Nagy várakozással tettem eleget a VinoPiano Borbár és Az ihatóbb Magyarországért meghívásának, hiszen egy olyan kóstolóra invitáltak, aminek keretein belül egy számomra is ismeretlen vidékre kalauzoltak. – Szabó Berni (Palackbuké, Pécsi Borozó)
Szabó Berni írásait mindig is szerettük, és aztán a Tolnai Borvidéken közös metszéspontra leltünk és együttműködésünk azóta is töretlen. Tehát ez a poszt az Ő tollából, klaviatúrájából való a megbonthatatlan (bor)barátság jegyében! A Palackbuké oldalán, ami teljesen a sajátja (nagyon jó, olvassátok!), szintén megjelenik eme írás. Fogadjátok sok-sok szeretettel! – Szerk.
Egy kis reklámot is csempészünk ide, a Borozz a Borásszal pop-up kóstolók sora nem pihen, ezen a héten (augusztus 31.) Farkas Dezső, Tokajról folytatja, csatlakozás, további infó: klikk!
A Bükki borvidék egy fehér folt a borismereti térképemen. Eddig nem igazán volt szerencsém bort kóstolni erről a területről, és ezzel valószínűleg még sokan vannak így, mivel egy-két kivételtől eltekintve palackos boraival nem igazán árasztotta el a piacot.
Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!
Noha nem célunk Ádámtól és Évától indulni egy-egy cikkünk kapcsán, néhány mondatban azért kitérnénk erre a borvidékre. 1970-ben nyilvánították borvidékké, és klimatikus valamint geológiai hasonlóságai miatt az egri és mátrai borvidékkel együtt az egri borrégió részét képezi. Termőterülete 17 600 hektár, de ennek csak 10% van szőlővel betelepítve, azok is elszórtan, egymástól távol helyezkednek el.
Az első írásos emlékek a 14. századból származnak, noha a vadszőlők nyomai évezredekre vezethetők vissza a Bükki borvidéken. A 18. században itt vezetett az a borút, ami egészen Lengyelországig húzódott, és ekkor jött létre az Avas egykor jobb napokat megélt hatalmas pincerendszere, amelynek nagy része ma már ugyan használaton kívül van, de korábban igen nagy mennyiségű bor érlelésének adott helyet. A jelentős exportnak köszönhetően a miskolci borok számos környező országban nem csak kedveltek voltak, hanem jelentős hírnévnek is örvendtek. A legnagyobb termőterület a 19. századra alakult ki, az ezt követő időszakban jobbára pezsgő alapborok készítésére álltak rá a környéken.
A filoxéra vészt rendkívül megsínylette a vidék, a szőlőterületek szinte teljes egésze megszűnt. Az újratelepítések során nagyrészt más növényekkel hasznosították a területet, szőlő tekintetében pedig inkább a fehér fajták váltak uralkodóvá. Az első kékszőlő ültetvények az 1980-as évektől jöttek létre, ma ezek aránya a fehér mellett csak 30%. Ami nem is meglepő, hiszen a napfényben gazdag, de az országos átlagnál hűvösebb és csapadékban szegény éghajlat elsősorban a fehér boroknak kedvez.
A Gallay Kézműves Pince a Bükki borvidék első családi boutique borászata, ahogy a kissé szűkre szabott szövegezésű, ámbár így is elég informatív honlapjukon az alapvetéseket megfogalmazzák. 10 hektáron gazdálkodnak, teszik mindezt Nyékládháza, Miskolc és Mályi legjobb dűlőin. A borász Borbély Roland, a szőlész pedig édesapja, Borbély József. Roland az alapokat Kaliforniából hozta, ahol másfél évet töltött, majd hazaérkezése után a sárospataki Pajzos Pincénél szőlészeti és borászati vezetőként, ezt követően pedig az egri Kovács Nimród Borászatnál főborászként helyezkedett el.
