A Vinagora belülről – Borgála július 7-én!

Nagyon jó volt belülről a Vinagora Borverseny, a zsűrizés feladata izgalmasra és tanulságosra sikerült. Antal Gáborral, aki projekt menedzser, online marketinges és a nemzetközi kapcsolatok felelőse a MAGYAR SZŐLŐ- ÉS BORKULTÚRA NONPROFIT KFT.-nél, vagyis a borverseny egyik főszervezőjével beszélgettünk.

Túl vagyunk a Vinagorán, Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenyén. Hogy értékeled a mostani borversenyt a többihez képest?

Ez egy kifejezetten jó borverseny volt. A mintaszám meghaladta az 550-et, ami átlagon felüli, és úgy érezzük, hogy az átlagos színvonal kifejezetten magas volt. Jól mutatja ezt, hogy a zsűri a nevezett borok kb. 70%-át minősítette legalább ezüstérmesnek, más kérdés, hogy a nemzetközi szabályok alapján csak 30% kaphat a végén valóban érmet. A küldő országok száma 15 volt, ami egy egészen kis visszaesés a korábbi évekhez képest, viszont ezt kárpótolja, hogy nagyon izgalmas külföldi tételek érkeztek: például egy gyönyörű Sherry sor, 30 és 40 éves portói borok, egy minta a ritkán kóstolható francia AOC-ből, Bergerac-ból, chilei vörös, német jégbor, stb. A zsűri is kiváló volt, bírált Master of Wine, több WSET diplomás, a nagy nemzetközi szakmai szervezetek jeles képviselői, itt volt Légli Ottó, a HNT elnöke, és sok fiatal magyar borász is.

Ha a többi magyar borversenyt tekintjük, akkor minden szerénytelenség nélkül a VinAgora kiemelkedik, persze elsősorban a minták és a zsűri összetételét tekintve. Nagy öröm viszont, hogy idén végre méltó módon került megrendezésre a nagymúltú Országos Borverseny is, amit kiválóan tartott kézben Lamport József, a Thummerer Pince főborásza, mi pedig a VinAgora bíráló szoftverét biztosítottuk.

Zilai Zoltán és Antal Gábor
Zilai Zoltán és Antal Gábor

Szervezőként ez már hányadik Vinagorád és a nemzetközi mezőnyben hol helyezkedik el rangban a mi Boriránytűnk?

Ez az 5. VinAgorám szervezőként, egy mini jubileum…
A VinAgora tagja a nagy nemzetközi borversenyeket tömörítő szervezetnek, a VINOFED-nek, illetve az OIV (Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet) védnökségét élvezi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legszigorúbb nemzetközi szabályoknak kell megfelelnünk, amelyek betartását minden évben a két szervezet küldöttei ellenőrzik a helyszínen. Ez garancia arra, hogy szakmai szempontból a VinAgora megfeleljen a legkomolyabb nemzetközi versenyeknek. Mintaszámban és nemzetközi ismertségben természetesen jóval kisebbek vagyunk, és hosszú távon is inkább a regionális (közép-európai) vezető pozíció a reális cél. Viszont sok nálunk bíráló külföldi szerint is a VinAgora nemzetközi viszonylatban is szakmailag az egyik legnívósabb, és emellett az egyik legjobb hangulatú verseny, amelyre élmény eljönni minden évben.

Óriási feladat ennyi bort és embert összeszervezni, hogy minden precízen együtt legyen. Mi volt számodra az egyik legnagyobb kihívás az organizálásban, illetve mi volt az eddigi legjobb élményed ezzel kapcsolatban?

A legnagyobb kihívás a borok előkészítése a beérkezés után. Nem igazán logisztikai értelemben – hiszen erre nagyon precíz, évek óta bejáratott folyamataink vannak -, hanem fizikailag és mentálisan. Mire a minták bírálatra készen állnak, minden palackot közel tízszer meg kell fogni, hogy valamilyen műveletet végrehajtsunk vele (felcímkézés, csomagolás, bírálati és tartalék palackok szétválogatása, szériákba sorolás, stb), és közel 4000 db palack esetén ez elég komoly szám. Alapvetően monoton munka, mégis folyamatos odafigyelést igényel, hiszen nem lehet hibázni, különben felcserélődik például két bor. A többnapos folyamat végére nagyon el szoktunk fáradni…

IMG_20170618_090139

Ugyanehhez a fázishoz fűződik a legnagyobb élmény is, ami nekem mindig a borok besorolása bírálati sorozatokba. Itt dől el, hogy melyik bizottság milyen sorrendben kóstolja az egyes borokat, ami azért fontos, mert egy helytelenül megválasztott kóstolási sorrend akár az eredményekre is hatással lehet. Nagy szakmai odafigyelést igénylő munka, ahol a borok részletes analitikai adatai alapján, és saját kóstolási tapasztalatunk és emlékeink alapján rendezzük szériákba a mintákat.

Végül, nagyon szeretem még a bírálat menetét is nyomon követni, ilyenkor szúrópróba szerűen mi is megkóstolunk egy-egy bort az előkészítőben, miután a zsűri élesben bírálta, és ha valamilyen problémát tapasztalunk, vagy irreálisnak érezzük a kapott pontszámot, akkor azt jelezzük az adott bizottság elnökének. Szélsőséges esetben az is előfordul, hogy ilyenkor egy másik bizottság is elbírálja a kérdéses bort, másodvéleményként, és csak ezután születik végleges döntés. Ilyen eset persze csak nagyon ritkán fordul elő, a szakértő bírálók általában rendben dolgoznak.

