2010. december 22. – Iványi Bianca
Röpülj, Mátra! – Mátrai Tőkések kanyarította Kovács Antal a Repeta sarok jókora fekete táblájára…
Pinceáron.hu decemberi borestjén, utalva az aznapi kóstoló tematikájára – és lelkesedése okára: „Néhány fiatalembernek köszönhetően, pár esztendővel ezelőtt felébredt csipkerózsika álmából a Mátrai borvidék, és most már nem is „ébredezésről”, hanem egyenesen szárnyalásról beszélhetünk, akkora vihart kavartak boraikkal a mátrai kézművesek!” A nagy beharangozás valóban nagy borélményt „kavart”, a Mátrai Tőkések – alias Mátrai Kézműves Borászkör – két tagja, Karner Gábor és Losonci Bálint részvételével (harmadik társuk, Szecskő Tamás betegség miatt nem tudott eljönni). Rövid bevezető után – melyből megtudtuk, hogy az eredetileg Mátrai Tőkéstársak nevű körből a legismertebb borász, Németh Attila Gábor „technikai”, egyeztetési okokból (hangsúlyozták, nem véleményellentét miatt) kivált, névváltoztatást kérve ezután – jöjjön a lényeg, az est esszenciája! Hogy mitől olyan különleges minőségű és összetételű az általuk szívvel-lélekkel képviselt és (ahogy említik) nem megtermelt, világra segített bor?
Természetesen nem csupán a kézműves bánásmódtól, hisz szerintük a bor maga az anyaföldben formálódik ki, és már ott kiderül, milyen lesz majd, sem a szintén kulcsfontosságú szőlészeti beavatkozásoktól (hajtásválogatás, fürtszelektálás, tőketerhelés, hozamkorlátozás stb.). Bár Losonci Bálint szerint a szőlőben kell innovatívnak lenni! A pincében már nincs titok, misztikum – de hiába szerénykednek, a borászat egyaránt érdemi része a folyamatnak, a hosszú héjon áztatás, spontán kierjesztés, tradicionális hordóhasználat, seprőn tartás ősi technikái, hogy csak a legfontosabbakat említsük. De vissza a terroir-hoz, melynek legbelsejéből, a földből ered az este megkóstolt, pár elfogyott tételtől eltekintve összes emblematikus boruk és borfilozófiájuk, ahogyan ők maguk nevezik a rájuk jellemző minőséget.
Az egyik „titok” a talaj különleges összetételében rejlik: kevesen tudják még, hogy a Mátra a vulkanikus és meszes talajok kombinációját hordozza, mely így nem csupán karakteresen ásványos, hanem roppant savú borokat „okoz”. Aktív mésztartalmát (25-45%!) tekintve Champagne-hoz hasonlítják és e tekintetben versenyképes is vele! Óriási potenciálja ez a magyar tájnak és bornak, melyet eme három fiatal borász egymással karöltve, maximálisan kiaknáz, a szemléleti, minőségbeli tényezők mellett az összetartásban látva a perspektívát.
„Összefogtunk, mert tiszteljük egymás munkáját, kedveljük egymás borait. Összefogtunk, mert összekötnek minket a közös munkával, borozással, beszélgetéssel eltöltött órák. Összefogtunk, mert hiszünk benne, hogy különleges adottságú dűlők gazdái vagyunk, ami egyedi és új borkaraktert tud adni. Összefogtunk, mert úgy gondoljuk, így külön-külön is érdekesebbek leszünk. Összefogtunk, mert így jó nekünk” – hirdetik honlapjukon olvasható „kiáltványukban”. Valóban, elszántak ők, mindenki egyért, a jó borért!
Valóban, valamennyi bor különleges karakterrel bír: nyolc tételt kóstoltunk, mindegyikük nyomot hagyott. Erős, karakán nedűk, szó szerint is, hisz többségükben kimagasló az alkohol (ez is a divattal megy szembe, vagyis a borban rejlő természetességnek enged, mely a komponensekből annyit bír, melyre szüksége is van). Komplexitásuk, sav-cukor ellensúlyuk ugyanakkor biztos bázist biztosít a hol lassabban, hol könnyebben nyíló, ám azután áramló, áradó aromáknak, ízeknek. 
