jók! Figyelj oda rájuk, ha egyszer találkozol velük!
És azt ki nem hagynám, hogy a borok mellett a mézek is szerepeltek a fesztiválon, G beszerzett egy csupor bálványfa mézet, másnap reggel ez került a chilivel és kardamommal lefőzött kávéba. Nincs többé nehezen induló nap, hidd el nekem! És ha még nem jártál Etyeken, jövőre ki ne hagyd!
Nos, volt még élmény bőségesen, leírni sajnos most nincs idő, egyszer majd inkább elmesélem egy pohár bor mellett… Tudod, hajtás-pajtás, nincs túl gyakran idő a gondolatokra meg azok rögzítésére, max’ csak a fejben lévő merevlemezre, de oda szüntelen pakolgatom. És megy még levél Neked. Ígérem…
Addig is kóstolj szépeket!
Z
