zolifood

Gourmet. Idén is kötelező.

Tóth Zoltán foodie írása

 

Mennyi a sok?

Ha tegnap nyolc órán át folyamatosan ettem és ittam, az sok? Vagy éppen puha pörölyű legény vagyok, ha a hivatalos zárás előtt már három órával leléptem? 44 különböző ital, 10 étel az sok vagy kevés?

Ha úgy vesszük, nekem éppen elég volt. Egészen kevés hiányérzetem maradt, amikor hazafelé vettem az irányt az idei Gourmet szakmai napjáról. Az egészen kevés annak szólt, hogy idén minden eddiginél több, 120 kiállító költözött ki a millenárisra, akiknek jó, ha az ötödének meglátogatására volt elég a szűkös nyolc óra, és volt még számos chef, sommelier, étteremtulajdonos és borbarát, akivel szívesen beszélgettem volna. De hát szerintem éppen ez az egyik szépsége és értelme a Gourmetnak, hogy annyi izgalmas lehetőséget teremt, hogy az ember egymás mellett lássa, milyen sokszínűvé, gazdaggá (és igen, persze milyen drágává is) vált mára a magyar csúcsgasztronómia. És igen, látva a csodás fogásokat, a remek borokat, marad is némi mozgósító hiányérzet, hogy a két fesztivál között azokat az éttermeket is meglátogassa az ember, akikre nem maradt idő, vagy testtérfogat-kapacitás.

Korábban berzenkedtem kicsit, hogy vajon alkalmasak-e a 6 négyzetméteres nyitott fabódékban felállított melegítőlapkák a Michelin-csillagos technológiák imitálására, a sörpult és a faszénfüst közt tálalt bodzavirág finom illata vajon mibe vész, hogy a csillogást közvetíteni hivatott műanyag eszcájgok tonnányi hulladéka vajon megéri-e, és hogy eléggé kifinomultan kézműves-e, vagy éppen ipari hulladék a hajnali egy órás zárás, és a másnap reggeli nyitás között előkészített újabb 1000 adag étel.

De mára ezeken sokat változtattak a szervezők és a résztvevők. A tematikai kötöttségek (idén gombóc, kaviár, pezsgő) mellett is elkezdett megváltozni a tálalt fogások jellege, rögtönzött felmérésem alapján idén már túlsúlyba kerültek a hideg fogások, ami abból a szempontból örvendetes, hogy így az éttermivel közel azonos íz és állagélményt kaphatunk. Igaz, kulináris kompromisszumokkal. Becsülendő módon egyre több helyen van olyan fogás, ami, ha kifogy az alapanyag, nem készül újra, mert ha nincs idő tisztességesen megcsinálni, akkor inkább nem vállal a chef rossz kompromisszumot. A tányérok és evőeszközök egyre nagyobb hányada ehető, komposztálható, vagy legalább könnyen lebomló.  

zf2

Ami sajnos nem változik, hogy a jó dolgoknak ára van. Bár még kapható 300 Ft alatt ital, 1000 Ft alatt étel, nem könnyű 10000 Fton belül kihozni a délutánt. Aki pedig belemarkolna a kaviárok világába, belekortyolna a pezsgők felső harmadába, az több tízezer forintnyi élménnyel gazdagabban térhet haza. Talán ez a legnagyobb hátránya az exkluzív budai helyszínnek, ez az ára az egy helyre összehordott csodáknak, hogy a minőségi alapanyagok ára mellett a részvétel költségét is ki kell gazdálkodnia a kiállítóknak.

Végül nem maradhat el néhány személyes kedvenc. Érdemes belenyalni a tokaji borokba: Bartánál a 16-os hárs, Szent Tamásnál 15-ös Nyulászó, a Holdvölgynél a 16-os Meditation volt nekem kiemelkedő. Ha megéhezünk, toljunk egy ropogósan forró pizzát a Panificio il Basilico-nál, vagy egy hűsítően ropogós malacfület a Sauska 48-nál. Akinek pedig desszertre fáj a foga, annak a Haris park hideg túrógombócát és az Auguszt pezsgőfagyiját ajánlom.

Az idei Gourmet sem szűkölködik legekben és kérdőjelekben, de mindenképpen személyesen megtapasztalandó.

Menj, láss, ízlelj, élvezd az életed!