Királyleánykával kezdtünk (Szecskő 2007), a kevésbé megszokott (nem könnyű, reduktív) testből és kőgörgetegből idővel átszivárogtak illatban és ízben a gyümölcsök, egy érettebb, körtés, barackos vonulat és egy mézes-virágos édesség – szárított jázmin, ezt Kovács Antal emelte ki belőle –, szép (szinte szúrós) keserűmandulás kísérettel a végén, mely jó sokáig velünk tartott. Egészen a következő borig: a Szecskő-Szürkebarát (2008) is a nehezebb, vastagabb stílust képviselte, a Decanter közelmúltbéli szürkebaráttesztjének első helyezettje! Mátra új zászlósbora (az egykori, tömegtermeléstől elhíresült Olaszrizling után) egyik legösszetettebb és legvonzóbb, gazdagsága és olajossága ellenére dinamikusan ropogós, friss arcát mutatta (nem a kissé lapos, lomha jelleget). Készítése hasonló: több (akár négy) napos hideg héjon áztatás, egész fürtös préselés, több (kb. másfél) év újfahordózás, mely mégsem eredményez túlzó másodlagos aromákat. A jó hordóhasználattól, kénezéstől nem érezzük a pörkölt ízeket (itt is a természetesség elvét vallják: amelyik bor elbírja, mert kellően karakteres, azt szabad csak hordózni).
A termőhely is mindvégig azonos: Gyöngyöspata-Szücsi határában teremnek dűlőik. Természetesen ez nem eredményez egyen-ízt: sorra következő, szőlőillattal meglepő Olaszrizlingünk (Losonci 2009) mézes virágaromákkal örvendeztet meg, félédes kortyokat forgatunk (17 g cukor), melyeket a hosszú áztatás íz-gazdagsága és az egész fürtös préselés elegáns tónusai dobnak fel. Kovács Antal borkísérő benyomásai és ételajánlásai során a soros, Karner Gábor-féle Nagyapám Bora Szücsi Sillert (2009) Magyarország egyik legjobb sillereként aposztrofálta. „Igazi Siller műalkotás”. A Kékfrankos finom málna- és meggyaromáit bizsergető szénsavak és pikáns savak, valamint égetett cukorkák „bolondították meg”. Igyunk minél több sillert közép-rozék helyett, a felnőttek málnaszörpjét paprikás ételekhez, lecsóhoz, sőt, paradicsomos tésztákhoz, pizzákhoz és a karácsonyi halászléhez mindenképp!
A vörös tételek mindegyikében is Kékfrankos volt (egyébként is a magyar fajtákat választják, kivételt képez két vágyott telepítés, a Rajnai Rizling és a Pinot Noir, mert mindkettő gyönyörűen kiteljesíti a termőhely képességeit). A Szücsi Kékfrankos Karner Gábor birtokbora (hordóminta 2009), mely fortélyként kis (10%-nyi) Pinot-t is tartalmaz! Rövid héjon áztatás következtében viszonylag kevés tanninú, kicsattanó meggyízű, friss, jó ivású bor. És ez még csak az alapbor! A Gereg (Losonci 2008) kedvesen nyíló ibolyaillatokkal, 40 éves tőkék érlelt, kerek, kövér gyümölcseivel és csersavaival mind „online kapcsolat a Mátrával” (Kovács Antal), erős, masszív szerkezet, gyönyörű test. Komoly vörösbor, Mátra kis mediterrán szeletéről (ez a dűlő kivételesen meleg éghajlatot élvez). Habár inkább a köveket díszítő elem a „kődzsúzokban” a gyümölcs, azért ebben könnyebben visszaköszönt! Nem préselik a kékszőlőt ráadásul talán az összes vörösborban sem, csak a színlé, a legértékesebb elem csöpög ki. A Vitézföldi Kékfrankos (Karner 2009 hordóminta) is esszencia, amit a többihez hasonlóan egy évnyi finom seprőn tartás és folyamatos almasav bontás lágyít, selymez és bársonyoz.
Sajnos, a Losonci-féle Bíborkadarka, a Mocus „nem garantált tétel” és így nem is volt, hasonlóan a várva-várt Szecskő Rubintoshoz, így az estet Losonci Bálint késői szüretelésű, töppedt szemekből mazsolázott Olaszrizling-Hárslevelű házasítása (2009) koronázta meg, édes búcsúként, de inkább csak köszönésképp! Figyelemmel kísérjük a mátraiak röptét jövőre is, bár még hátra vannak az ünnepek, az asztalnál és lélekben velük is ünnepeljük a magyar bort, az ihatóbb Magyarországot!
