Kékfrankos éve 2018 – Merjük felvállalni a fajtát!

Kékfrankos éve, kész a könyv! Mától már mindenki a kezébe veheti a friss kiadványt, amely csordultig van kékfrankossal.

Statisztikailag is az élen vagyunk

Az egyik legfontosabb mondanivalója volt az ünnepségnek a kötelező körök mellett, hogy nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon Magyarország a legfőbb kékfrankos termelő, ami lehetőség és egyben felelősség a honi borágazat kezében. Horkay András fogalmazta meg, hogy tudnunk kell, mernünk kell felvállalni a fajtát.

IMG_20180615_120343

Egy jó hagyomány!

Az Agrárminisztérium immár hagyományt teremtve, a 2017-es Furmint éve után 2018-at a Kékfrankos évének nyilvánította annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi és a belföldi piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.

Kiss Eliza, a Nemzeti Borkiválóság Program vezetője elmondta: ebben az évben is új kiadványok, workshopok, tudományos konferenciák, valamint genetikai kutatások révén szeretnének minél többet megtudni a kékfrankos szőlőfajtáról. Kiemelt feladat, hogy megfelelő mennyiségben és minőségben álljanak rendelkezésre oltványok, ezáltal lehetőség nyíljon a kísérletezésre is.

 

Csúcstechnológiával a megismerésben

Az eseményen Bognár Lajos országos főállatorvos hangsúlyozta: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal számára a legfontosabb borágazati feladat a magyar borok minőségi szintjének emelése, továbbá az, hogy minél jobban megismerjük az adott fajta sajátosságait, érzékszervi és analitikai paramétereit. Ez utóbbit egy 21. századi technológia révén kívánja a szervezet elérni, azaz a NMR (mágneses rezonanciavizsgálat) bevezetésével, mely a legkorszerűbb analitikai megoldást nyújtó eszköz – tette hozzá.

IMG_20180615_110537_20180615193244219

Bognár Lajos kitért rá: a magyar hatósági adatbázis kiszélesítésével a cél a magyar borászat kincseinek – köztük természetesen a Kékfrankosnak – a védelme. A sokparaméteres elemzések segítségével ugyanis lehetőség nyílik többek között a borászati termékek termőhelyének, évjáratának és fajtájának ellenőrzésére is.

 

77 Borkiválóságot mutat be

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke kiemelte: a kiválasztott kékfrankosok népszerűsítése valamint megismertetése érdekében az agrártárca idén is kiadta a Kékfrankos Borkiválóság könyvet, amely 77 bort mutat be. A kiadvány célja a fajta eredetének, elterjedésének, egyéni karakterének a bemutatása, valamint a fajtával foglalkozó legjobb borászok, pincészetek és magas minőséget képviselő borok megismertetése a borkedvelő közönséggel.

A Kékfrankos kiválóságok Könyve 5 ezer példányban jelenik meg magyar és angol nyelven. Az idei év különlegessége egy olyan csokoládéválogatás, amelynek egy-egy darabját TOP Kékfrankos borkiválósággal töltötték. Ebből is látszik, hogy az élelmiszerágazaton belül számos szinergikus lehetőség kínálkozik az újdonságok kifejlesztésére. (kormany.hu alapján)