Az első fél hektár szőlőt 1995 környékén vásárolták, ami évről évre gyarapodott, mígnem 2012-ben elindították a saját borászatukat. A cél nem kisebb, mint prémium minőségű borok készítése. A fajtaösszetétel 5 hektár zenitből és 3 hektár pinot blancból áll, melyek a nyékládházi Pittyén dűlőből kerülnek ki, valamint 2 hektár zweigeltből, aminek a termőterületei a mályi Zúgó, illetve a miskolci Lippa dűlőben helyezkednek el. A borok két kategóriában készülnek, így két név alatt futnak. A Gallay – mely nevet a nagymama után kapta – a prémium kategóriát jelöli, míg a második vonal, ami a gasztro- és bisztroborokat takarja, a Bistronauta elnevezést kapta.
Az eseményen készült további képek itt érhetőek el!
Bistronauta Rozé 2015: 7-8000 palack készült ebből a zweigelt rozéból, mely jelenleg még nincs forgalomban. Illatában kissé visszafogott, jó ideig szendereg a pohárban, a beltartalom viszont kárpótol a kezdeti nehézségekért. Abszolút nem a sztenderd, tutti-fruttis, nyalókás, vattacukros rozéval van dolgunk, inkább egy szikárabb, férfiasabb tétellel. Túl van a rozé-kategórián, még szénsav sem frissíti, így ételek mellé jobban passzol, mint a megszokott üdítő koccintáshoz.
Bistronauta Pinot blanc 2015: Szintén egy forgalomban nem lévő tétellel folytattuk, 60% pinot blanc és 40% zenit házasítás került a poharakba. Egy része hordóban is járt, ezt illatában hozza is, a kortyban pedig a vajasság jelzi az öreghordók dongái közt eltöltött időt. Ettől függetlenül a savak feszesen tartják a kortyot, a hordó nem ül rá a gyümölcsökre, fehérhúsúak és citrus parádéznak a pohárban.
Gallay Rozé 2015: A prémium kategóriás részhez érkeztünk ezzel a zweigelttel. Fajélesztős beoltással készült, ám két napig nem akart beindulni az erjedés, mígnem kétszeri átfejtés után végül útjára indult, hogy meghódítsa a borkedvelő közönséget remek beltartalmával, jó savaival, és elragadó gyümölcsösségével. Akárcsak Bistronauta társa, szintén azon ritka rozék táborát erősíti, melyek nem harsognak, nem ugranak ki a pohárból rózsaszín vattacukor-fátyollal borítva be mindent. Van benne viszont rengeteg a piros bogyós gyümölcs vonalból, és jócskán a fűszerekből. Van benne lendület, és igen komoly utóízzel is büszkélkedhet.
Gallay Nyékládháza 2014: A sorban a kedvencemhez érkeztünk, abszolút megkapta a vigyorgós szmájlifejet a jegyzetem mellé. Mindig öröm zenittel találkozni, pláne ha még kiemelkedően jó is. 11 hónapig finom seprőn tartva és hordóban erjesztve készült, rendkívül intenzív illattal köszön, és aromáit tekintve is az intenzív és komplex jelzők jutnak eszünkbe kóstoláskor. Trópusi gyümölcsök, virágok, fehérhúsú barack táncolnak a poharunkban.
Gallay Blanc 2013: Közönségdíjas tétel és egyben a pincészet csúcsbora ez a fele-fele arányban házasított pinot blanc és zenit. 1,5 évet seprőn töltött, egy évet pedig újhordóban járt. Aranyszínű bor, illatban hozza a hordót, pici fával, vaníliával. Ízében pedig a trópusra repít minket, némi barackkal és citrussal megspékelve.
Gallay Zweigelt 2013: Egy nagyon ígéretes hordómintával zártuk a sort. 27 hónapig újhordóban pihent, de a seprőntartás miatt nem kapott oxigént. A korty telt és hosszú, melyben a feketebogyósok némi földes jeggyel keverednek. Az alkohol 12,5%. Jelenleg kicsit zilált még, de szó se róla, szép jövő előtt áll.
(Ha tetszett a post és kíváncsi vagy a folytatásra, csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért vidám közösségéhez a facebookon Kövess minket: ITT )
