2017-ben a harmadik Franc&Franc Fórum és kóstolónap vezértémája a magyar borpiac és a cabernet franc volt.
Ha optimistán akarjuk látni a helyzetet, akkor minden a legnagyobb rendben van Villányban a Franc körül.
1. Magyarország első teljes értékű eredetvédelmi rendszere 2004-ben itt épült ki, aminek eredményeként a 2006-os évjárattól megjelent a kikericses végjegy a palackokon, 2014 májusától pedig a Villányi Franc márkanév igazolja a borvidéki szabályozásnak való megfelelést.
2. A fogyasztók kedvelik a régiót, egy tavalyi internetes felmérés szerint ez Magyarország legkedveltebb borvidéke.
3. A Villányi Franc márkanév bevált, a piaca stabil, veszik a vásárlók. Az egyik nagy hipermarketlánc adatai szerint a tavalyi évben még csökkenő volumen mellett is nőni tudott a villányi borokból elért árbevételük, azaz a prémium szegmens jól muzsikál. Ráadásul a megyék döntő többségében a villányi borok vezetik az eladási listát.
Akkor hát hol itt a gond, kérdezhetnénk. A 3. Franc és Franc Fórum és Kóstolónap meghívott előadói szerint leginkább a tartós növekedési potenciál hiányában, bár néhányan éreztették, hogy szerintük már a jelenlegi status quo fenntartása is koncentrált erőfeszítéseket igényelne. Míg a problémafelvetésben elég nagy volt az összhang az előadók között, a lehetséges kitörési pontokra számos különböző ötlet érkezett, kérdés, hogy a hallgatóságban jelenlévő nagyszámú villányi borász ezek közül melyiket tartja majd megvalósíthatónak, és főként, hogy ebből lesz-e borvidéki szinten elismert és egyhangúan támogatott stratégia.
Lássuk hát sorban az elhangzott javaslatokat:
Gál Péter, az FM helyettes államtitkára a pozitívumokra koncentrált, és az elért eredmények mellett az eredetvédelmi rendszer előnyeit emelte ki.
Valóban, akkor tesz jó szolgálatot az eredetvédelem, ha nem korlátoz, hanem lehetőséget teremt, hozzáadott értéket, árelőnyt biztosít a termelőknek. Szerintem a fenntarthatóság érdekében az árelőny egy részét vissza kéne forgatni, és az eredetvédelmi rendszer fenntartására, sőt fejlesztésére kell(ene) fordítani.
Jekl Béla a Villányi Borvidék Borbíráló Bizottságának elnökeként a termőterület növelésének lehetőségét vetette fel, számításai szerint a jelenlegi hektárszám duplázható lenne.
Bennem ugyanakkor az a kérdés merült fel, hogy a megnövekedett mennyiséget is ugyanolyan könnyen, és ugyan olyan áron lehetne-e értékesíteni, mint a jelenlegi palackokat.
Másik felvetése a borbírálat szigorítása, ezáltal a minőség további javítása volt.
Szerény véleményem szerint nem erősíti ezt az elképzelést, hogy az elmúlt években kiszorultak a külsős szakértők a bizottságból, és a korábbiakkal ellentétben az okleveles borbírálói tanúsítvány megléte sem követelmény már a bírálókkal szemben. Az a gyakorlat, hogy az 50 tagból 5 megjelenése esetén már érvényes vizsgálat folytatható, jól szolgálja a gördülékeny ügymenetet, ugyanakkor szerintem megnehezíti az egységes minőségi szemlélet és színvonal kialakítását, emelését.
A tudatos minőségmenedzsment egyik lehetséges útjaként mutatta be az aktuális borhoz illesztett hordóhasználat megkönnyítését célzó kutatásaik eredményét Ruppert Ignác, a Celarius Kft. ügyvezetője, és Szakál Zoltán, a Csányi pincészet borásza. Kiterjedt kísérleteket folytatnak különböző tölgyfajtákkal a mikrooxidáció mértékének és az aromaprofil változásának műszeres és érzékszervi vizsgálatára. Ez utóbbiba a résztvevők is belekóstolhattak, a referenciaként szolgáló tartályos cabernet francot összevethettük 5 különböző donga több hónapos hatását modellező preparátumokkal.
Tanulságos volt megtapasztalni, hogy pusztán ezen egyetlen paraméter megváltoztatása milyen mértékben módosítja az alapbor karakterét.
A legszerteágazóbb felvetéseket tartalmazó, éppen ezért a potenciálisan legnagyobb vitát kiváltó előadást Fiáth Attila MW aspiráns, a Corvinus egyetem docense tartotta. Nyitásként azt szorgalmazta, hogy próbáljuk meg minden mást érzelmi aspektustól elvonatkoztatva, pusztán eladandó áruként szemlélni a bort, hiszen minden termelő végső soron értékesíteni szeretné a termékét. A kitörési pontok kijelöléséhez felsorakoztatta azokat a jelenségeket, amelyek a boros világ rendkívül felgyorsult megváltozását okozták az elmúlt években. Ezek részben a fogyasztói szemlélet megváltozásával kapcsolatosak, azaz hogy a bor korábbi ételkísérő szerepéből a fókuszba került, az ivás helyett a kóstolás került előtérbe, sőt a borválasztás maga egyfajta státusz szimbólummá, önkifejezési és öndefiniálási eszközzé vált, ráadásul egy-egy popkulturális élmény, egy film, egy könyv gyökeresen tudja megváltoztatni a fogyasztói preferenciákat.
