Kávé, bár és egy Sommelier Bajnokság! – KávéBár Bazár 2016

2016. február 28. – Rattner Réka –

Ma már nemcsak furmint nélkül nincs február, hanem a KávéBár bazár is végleg beírta magát az év második hónapjának gasztronómiai programnaptárába. A két napos eseménynek idén is a Corinthia Hotel adott otthont, amelynek egyik terme kizárólag a kávénak volt szentelve: kóstoltató standok, előadások és bajnokságok színhelyéül szolgált. A többi teremben színes koktélokkal, szebbnél szebb teákkal és csokoládécsodákkal találkozhatott a nagyérdemű. A borok és párlatok sem maradhattak el – utóbbiakból a látogatókat meglehetősen egyedi, olykor extrém ízpárosításokkal örvendeztették meg a pálinka-koktél készítők. Nálunk kiemelt a Sommelier Bajnokság ne feledjük, hiszen itt (is) avatják a Magyar Bajnokot!

A kóstolás mellett idén is számtalan érdekes előadással várták a szervezők az érdeklődőket a szombati napon. Így érkezésünket követően szinte azonnal betekintést nyerhettünk a tengerentúli kortárs kávéházi kultúra történetébe egészen a ’60-as évektől napjainkig. Megtudtuk például, hogy a hatalmas papírpoharakban kínált vizes kávé az Egyesült Államok-beli kávékultúra kitörölhetetlen eleme és ugyanez készült a ’60-as években tömegesen eladott Mr. Coffee kávégépben, mely a mai napig elérhető eredeti formájában.

A minőségi változást az olyan nagy cégek megjelenése idézte elő, mint a Starbucks. Egyik alapkoncepciójuk a kávézók elérhetőségére vonatkozott. Egész pontosan az volt a terv, hogy a cég 1971-es megalakulásától az ezredfordulóig kettőezer kávézójuk legyen – ezt azonban alaposan túlszárnyalták, mert addigra 3000 lett. Ugyancsak a koncepciójuk része volt a minőségi alapanyagok használata, ekkor kezdett fontossá válni a kávébabok származása és kezelése, amire a franchise különös gondot fordított.

2000 után következett a harmadik hullám ami jelenleg is tart és amelynek során elkezdtek megjelenni a kis- és közepes méretű kézműves/speciality kávézók, ahol már tényleg a minőség adta élmény került a középpontba. Megfelelő pörkölés, kiváló kávégép, gondos őrlés – csupa lényeges, a végeredményt nagyban befolyásoló részlet. A Madal Coffee baristája Julian M. Denes előadásában tanulhattunk egy kicsit magáról a kávéról. Kiderült, hogy ebben is felfedezhetőek földes és csokoládés jegyek, ha Latin-Amerikából származik. Ellenben az Afrikából származó kávébabok erőteljes savassággal rendelkeznek. Ugyancsak megtanultuk, hogy a főzéshez használt víz hőfoka nagyban befolyásolja a csészénkben landoló végeredményt, valamint hogy a minőségi kávé elkészítése során a cél a kávébabban megmaradt savak kihangsúlyozása. Nagy örömünkre szolgált arról hallani előadónk beszámolójából, hogy Budapest – európai viszonylatban – kiemelkedően sok minőségi kávézóval rendelkezik.


További képek ideklikkelve!
Néhány standon borkóstolás zajlott, így ismét alkalmunk nyílt megkóstolni a Kertész Pincészet Carla névre keresztelt pezsgőjét amit továbbra is szeretünk könnyed, játékos, gyümölcsös természetéért, valamint 2011-es Pinot Noir-ját, ami kerek, tartalmas de mégis könnyed, illatban ringlószilva, cseresznye, cigánymeggy keveredik lila virágokkal, ízben pici fűszeresség, élénk etyeki savakkal kísérve.

Korábbi Bormozink egyik kedvenc borásza, Tóth Barnabás standjánál is tiszteletünket tettük, aki ismét csodaszép somlói furmintokkal várt. 2012-ből és 2013-ból kóstoltunk – előbbi a jellegzetes érett birsalmás illat mellett már a palackérettség jeleit is mutatja, mindez ízben mézes-virágos árnyalatokkal egészül ki és kellemes ásványossággal, savai élénkek, de nem bántóak. Szép, egyensúlyos tétel. 2013-as testvére frissen került palackba a kóstolót megelőzően, így neki még idő kell, míg megmutatja valódi önmagát.

Alkalmunk nyílt megismerkedni az RWZ – Revolution WineZ ifjú és elhivatott borászával, aki végigvezetett minket a pince néhány tételén, melyek Tokajból, a Mátrából és a Bükkből származtak. Partizán névre keresztelt 2013-as mátrai pinot gris-jük érett sárgahúsú gyümölcsökkel indít, az intenzív gyümölcsösség megmarad ízben is, amit lekerekedett savak tesznek izgalmassá. 2012-es Ábránd fantázianevű tokaji cuvée-jük furmint, hárslevelű és sárgamuskotály házasításával készült, fele hordóban, fele tartályban érlelődött fél évet. Mézes-virágos, érett sárgahúsú gyümölcsök jellemzik az aromavilágát, aminek a furmint adta erőteljes savak adnak kiváló gerincet. Kellemesen testes, de nem nehézkes bor, közepes lecsengésében ásványossággal zár.


Még további képek ideklikkelve!
A rendezvény fénypontja kétségkívül a vasárnapi Magyar Sommelier Bajnokság volt, amelyet idén különösen nagy izgalommal vártunk. A tét az örökös magyar bajnoki kitüntetés volt Szik Mátyás számára. A három döntős versenyző ugyanannak a feladatsornak a végrehajtásával mutatta be képességeit a jelenlévők előtt. A feladatok a laikusoknak tanulságosak, olykor pedig felettébb szórakoztatóak voltak. Láthattunk szakszerű pezsgőfelszolgálást a versenyzők által választott idegen nyelven, amelyet a zsűri és a közönség szeme láttára kellett bemutatni két vendég kiszolgálásával – akik maguk is a zsűri tagjai voltak. Ezután következtek a magyar nyelvű feladatok: hibás borlap kijavítása, kísérő italok ajánlása egy teljes menühöz, borok és párlatok felismerése, leírása és megnevezése illatolás és kóstolás alapján.

Végezetül egy közös megmérettetésre lépett színpadra a három versenyző, melynek során az volt a feladat, hogy 14 pezsgőspoharat egyenlő arányban töltsenek fel egy magnum méretű pezsgőspalack (másfél liter) tartalmával úgy, hogy minél kevesebb – leginkább egy csepp se – maradjon az üvegben. A feladat nehézségét fokozta, hogy a poharakra nem lehetett rátölteni. A többi feladathoz hasonlóan ennek a teljesítése is sok-sok rutint igényel, de a jó szemmérték sem árt! Mihelyst a pezsgők kitöltésre kerültek, a zsűri elvonult hogy kiértékelje a látottakat, végül pedig következett az eredményhirdetés.

A Magyar Sommelier Szövetség 2016-os bajnokságának harmadik helyezettje, Tüü Péter az Alabárdos étterem pohárnoka lett.

A második helyet Angerman László, az Onyx étterem sommelier-je tudhatja magáénak.

Az első helyen, immáron harmadik alkalommal pedig Szik Mátyás, a Four Seasons Gresham Palace – Kollázs vezető sommelier-je végzett, aki ezzel belépett az örökös sommelier bajnokok szűk körébe. Ezúton is gratulálunk neki ehhez a kiemelkedő teljesítményhez!