2016. január 24. – Szabó Berni
Januárban újra beindult a boros szezon, mi pedig duplán jubiláltunk. Egyrészt Monorhoz köthető az év első boros eseménye, amire idén is ellátogattunk, másrészt viszonylag hosszú kihagyás után, újra billentyűzetet “ragadtam”. Erős kezdés volt, ami remélem vonzza magával a hasonlóan jól szervezett és jó hangulatú fesztiválokat, kóstolókat.
Idén, január 9-én már hatodik alkalommal rendezték meg a Forralt Boros Kalandozások Jégvirágtól Borvirágig Fesztivált, egyre több és több látogatót csalogatva Monorra. A tematika hasonló volt most is, mint a megelőző években. A borosgazdák hagyományos és különleges forralt borokkal készültek, míg hideg és meleg fogásokkal a helyi és budapesti éttermek, szakácsok várták az idelátogatókat.
Tavaly volt szerencsém először Monorra látogatni, nagy várakozással akkor is. Idén már tudtam mire számíthatok. Most is elbűvölt a szervezés profizmusa – a karszalagos, kitűzős, térképes, bögrés megoldás, valamint hogy délelőtt 11-től délután 6-ig “all you can eat” fogyasztással a programban részt vevő 19 pincében mindenki annyit eszik, iszik, amennyi belefér. Nincsenek letéti díjak, pohárbérletek, jegyrendszer, kuponok. Nálam szervezésben itt kezdődik egy fesztivál.
A másik, ami miatt szívesen utazok el az ország másik feléből Monorra, hogy még hóesésben is megvan a bája a Strázsahegynek, a présházak közt szálló forralt bor illatának, a bögrével a kézben pincéről pincére járásnak. Él bennem egy romantikus kép a téli fesztiválok kapcsán, miszerint egyujjas kesztyűben, forralt borral teli pohárral, szőlőtőkék és autentikus kis borospincék közt sétálgatni valahogy mégis csak egy szívet melengető dolog.
A tavalyihoz képest az időjárás most nem kedvezett annyira nekünk, délelőtt még szitált az ónos eső, jégpáncél borította itt-ott az utakat, a szél is fújt, a hőmérséklet pedig igencsak beragadt a nullánál, ám ez semmit nem vett vissza a lelkesedésünkből. Sajnos idén kevesebb pincét tudtunk végigjárni, mint tavaly. Egyrészt Pesten találtam egy nagyon klassz új fánkost, így a két vonat közti majd másfél órám azzal telt, hogy különféle fánkokkal tömtem degeszre magam, így Monoron már eleve hendikeppel indultam. A másik, hogy kedves útitársnőm kevésbé bírta a hideget, így jóval idő előtt el kellett hagynunk a helyszínt, noha rám még így is várt két vonatozás Szekszárdig. (Jó a rosszban, hogy hazaértem a Prosectura lemezbemutató koncertjére.)
De visszakanyarodva a gasztrofesztiválra, néhány személyes kedvencemről azért mindenképp említést tennék. A top-kategória hasonló a tavalyihoz. Ez már lehet mézesmadzag azoknak, akik tényleg évről-évre csak tervezgetik, de akár az időjárási körülmények, akár a túrázástól való félelem, akár egyéb visszahúzó indokok miatt még nem látogattak ki a Strázsahegyre.
A Vmsz Pince idén is nemzetközi vonalat képviselt a talján gulyással és a toszkán halas tésztasalátával. A forralt boruk most sokkal jobb volt, mint előző évben, be is került a kedvencek közé.
A Czeglédi Pince újból kitett magáért. A bacon chipses juhtúrós sztrapacska messze a legjobb volt a kínálatból, de készültek többek között tepertős pogácsával és aranygaluskával is.
KétSzabó Kispincéje a megszokott kürtös kaláccsal állta a sarat. A folyamatosan kígyózó sorok ellenére idén sikerült zsákmányolni belőle nagy-nagy örömünkre.