Az vagyok amit megiszom, mondhatnánk. Kérdés mivé válunk a Villányi Franc ivásától? Milyen életérzést közvetít nekünk ez a márka? Az eddigi marketing fájóan kevés választ adott ezekre a kérdésekre.
A jelenségek másik köre a bor mozgásával kapcsolatos. Az óvilágban meredeken, akár egyharmadára csökkent a lokális, termelő országon belüli borfogyasztás aránya, megnőtt az export először az Újvilágba, majd még újabban India és Kína felé, és megjelentek azok a gyökértelen fogyasztók, akiknek az országa nem termel bort, így érzelmi kötődés híján nagyon gyorsan képesek preferenciát váltani. Kérdés, hogy a beindult áramlatokhoz hogyan tud a Villányi Franc csatlakozni, tudunk-e olyan termékjellemzőt kommunikálni, ami ezeket a fogyasztókat szolgálja ki. Sajnos az, hogy mi majd itthon eladunk, nem jó válasz, a mozgásba lendült borok Magyarországra is betörnek, és jelentős konkurenciát tudnak támasztani. Összegezve a Branding, a márkanév fontosságát emelte ki Attila, ezen belül is azt javasolta, hogy a termőhelyi marketing legyen az elsődleges, a fajta pedig a kiegészítő márka elem. Felvetette, hogy Villányban is ki lehetne alakítani egy termékpiramist, a csúcsán a dűlőszelektált Villányi Franc-kal, a közepén pedig (egy ma még nem igazán létező) portugizer szinttel.
Szik Mátyás sommelier a gasztronómia felől közelítve jutott Fiáth Attiláéhoz nagyon hasonló következtetésekre. A globalizálódó csúcsgasztronómiában az ártól függetlenül jól értékesíthetők a nagyon jó borok. A Cabernet Franc nagyon jó gasztrobor, és kellően változatos ahhoz, hogy mindenki meg tudja találni a szája íze szerinti Franc-t. A kiváló minőségű tételeknek ez egy kiaknázható lehetőség.
Törőcsik Mária a PTE KTK intézetvezetője számos várható marketing trendet sorolt fel, amelyek mindegyikére önálló marketingstratégia lenne építhető. Előadása után úgy tűnt, a bőség zavarával kell megküzdenünk, annyi a kínálkozó lehetőség, ám az őt követő Herczeg Ágnes MW aspiráns borszakértő kritikus elemeket sem nélkülöző példáival elég hamar lehűtötte a kedélyeket. Megoldandó kihívásként sorolta fel, hogy a Villányi Franc szinte semmiben nem felel meg a Franc-ról nemzetközileg kialakult képnek, sem nem hűvös, sem nem könnyed, az irányadó trenddel szemben magas az alkoholja, ráadásul az összesített mennyisége alig másfél százezer palack, ami kevés a Brand marketing finanszírozásához. Mindezeken túl elkéstünk, mire 14 évvel később hasznosítottuk Michael Broadbent elhíresül mondását („a CF Villányban találta meg a természetes otthonát”) addigra már a világ számos más pontján (t.k. Kaliforniában, Long Island-en, Izraelben) ugyanilyen természetes otthont alakítottak ki neki mások. Megoldásként, Máriával egybecsengően, az érzelmekre hatást, az élmény alapú marketinget, a borhoz kapcsolható történet fontosságát emelte ki. Ez utóbbi egyébként nekem is az egyik mániám, alkalomadtán egy külön posztban még fogok írni róla.
Bárczi-Elek Ágnes az Auchan beszerzési vezetője adatokban rendkívül gazdag előadást tartott, megalapozandó a borvidékkel kapcsolatos pozitív üzeneteit, és azokat a területeket, ahol előrelépést javasol. Ez utóbbiak közül a 3 legfontosabb a következő: Villány hívei főként a középkorú és idősebb vásárlók közül kerülnek ki, hosszabb távon nyitni kéne a fiatalabbak felé, de ennek akadálya a szűkebb rosé és fehér „kapubor” kínálat; magas az árfekvés; és ő is nagyon hiányolta a borokat eladhatóbbá tévő történeteket. Szívemből beszélt.
A Horkay András OBB elnök és borász segítői által prezentált kóstolható tételek mintegy igazolták a fenti örömöket és félelemeket, a 21 bor közül 7 kiváló volt, de közel felükre még bőven ráfért volna a palackérés, és akadt csúcsán túl járó, valamint dugóhibás tétel is.
A konferencia bennem több kérdést vetett fel, mint megnyugtató megoldást, igaz a továbblépés irányának nem itt, hanem megfontolt műhelymunkában kéne kikristályosodnia. Gondolom ilyen mennyiségű inspiráció után hamarosan hallhatunk róla, hogy mire jutottak a borászok.
A Mokos pince remek előadóterméből hazafele szedelőcködvén még bennem kergetőztek az elhangzott gondolatok, amitől olyan érzésem támadt, mint egy nyári forró délután, mikor az ember mellkasára ráül az ég, és bár a nap még szépen ragyog, morajlva gyülekeznek a jégverést ígérő fellegek.
Lehet, hogy megússzuk, de még jobb lenne ha tehetnénk valamit…
A cikk szerzője: Tóth Zoltán, foodie
