Furmintünnep – Megjelent a Borkiválóságok Furmint könyve

A Furmintnak van Nagykóstolója, Napja, Éve és most már Könyve is.

 

Július 5-én a Minisztériumban ünnepélyes keretek között került sor a Furmint Borkiválóságok okleveleinek átadására, illetve a Furmintkiválóságok Könyvének bemutatására. A kötött program után lehetőség nyílt a díjazott furmintok kóstolására is.

 

Bátran furmintoljatok!

Dr. Kiss Eliza, a kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos beszédében kitért arra, hogy a könyvben benne lesz minden, amit a furmintról tudni szerettél volna, de eddig nem merted megkérdezni.

 

Michael Kiss, dr. Kiss Eliza, Bozzai Zsófia
Michael Kiss, dr. Kiss Eliza, Bozzai Zsófia

A Furmintkiválóságok Könyve

2017 az az év, amikor a furmint február 1-jén saját napot kapott, (előtte volt hónapja is a február, Furmint Február) majd február 2-án a Nemzeti Borkiválóság Program keretében saját évet is. Ezzel hagyomány indult el, nem csupán határokon belül, de azzal a mostanra céllá konvertálódott álommal, hogy a furmint nemzetközi szinten is elnyerje méltó helyét. Július 5. egy igazi Furmintünnep volt, a Furmint Évének, megkoronázása, hiszen bejelentették a Furmint Borkiválóságokat és adták át a borászatoknak az elismerő oklevelet, illetve bemutatták a Furmintkiválóságok Könyvét.

 

Rekord mennyiségű bor

Az idei minden idők legmagasabb tételszámú Országkóstolója volt, idén összesen 1162 tétel érkezett a kóstolóra, ebből 509 vörös, 653 fehér.

 

A kóstolón sok-sok furmint nyílt ki

Néhány bort írunk ide, a többit majd mindenki a könyv mellett kortyolja ki! Az első koccintást még az asztaloknál megejtettük a beszédek végén a Gróf Degenfeld Borászat extra brut 2011-es évjáratú furmint pezsgőjével, mely megadta az alaphangulatot, réteges textúra, jó érettség, igazán szép nyitás volt. A díjazott furmintok jó részét meg is kóstolhatta az ünnepségen részt vevő közönség. Tállyáról a még szinte ismeretlen Szűcs Pincészet 2015-ös Bohomály Furmintja igazi tűzköves, ásványos illatorgiával fogadott minket, masszívan, mint a címkén látható bokszoló. Erdőbénye és Bardon Pincészet 2013-as Alpha száraz furmint, gyönyörű köves, meleg karakterű bor, trópusi gyümölcsök, birs, integrált hordó. Könnyű és gyümölcsös, citrus, kajszi és lágy édesség, nagyon fogyasztóbarát, bevezető bor a Götz Pincészet Hercekútról, félédes 2016-os Furmintja. Mádról is kortyoltunk egy ikon bort, méghozzá a Balassa Bor 2015-ös mézes-mály furmintját, amely egy valódi komplex élmény, lime befőtt, nagy test, az alkohol sem kevés, de bírja az egyensúly, hordó, ásvány, lendületes savak, intenzív egész ajkat betöltő.

 

Megtalálható a könyv az újságosoknál is

Úgy gondolták, mint ahogyan ez az év a Furmint Éve miatt más, mint a többi, mutatkozzon ez meg egy külön Furmintkiválóságok Könyvben is. A Nemzeti Borkiválóság Program csapata által korábban szerkesztett könyvektől eltérően kialakítottak egy teljesen új grafikát és formát, emellett új szerkesztési elvet találtak ki: felkértek ismert és elismert borászokat, írjanak a fajtáról, a területekről, dűlőkről, szakembereket kértek, meséljenek arról, hogyan is készült el az ikonikus Tokaj palack vagy éppen hogyan is lett a furmintnak saját formatervezett pohara.  Felkerestük a boros és gasztronómiai szakma képviselőit, osszák meg velük egy mondatban, mit is adott Nekik a furmint, mit jelent számukra a fajta, milyen lehetőséget látnak benne. Emellett maguk is keresték a lehetőségeket és az újabb és újabb ötleteket lépésről lépésre megvalósították. Így jött létre a Furmint Könyv, benne természetesen az érdekes írások mellett az Országos Borszakértő Bizottság által legjobbnak ítélt Furmintkiválóságokkal (melyet megtalálhatnak az újságárusoknál).

 IMG_20170705_102322

A büszkeség

A borászok és a szakma a Nemzeti Borkiválóság Programba vetett hitét jól mutatja, hogy évről évre több bor érkezik az Országkóstolóra. Büszkeséggel tölti el őket, hogy már vannak olyan nagykereskedelmi láncok, akik csak olyan borokat listáznak be, amelyek Borkiválóságok lettek.

 

A hit

Hisznek abban, hogy Magyarország sokszínű szőlőtermelésével minden évben egységet kovácsolhat az adott fajtának szentelt év, hiszen területi adottságainknak köszönhetően, furmintot is találhatunk az ország egymástól legtávolabb eső borvidékein is, épp úgy, mint Tokajban vagy épp a Balaton borrégióban.

 

A cél

Céljuk, hogy a lehető legnagyobb számban, mind határokon belül, mind pedig Magyarország határain kívül is megismerjék termesztett szőlőfajtáinkat, amelyek kuriózumként szolgálnak a magyar szőlőtermelésben és borkészítésben és a világ szőlő- és borkultúrájában is.

 

Kompakt és kétnyelvű

A fanyalgóknak természetesen sosem lesz tökéletes rendezvény vagy igazán jó boros kiadvány. Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy évről évre fejlődnek a Borkiválósági program által szerkesztett könyvek. Ennek ékes példája a furmint különkiadás, amely az újságos standok mellett az interneten is elérhető. Informatív, kellemes külalakú, kompakt, pont az a méret, ami könnyen hordozható. Fontos, hogy nincs külön magyar és angol változat, hanem a szerkesztők egy könyvbe sűrítették az információkat. A magyar leírások mellett rögtön ott az angol nyelvű változat is. Kíváncsian várjuk a következő évet és a következő kiadványt.  Hajrá Magyar Borkultúra! Hajrá Furmint!

IMG_20170705_094520