Tikkadt Szöcske: A kóla magyarul – Otthon a részöcskefizikában is!

Ha már kóla, akkor legyen magyar! Legyünk büszkék, hogy van Magyarországon olyan kólánk, amely bátran ajánlható bárkinek. Azt nem hiszem, hogy beindul majd a kólaturizmus és külföldiek serege indul hazánkba, csak ezért az italért. Ám fordítva, hogy a magyar kóla külföldön is szerezne híveket magának, az már könnyebben elképzelhető verzió.

 

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken

Régen az amerikai imperializmus mákonyos itala volt, aztán a Kádári puhadiktatúrában már a mindennapok üdítő italaként jelent meg. (1968-ban indult meg a magyarországi Coca-Cola palackozó gépsor, akkor még egy szűk rétegnek jutott a termelésből.) Rögtön a piaci rést látva, már a szocialista verziók is elkészültek és a rendszerváltással sem szűnt meg a klónozásra való hajlam. Sok-sok verzió készült, de ez idáig nem volt méltó vetélytársa az idegen kóláknak.

szocikóla
szocikóla


Ég a napmelegtől a kopár szík sarja

Egy kis irodalom történelmi visszatekintés, hogy a Tikkadt Szöcske, honnan kapta a nevét. 1846-ban a Kisfaludy Társaság új pályázatot ír ki, amelyre Arany János a Toldit nevezi be. A pályázat szövege: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy, például Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: 1846. november 26.  Jutalma 15 db arany.”

 

Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta

Tehát 170 éve, hogy a magyar kóla elnevezése felbukkant Arany János tolla alatt, ez igazán szép kerek évforduló. Aki megfordult a magyar iskolarendszerben, annak zsigeri szinten ott vannak a Toldi kezdősorai. Ezért is telitalálat a név, és a tartalom is felnőtt a vetélytársakhoz, bizony ez a kóla a legjobbak közé emelkedett.

tikki3

Mintha más mezőkre vágyna e határul

Mikor született meg a Tikkadt Szöcske kóla ötlete és hogyan?

A Tikkadt Szöcske ötlete több mint három éve született, az első palackozásra a múlt év végén került sor, és idén január óta elérhető a piacon a magyar kóla.  A céget egy házaspár alapította Neumaenn-Bódi Edit és Neumaenn Martin, akik vendéglátással foglalkoztak, és innen merítették a Tikkadt Szöcske ötletét. A két nagy márkán kívül a vendéglátók számára nem volt más elérhető kóla a piacon, ezért belevágtak egy jó minőségű, magyar változat elkészítésébe, így született meg a Tikkadt Szöcske.

Hány helyen lehet már kapni Tikkadt Szöcskét, lesz-e külföldi térhódítás?

Országszerte már több, mint 600 boltban és vendéglátóhelyen érhető el. Emellett már augusztusban kapható a Metróban, heti akciókban a Lidl áruházakban, és folyamatban vannak a tárgyalások más láncokkal is.

A házaspár nagy örömére egyre több külföldi magyar boltot és éttermet üzemeltető tulajdonos keresi meg őket, így jutott el az Egyesült Királyságba és Írországba. Most a Felvidéken és Erdélyben való szélesebb körű megjelenésről tárgyalnak, illetve már a Hollandiában élő magyarok, és a magyar specialitásokat kedvelő helyiek is megkóstolhatják az amszterdami magyar étteremben.

 

Mint a barna éjfél, szeme pillantása

Mi a véleményed a nagyokról a Pepsi és Coca kólákról, kik készítenek jó kólákat?

Jó kóla?  A Tikkadt Szöcske kupaktól-talpig magyar. Hisszük, hogy jó terméket minőségi alapanyagból lehet készíteni, ez igaz mindenre, így a kólára is, ezért használunk valódi kóladiót és természetes aromákat. Azért dolgozunk, hogy nagy multi márkák mellett legyen egy magyar kóla is a polcokon és a vendéglátóhelyek itallapján. Ráadásul a Tikkadt Szöcske egy igazi fesztiválozós kellék, idén nyáron főszereplő volt már egy nagyobb zenei és egy gasztrofesztiválon, és több kisebb helyi rendezvényen is.

üvegben is
üvegben is

Mekkora a kapacitásotok, eddig műanyagba ment a kóla, most már üvegben is megjelentek, naponta hány üveggel palackoztok?

Igen, a félliteres PET palackkal indultunk, de már 0,33 literes üveges kiszerelésben is kapható a Tikkadt Szöcske. Az üveges változat letisztult, elegáns küllemmel rendelkezik, ugyanakkor megtartotta a PET palackosra is jellemző játékosságot, vidám hangulatot. A visszajelzések szerint nagyon eltaláltuk a hangulatát, elegáns belvárosi éttermek, szállodák is felvették a kínálatukba. A 1,5 literes kiszerelésű Tikkadt Szöcske az ünnepi szezonra már a boltok polcain lesz, a családi lakomáknál lesz már finom, magyar üdítő, amit az asztalra lehet tenni!

 

Meddig a szem ellát puszta földön, égen

Lesznek-e majd különböző ízvariánsok? Gondolkoztok-e citromos, vörös bogyós vagy egyéb gyümölcsös kólában?

Lesznek majd különböző izgalmas ízvariánsok is, ha vörös bogyós nem is, de idén a szezon végeztével, amikor a nyári őrületből az üdítőpiac megnyugszik, gőzerővel elkezdenek dolgozni azon, hogy jövő szezonra meglepjék a fogyasztókat valami új „szöcskés” őrülettel.

Remélem borba nem keveritek a kólát, de amúgy milyen módokon ajánljátok a fogyasztását?

Önmagában hidegen citromkarikával és jéggel ajánlják a megálmodói, emellett azt mondják, hogy fűszeresebb, karakteres aromája a koktélok világába is jól pozícionálja a Tikkadt Szöcskét. Laár Balázs és Nagy Dávid, a pár szöcskreatív mixológus barátainak fantáziáját is megmozgatta a kóla magyarul, és elsőnek a két nagy klasszikus kólakoktélt álmodták át a szintén magyar pálinkákkal. Így születette a Suba Libre málnapálinkával, és a Buga Libre négy pálinkás keverése is. Tudjuk, hogy a jó bort kólával elrontani nem szabad, de ha valaki mégis így dönt a Tikkadt Szöcske gazdagabb, kevésbé savas aromája erre is alkalmassá teszi.

 

Szép magyar leventék, aranyos vitézek!

A Tikkadt Szöcske szép karriert futott be a megjelenése óta, most van a terjeszkedés fázisában. A mi kólánk, ha már kólát iszunk, igyunk magyarul szép magyar leventék, aranyos vitézek! Leányoknak, asszonyoknak is ajánljuk, persze mindent csak mértékkel! Szóval már 1,5 literes méretben is kapható, ez kérem a részöcskefizika, a háromszoros méretnövelés!

https://www.facebook.com/tikkadtszocske
https://www.facebook.com/tikkadtszocske