IMG_20180406_195024

VinCE-(Várkert)bazár 2018

Tóth Zoltán foodie írása

Új helyszínen, az impozánsan felújított Várkert bazárban várta vendégeit idén a VinCE, a hazai borászatok egyik kiemelt seregszemléje. A szervezők ez évben is kitettek magukért, remek mesterkurzusokat, számtalan kiállítót és szponzort sikerült bezsúfolniuk a három napba.

Ami üröm az örömben, hogy ez a sokszínűség nehezen fért el az adott helyen, az ugyanis sajnálatosan picinek bizonyult. A szorosan kirakott asztalsorok között nem csak a vendégek, de a levegő is nehezen jutott át, így a jól befűtött hátsó teremben kora délutánra jelentősen megnehezült az ájer, és így a törékenyebb borok illataromáinak azonosítása is.

A hatalmas választék azonban megérte az apróbb kényelmetlenségeket, mindenki találhatott a saját szájízéhez passzoló tételeket, borászatot. Nekem például azok a standok jöttek be, ahol valamilyen jól kitalált koncepció mentén lehetett a borokkal ismerkedni. Szerencsére két ilyet is találtam a 138 közül.

IMG_20180406_200523

A szekszárdiak ismét élenjáró példát mutattak együttműködésből. Közös asztalt béreltek, fajtánként csoportosították és lelkesen kóstoltatták, ismertették egymás borait. Nagyon tetszett, hogy kis névjegykártyákat nyomtattak a borok fő adataival, amit a fellelkesült fogyasztó magával vihetett, mintegy vásárlási emlékeztetőül.  Az itt kóstolt tételek közül a Takler és az Eszterbauer 2015-ös bikavér keltette fel a figyelmemet, az előbbi könnyed gyümölcsösségével, az utóbbi koncentrált gazdagságával.  Ha már a vörösöknél tartunk, megemlítem Kovács Nimród 2012-es Grand Bleu-jét, ami pici amerikai akcentussal ugyan, de remekül mutatja be, hogy mire képes a Nagy-eged-hegy.

A másik tanulságos helyszín a Sandahl Badacsony pultja volt, ahol három évjárat alap- és válogatásrizlingjeivel ismerkedhettünk meg, bejárva a rajnai rizling hazai értelmezéseinek szinte teljes skáláját. Itt is a két véglet ragadott meg: a nagyon elegáns, szikár, de még rettentő fiatal 2016-os Chicken Year és a botritiszes, szinte perverzen sokszínű 2015-ös Bear Glue.

Kellemes ízélmény és jó bulibeindító bubiválasztás a Villa Sandi Brut Milessimato 2016-os laza, harmónikus, jóivású proseccoja.

Örömömre nagyon sok jó tételt kóstolhattam, de bánatomra elég kevés volt közülük az igazán kimagasló, olyan, amiről majd évek múlva az ugrik be, hogy ’ó, ezt a 18-as Vincén ittam először’. A most kóstolt 120 tételből az egyetlen ilyen élményem az eleddig számomra ismeretlen Kősziklás borászat 2017-es Királylánykája volt; zamatos teltsége, gazdag, szép és hosszú utóíze egészen levett a lábamról.

IMG_20180406_160111

Nem könnyű ilyen kínálat mellett teljesen józannak megmaradni, talán nem is elsődleges cél ez egy borfesztiválnál, így aztán távozásnál én is picit szétszórtabb voltam a szokásosnál, nem is néztem meg rendesen, hogy milyen ajándékot nyomtak hazafele a kezembe. Néhány újság és prospektus mellett, egy ízléses világoskék dobozka lapult a papírzacskóban, amit hazaérve nagyvonalúan átnyújtottam a rám türelmesen váró asszonykámnak, mintegy engesztelésül a késői kapatos hazaérkezésért, gondolván, hogy szokás szerint valamiféle bonbonok vannak benne. Ehelyett egy tekercs vécépapír volt. Azt hiszem, ez az első fesztivál, ahol valóban teljes skálájukban felvonultatták a borokkal, gasztronómiával kapcsolatba hozható szolgáltatásokat.

Elejétől a legvégéig.