5 éves a Borjog és Bormarketing 2017 Konferencia!

5 éves a Borjog és Bormarketing 2017 Konferencia!

Hogyan adjuk el a magyar bort? Rendkívül profán megfogalmazásban erre keresi a választ az 5. Borjog és Bormarketing Konferencia neves hazai és külföldi előadók – borászok, szakpolitikusok, marketing szakemberek, szakújságírók – részvételével. A konferencia hivatalos témája: „Ágazati stratégia – közös célok, közös feladatok”.

 

A dr. Prónay Bence, jogász és Rókusfalvy Pál, borász, marketingszakember által szervezett konferencia alapvető célja tehát továbbra is változatlan: ezen a szakmai fórumon kívánják párbeszédre hívni az ágazat véleményformáló szakembereit és minden borkedvelő, borértő érdeklődőt, hogy itt vitassák meg az aktuális borjogi kérdéseket és egyeztessenek a hazai bormarketing irányvonalairól, azaz hogy felületet biztosítsanak a szőlőbor ágazatot segítő véleményformáló gondolatoknak és teret adjanak a szakmát érintő érdemi kommunikációnak.

 

A 2017. március 2-án a Boscolo Hotel Róma termében megrendezendő eseményen előadást tart többek között Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára az aktuális vidékfejlesztési támogatásokról, Jacques Stanislas Nadolski, az Európai Bizottság tanácsadója az uniós borreformokról, Josef Glatt, az Osztrák Bortermelők Szövetségének igazgatója „az osztrák csodáról”, illetve Dr. Török András, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója is, aki a bormarketing stratégiáról beszél majd.

 

Ez utóbbi lesz a fő témája a konferencia hagyományos záró eseményének, a Bormarketing Kerekasztalnak is, amelyet „Közösségi program – operatív szervezet” címmel rendeznek meg Dr. Brazsil Dávid, Csetényi Csaba, Herczeg Ágnes, Kling József, Dr. Tábor István, Tóth Tamás Antal és Dr. Török András részvételével.

 

A konferenciára jelentkezni a www.aborkonferencia.hu oldalon lehet. Alább közöljük a részletes programot.

 

Programterv

 

9.30-9.40   Miniszterelnökségi megnyitó (5 éves évforduló)
 
9.40-9.50   Köszöntő
Légli Ottó, elnök, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
     
9.50-10.00   Köszöntő
Rókusfalvy Pál, kommunikációs szakember, borász, a konferencia házigazdája
 
10.00-10.25   Vidékfejlesztési támogatások az elkövetkező időszakban
Előadó: Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
10.25-10.50   A szőlőbor ágazat stratégiája
Előadó: dr. Brazsil Dávid, főtitkár, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
10.50-11.05   Kávészünet
 
11.05-11.30   Várható borreformok az Európai Unióban
Előadó: Jacques Stanislas Nadolski, az Európai Bizottság tanácsadója
11.30-11.55   Aktualitások a borjog területén – változások, egyszerűsítések
Előadó: Gál Péter, eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium
11.55-12.20   A közfoglalkoztatottak mezőgazdasági (és kiemelten szőlészeti) foglalkoztatásának lehetőségei
Előadó: Dr. Simon Attila István, munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium
12.20-12.45   „Az osztrák csoda a borász szemével”
Előadó: Josef Glatt, igazgató, Osztrák Bortermelők Szövetsége
12.45-13.40   Állófogadás
13.40-14.05   Közös bormarketing stratégia
Előadó: dr. Török András, igazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség
14.05-14.30   Bormarketing és eredetvédelem a borakadémikus szemével
Előadó: dr. Fiáth Attila, nemzetközi borakadémikus
14.30-14.55   Michelin csillagok – minőség, felelősség, elhivatottság
Előadó: Gerendai Károly, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnökségi tagja, étteremtulajdonos – COSTES
14.55-15.10   Kávészünet
15.10-15.35   Digitalizáció az agráriumban: trend vagy szükségszerűség?
Előadó: Gombos Szilárd, az Agrárinformatikai Klaszter elnöke
15.35-16.00   Bio lehetőségek, nehézségek, sikerek
Előadó: Wille-Baumkauff Márta, borász, Tokaj Pendits, a Vindependent elnöke
16.00-17.00   Bormarketing kerekasztal – Téma: „Közösségi program – operatív szervezet”
dr. Brazsil Dávid, főtitkár, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
    Csetényi Csaba, alapító, tulajdonos, HG Média  
Herczeg Ágnes, nemzetközi borakadémikus, Fine Wine Consulting
Kling József, főszerkesztő, Gusto
dr. Tábor István, ügyvezető, tulajdonos, Trinety Média
Tóth Tamás Antal, szerkesztő, helyettes vezető, TV2, Tények
dr. Török András, gasztronómiáért és bormarketingért felelős igazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség