Hol volt, hol nem volt, valahol a Kárpát-medencében, amikor 1600 táján őshonos fajtaként ideszületett nekünk a Hárslevelű. Ahogy teltek múltak a napok, kis országhatárunkon belül, számos borvidékünkön otthonra talált, de sosem hivalkodott, pedig aztán kacéran illatos, ám mégsem lett amolyan zászlóshajó, az a vezető fajta. Ő lett, akit a furmint kistestvéreként emlegetünk, meg az olaszrizling után valahol eszünkbe jut, ha arról beszélünk, hogy mik is a mi fehérszőlő fajtáink. Hárslevelű hősünk így éli napjait, ám e visszafogott szerepében sem hálátlan ám! Mással össze sem téveszthető, titkos csillogást csempész jelenléte a borokba, mi pedig határozott, nem túl parfümös illatával, finom fűszerességével, és csipetnyi, mesébe illő, édes mézességével szerettük meg, és kérdés nélkül indulunk el a nyomán, ha az „ezeregyéjbe” kalandozni hív.
(A cikket a Gál Fruzsina és Török Annamária páros jegyzi)
Már harmadik alkalommal. Mert hősünk nem szeret ám csak bujkálni, és amikor felhívná magára a figyelmet, egy egész estés, csak neki szóló rendezvényen szereti ő is megmutatni bájait. A Hárslevelűk Éjszakája sikerének a titka az, hogy értő kezekbe kerül a fajta, s már hosszú évek óta a fajta elegáns, nem túlzottan harsogó és mindenkit lenyűgöző oldaláról szól a pincészetek borkészítési stílusa. Varázslatos borok érkeztek, varázslatos környezetbe, a romantikus, borostyántakaróval bevont Vajdahunyad Várának Árpád-kori pillérekkel övezett Kerengőjébe.
Hősünk a Kerengőt hamarosan pompás kóstolókörré változtatta át, ahol valóban élvezhető mennyiségű bor sorakozott fel, olyan borászoktól, akik a fajta legszebb arcát mutatták meg, a legszebb, legigazibb kis vonásait kiemelve. Valóban egyik ámulatból estünk a másikba, Hárslevelű hősünk számára ugyanis olyan okos és szép szakmai prezentációs felületet sikerült megteremteni a mostani rendezvénnyel, ahol látszott az értékes odafigyelés, amikor a megjelenő borok kiválasztásra kerültek. A rendezvény mégis megőrizte kötetlen lazaságát, ahol a főszereplőnk valóban hozzá méltó reflektorfénybe kerülhetett.
És most következzenek a mi (teljes megelégedettségünket és boldogságunkat szolgáló) kóstolókörünk fejezetei ebből a történetből:
Elsőként a francia tulajdonban lévő Pajzos Pince hárslevelűjében találkoztunk a trópusi gyümölcsöket idéző elegáns zamatokkal és a lágy savszerkezetet megbolondító hordófűszerekkel. A 2014-ből származó tétel egyáltalán nem juttatta eszünkbe a hátrányos évjárati sajátosságokat.
A tarcali Kikeket Pince két dűlős hárssal tette tiszteletét az eseményen. A Lónyai-dűlőből származó bor telt citrusosságát mezei virágok illatkomplexuma tette teljessé és a terroir mozzanatait kifejezővé. A Kassai dűlő hárslevelűje eggyel visszafogottabb, de az apró részletek teremtik meg igazán a diszkrét eleganciát és harmóniát, ám, ahogy Berecz Stephanie főborász hölgy hangsúlyozta, a bor hozzávetőlegesen 3 év múlva éri el a tetőpontját.
Az asztalszomszéd, Bott Judit egy másik vonalat képviselő friss 2015-ös, kevés erjedési szén-dioxiddal elbűvölő, Kulcsár dűlőben szüretelt hárssal érkezett, sokak örömére.
A Gróf Degenfeld Pincészet egy birtok és egy dűlőszelektált tétellel jelent meg, melyek mindkettője 2015-ös és 6 gramm maradékcukrot tudhat magáénak. A 100%-ban Terézia-dűlőben termett szőlőből készült bort hordóban erjesztették és 5 hónapig érlelték is, mely eljárás kiegészítette az agyagbemosódás lösz talajból származó mély, körömvirágos aromákat.
Az éj egyik legnépszerűbb asztalán a Balassa és a Gizella Pince üvegei leltek otthonra. A Balassa Pince érzékszervi gyönyört generáló, vajas, fűszeres magnum palackból kínált tétele mindenkit odavonzott, hogy elmerülhessenek a Betsek-dűlőt reprezentáló, 2013-as évjáratban. A Betsek andezites, fehértufás talajépítő kőzetét szintén gyönyörűen mutatta be a 2011-ben született hárslevelű is. Sejthető volt hát, hogy a Gizella Pince górcső alá vételekor is a hasonló lesz elegancia és emelkedettség. A 2015-ös Barát-dűlő hárslevelűje csak úgy ontja magából az aszalt sárgabarack és birsalma ìz- és illatjegyeit, melyet a 8,5 g/liter maradékcukor és 7 g/liter savtartalom tesz még harsogóbbá.
A Dél-Magyarországot képviselő Bakonyi Péter villányi hárslevelűje volt a belépő az est HÉJon áztatott illetve erjesztett borainak sorába. A must 24 órán keresztül volt héjon, majd az erjedést követően finomseprőn nyugodott egy darabig. Ez alatt az idő alatt nem következett be a tejsavbaktériumok vezette almasavbomlás, így a bor a finom krémesség mellett megtartotta határozott savait és igazán őszibarackos aromák keletkeztek benne. A Hummel Pince palettáján a narancssárga több árnyalatát is konstatálhattuk, volt olyan hárslevelű mely 72 órán keresztül volt héjon tartva, de olyan is mely az egész erjedés alatt. Ez a technológia nagyon kellemes, szelídgesztenyés, karácsonyi fűszeres élményt nyújtott, melyet egy kis rózsaillat tett teljessé.
A combos villányi borok után gyors felfrissülést hoztak Homoky Dorka tiszta, üde, spontán erjedt nedűi. Az Sasalja-dűlőről származó, ásványos karakterrel pompázó 2015-ös tartályminta méltó utódja az ugyanerről a területről szüretelt 2012-es gyógynövényeket idéző hárslevelűnek.
A Mátrai Borvidéket képviselő Kerekes Pince 2015-ös félig hordós félig tartályos bora is kóstolható volt, mely friss citrusokat, virágport idézett, míg a 2013-ból származó inkább vajas karakterű volt enyhe ásványos, petrol beütéssel.
Az est méltó megkoronázása volt Lenkey Géza 2005-ös és 2009-es hárslevelűje. A koruk ellenére a tételek nagyon szépen őrizték a friss illat és ízjegyeket, meg persze hatalmas mélységgel bírtak, ahogyan azt szeretjük is a régebbi évjáratok, igazán nagy borainak tételeinél.
