2010. január 26.
Árvay János sikeres borász, 2003-ban az Év bortermelője, borait jól ismeri a fogyasztó. Érzékeny ember, együtt lélegzik vidékkel, a szőlővel… Önéletrajzában így vall életéről: „Az ezredforduló előtt, 1999-ben találkoztam a későbbi üzlettársammal Sauska Krisztiánnal és feleségével Andreával. Kettőnk családja fémjelezte 2000-től – mint tulajdonosok – a tokaji székhelyű Árvay és Társa Kft.-t 2008 végéig. 2009 januárjától visszatértünk családostól szülőfalumba, Rátkára. Árvay Családi Pincészetként (Árvay és Árvay Kft.) most már családunk adja arcát a készülő borainkhoz. Hazatértünk. Jelenleg 22,5 hektár szőlőt művelünk. Természetes, hogy szőlőink zöme Rátkán található, mind a nászajándékként kapott szőlő, mind a szüleink ősi szőlőterületei is megvannak még.”
– Mi foglalkoztatja Önt mostanában?
– Sorolhatnám, hogy mennyi mindennel meg vagyok elégedve. Hogy a 2009-es szüretből ugyan édes borunk alig lett, de a száraz borainknak nagyon örülök. A mindennapokban sok-sok örömöt kapok a feleségemtől és gyerekeimtől. Mostanra kialakult a munkamegosztásunk, hogy ki mivel foglalkozik. Igaz, hogy ha kell, akkor mégis mindegyikünk szinte mindent megcsinál. De ezek ugye természetesek.
Viszont egyre többet rágódom és háborodok fel egyéb dolgokon. Az egyik legfrissebb a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű hőerőmű ügye. Miért is ide? Mi célból? Tényleg jogszerűen felépülhetne? Ha ez igaz, akkor nagy baj van. Mert nem számít ezek szerint, hogy több ezer (vagy több tízezer?) ember közvetve, vagy közvetlenül a szőlőből és a borból él. Nem számítanak az eddigi borral kapcsolatos beruházások. Nem számít az idegenforgalom. Nem számít a borvidék tiltakozása, figyelmeztető szava. Ez 2010-ben hazánkban, az EU tagállamában lehetséges? Lehet, hogy csak én vagyok elfogult és ezért látom úgy, hogy ez az agyszülemény gátlástalanul csak az állam által garantált plusz pénzekre lett alapozva. Ennyire gazdagok vagyunk? Ha ez igaz, akkor nem lehetne inkább ezt a valószínűleg nem is kicsi összeget inkább a Tokaji borvidékre költeni? Ne értsék félre, nem magamnak vagy borászoknak akarnék juttatást. De illenék egy-két dolgon elgondolkozniuk azoknak, akik egy ilyen, vagy hasonló dologhoz segítséget nyújtanak.
Véleményem szerint a hőerőmű, vagy a hasonlóan groteszk aranyos-völgyi természetromboló „félkarú rabló” pénznyelő automaták helyett ideje lenne a valós célokkal foglalkozni. Élhető vidék, belföldi turizmus, önfenntartó (netán nyereséges) mezőgazdaság, virágzó, unokáink unokáinak is megmaradó természeti környezet és borvidék. Ezekkel kellene végre foglalkozniuk azoknak, akiknek ez lenne amúgy is a munkájuk! Nekem, barátainknak, képviselőknek, hivatalnokoknak.
Azaz meg ne sértsek senkit, csak egy gondolat:
Az értékteremtő, munkát végző emberek által megtermelt javak egy része arra fordítódik, hogy hazánk életképesen tudja az országot tovább vinni. Ez ugye adók és más járulékok formájában történik. Önkormányzatok, Parlament és az ország életét biztosító szolgáltató szervek segítségével: APEH, Tűzoltóság, Minisztériumok, Rendőrség, ÁNTSZ, stb. Nem értem miért nem onnan indul el minden, hogy hogyan, milyen formában tudnánk (tudnának az előzőek) abban segíteni, hogy aki akar és tud, az becsületesen dolgozhasson. Magam és borász társaim hamarosan elveszünk az egyre szaporodó és bonyolultabbá váló jelentések, nyilvántartások, jövedéki és egyéb bevallások között. Ahelyett, hogy ami felesleges, szükségtelen, értelmetlen, munkát és pénzt nézve nyilvánvalóan pocséklás, azt azonnal megszüntetnék. Hiszem, hogy az ésszerűség-célszerűség úrrá tud lenni majd ezeken az anyaszomorító dolgokon. Akkor majd végre tudunk dolgozni, a szőlőtőkével és borral is foglalkozni. Mosolyogva vendégeket fogadni. Élni.
– Mit üzen Az ihatóbb Magyarországért mozgalomnak?
– Ha tehetik járják a csodálatos magyar borvidékeket. Érdemes, mert annyi megszállott borász teszi a dolgát. Szőlőt művel, bort készít, meleg szívvel vendéget vár. A dűlők, a szőlőfajták, és a gazda szíve pedig olyan sok csodás egyedi arculatú bort ad. Érdemes minél többet megkóstolni.
– Kit említene meg, mint borászt, vagyis kinek adná tovább a szót?
– Köszönöm Mártának, hogy rám gondolt. Én átugranék más borvidékre, és Gere Attilának adom át a borstafétát.