A KétSzabó Fogadónál a tengeri-krémleves pattogatott kukoricával személyes kedvenc volt, pláne a búbos kemence mellett elfogyasztva. Itt azért még beszédbe elegyedtünk egy házi szappanokat készítő hölggyel, kifaggattuk a szappankészítés csínjáról-bínjáról és az egyes szappanok tulajdonságairól, illetve szarvasgombát is vételeztünk, melyet gazdájuk mellett két tündéri kutyus őrzött, barátságosan fogadva az érdeklődőket.
A Kugel családi Pincéjénél még rárepültünk a káposztás vargabélesre, megnéztünk egy fotókiállítást és körbeálltunk egy népi zenekart is, felidézve letűnt ifjúságunkat, amikor még jó pár kiló alsószoknyában és karakter cipőben roptuk a negyedekre. Kóstoltunk még kézműves almasajtot, és a poharakba került némi rusztikus forralt bor othellóból és kékfrankosból a Csúzi Pincénél.
Sajnos időhiány miatt olyan fantasztikus ételek maradtak ki az életünkből, mint a KultPincénél kínált BBQ oldalas, a Megyeri Hanti Pince streetfood szürkemarha burgere, Nagy László minifánkjai, Bóka János szilvás-fahéjas és sajtos-pörcös töltött lángosai, a Bolyhos Pince slambuca vagy László Péter chilis csirkeszárnyai.
Külön kiemelnénk néhány különlegesebb tételt a forralt borok rengetegéből, mint például a bio othello forraltmányt a Bolyhos Pincétől, a körtével és lime-mal megbolondított cserszegi fűszerest a Megyeri Hanti Pincétől, a Franci Pince csipkebogyós rozé forralt borát vagy a KultPince rozmaringos fehér és narancsos vörös forralt borát. Mint azt láthatjuk, a variációknak csak a fantázia szabhat határt.
Szerk.
Már sokadszor voltunk a monori dombok között, télen-nyáron járunk a gádorok hullámaiban. Ez a fesztivál, a Jégvirágtól Borvirágig tényleg a Strázsahegy legnagyobb dobása és most bebizonyította, hogy mennyire kötődnek hozzá az emberek. Hiszen az időjárás ezúttal kegyetlen volt az ónos esővel, nagyon nem kedvezett a látogatóknak, de ők ragaszkodtak, hogy ott legyenek újra, ahogy minden évben már hatodik alkalommal. A kolleginát, Szabó Bernit csak éppen kiegészíteném pár sorral, mi tovább maradtunk a forralt boros forgatagban.
A Megyeri-Hanti Pincétől sikerült megkóstolnunk újborokat is, például a 2015-ös Mondandót is, ami egy friss és ropogós Cserszegi Fűszeres, kellemes élmény volt. A szürkemarhaburger hibátlan volt, még éppen sikerült elkapni az utolsó pogácsában tálalt darabokat. A KultPincét mindig ki kell emelnünk, hiszen csodás pincéjükkel, teraszukkal, ők a Strázsahegy ékköve. A BBQ oldalasuk fantasztikus volt, odatették magukat rendesen, ahogy szokták. Amilyen „nehezen” jutottunk fel, (nem vártunk taxira – se Uber se sima) gyalogosan csúszkáltunk fel, olyan gyorsan jöttünk le egy menetrendszerinti járattal. Már várjuk, a Borvidékek Hétvégéjét jó lenne, ha sikerülne egy koncentrált szervezéssel ráfordulni a témára. Mi természetesen addig még néhányszor ellátogatunk a Strázsahegyre.
Épp ezért fájó szívvel gondolunk arra, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk annyit időzni a Strázsahegyen vagy egyáltalán annyit enni, hogy végigkóstoljuk mind a 19 pince kínálatát. Pedig minden évben nagy vehemenciával és tervekkel indulunk útnak. Talán jövőre… Addig bekerült a naptárba – kicsit melegebb időszakra – a Borvidékek Hétvégéje, ahol sokszínű kulturális programokkal, helyi, valamint “vendég borvidékek” boraival, családias, jó hangulattal várják nyáron a borturistákat a monori Strázsahegyen.