Igazán élmény volt a bírálat ritmusa, a boronkénti 5 perc időt adott az elmélyülésre, de ésszerű keretet is szabott. Már minden digitálisan megy a versenyen, nagyon gyors és pontos a program, kiket dicsér ez a fejlesztés?

A fejlesztést egy külső informatikai cég végezte, de a saját elgondolásunk alapján. Persze a platform egyharmadát kitevő (és az érmekről kizárólagosan döntő) 100 pontos rendszer adott volt, ez minden, az OIV iránymutatásait követő versenyen ugyanúgy kell, hogy kinézzen – csak legfeljebb papíron. Ami nálunk extra, az további két panel, az egyiken a borok mennyiségi, strukturális jellemzőit lehet megadni (savasság, komplexitás, intenzitás, tannin, stb), a másikon pedig változatos kvalitatív leírást lehet adni a borról. Ez utóbbi a bor számos karakterére vonatkozhat, legyen az az aromaprofil, esetleges hibák, érlelhetőség, harmónia, első benyomás, stb.

Köszönjük a dicséretet a gyorsaságra és precizitásra, azért ezen még mindig lehetne fejleszteni, és középtávon tervezzük az áttérést a tabletes bírálatra is, a mostani laptopos megoldásról.

IMG_20170619_113410

A Vinagorán nyerni rangot jelent, főleg ha aranyat hoz el a pincészet. Milyenek a visszajelzések a Vinagoráról itthon és külföldön?

Ahogy említettem, a VinAgora szakmai szempontból nagyon magas színvonalú verseny, vagyis az itt kapott értékelés jó visszajelzés borásznak és fogyasztónak egyaránt. A verseny ismertségén persze folyamatosan lehet javítani, és nagy erőkkel dolgozunk is ezen. Sajnos rosszabb évjáratok után, amikor kevesebb minta gyűlik össze, akkor nehezebb az eredmények kommunikációját finanszírozni, de ilyenkor is igyekszünk a saját csatornáinkat hatékonyan kihasználni, hogy népszerűsítsük az érmet nyert borokat. Jó példa erre a Taste of Hungary program a Budapest Borfesztiválon, ami gyakorlatilag egy Magyarország borászatát reprezentáló borválogatás a legjobb VinAgora érmes borokból, elsősorban – de nem kizárólag – külföldieknek. De említhetném idei újdonságként a VinCE Magazin VinAgora mellékletét. Azt gondolom, hogy a magyar piacon ismert és elismert verseny a VinAgora, nagyon jó lenne, ha a környező országokban is hasonló rangot tudnánk kivívni – néhány országban (pl. Csehország) ehhez egész jó úton is járunk.

Mikor lesz idén a Vinagora Borgála?

A Borverseny méltó megünneplése és a nagyközönség számára nyitott kóstoló a Vinagora Borgála, 2017. július 7-én lesz, bővebb infó, jegyvásárlás: ideklikkelve!

Idén először fordult elő, hogy minden borkategóriában lesz Champion-díj. A stabil 5-600 mintát évek óta hozza a verseny, szeretnétek tovább gyarapítani a tételszámot vagy ez már bőven elég?

Pontosítanék: nem ez az első év, de tény, hogy nem minden évben sikerül. Ennek oka nem csupán az alacsony mintaszám lehet, hanem az is, ha egy kategóriában egyszerűen nem érkeznek aranyérmet érdemlő borok egy adott évben. Ez könnyen megtörténhet például a rosék esetén, ahol tipikusan az összes bor egy évjáratból van, és ha az az évjárat történetesen rossz, akkor oda a Champion díjnak.

Nem vagyunk elégedettek a mintaszámmal. Bár egy magyarországi verseny esetében nem mondható rossznak a közel 20 országból érkező 5-600 minta, mindenképpen szeretnénk elérni a 7-800-at. Elsősorban a közép-európai bortermelő országokból szeretnénk jóval több mintát, és úgy érezzük, hogy a magyar nevezésekben is vannak még tartalékok. A magyar elsősorban magyar bort iszik, ami persze egy nagyon örömteli tény, de a VinAgora szempontjából nehezítő tényező, hiszen jóval nehezebb egy olyan külföldi borászatot rávenni, hogy nevezzen egy Magyarországon rendezett versenyre, amely borait Magyarországon nem forgalmazzák. Hiába tagja a VinAgora a nemzetközi elitnek szakmai szempontból, azért döntően a magyar borfogyasztók ismerik a VinAgora érem matricákat, így elsősorban a magyar piacon aktív termelőknek jelent versenyelőnyt. Reméljük, idővel a határon túli ismertség is tovább fog nőni.

(Ha tetszett a cikkünk, és érdekelnek a magyar borok, és szeretnél értesülni további hírekről, eseményekről, játékokról, egyedi beszámolókról, akkor csatlakozz Az ihatóbb Magyarországért közösségéhez (vagyis lájkolj minket) a facebookon: ide klikkelve! )