2013. május 18. – dr. Gál Fruzsina
Tavaly is volt, meg idén is, és reméljük, jövőre is lesz, hiszen a II. Avasi Borangolás a tavalyihoz hasonlóan újra sokakat csábított a miskolci avasi történelmi pincesorokra. Kimondottan hagyományteremtő szándékkal tavaly májusban pattant ki ugyanis miskolci borbarátok fejéből először a gondolat, hogy felpezsdítsék a boréletet az évtizedek alatt méltatlanul feledésbe merült avasi pincesoron.
Élménybeszámoló és gondolatok a II. Avasi Borangolásról
Persze, mondom én, hogy méltatlanul feledésbe merült, de csendben megvallom, hogy a Miskolcon töltött egyetemi éveim ellenére jószerivel én is csak akkor lettem figyelmes a városunk felett húzódó pincesorokra, amikor az I. Avasi Borangolás megrendezésre került. Dr. Gyurcsik András, a rendezvény egyik szervezője elmesélte, hogy a tavalyi borangolás szépen megmozgatta Miskolc lakosságát, s mintegy 1500-2000 fő volt jelen. És igen, az első borangolás nagyszerű hangulatban és visszajelzésekkel zárult, hiszen olyan program lehetőséget kínált arra bizonyos májusi szombati napra, ahol valamennyi korosztály jól érezhette magát. Várható volt tehát a folytatás,ám a gondolatban, hogy az Avast visszavezessék a borkultúra vérkeringésébe, ebben az évben más is meglátta a potenciált, s az idei borangolást már pályázati pénzből sikerült megvalósítani. Gyurcsik András szerint a rendezvény sikerét mégis az mutatja igazán, hogy többen már nem felkérésre, hanem önmaguktól jelezték részvételi szándékukat az idei eseményen. Szóval így indul a történet, amikor is a filoxérától megtépázott avasi vidék újra ébred Csipkerózsika álmából…
Na de, hol is vagyunk?
A történet „kötelező giccs” eleme: természetesen a város szívében. És tényleg: a miskolciak szerint az „Avas a város szíve”, és itt, a város felett húzódik, Európában is egyedülállóként az a mintegy 900 borospince, amelyek jelentős része már 200- 300 éves. Miskolcot nem a borkultúra fellegváraként ismerjük, ám bármily meglepő, a szőlőtermesztés és a borkészítés már a középkortól jelen volt a város életében, és az Avas szőlőhegyein egyes korabeli leírások szerint is igen különleges szőlőfajtákat gondoztak a serény borosgazdák. A szőlőművelés egészen az 1880-as évekig virágzott, ám a filoxéra a városi szőlőket sem kímélte, és azóta sem éledt újjá a szőlőkultúra az Avason. A pincék azonban megmaradtak, ám a háborút követően lecsendesedett itt az élet, pedig a kis pincék egykor a polgári kor nyüzsgő szellemi műhelyeinek színhelyéül szolgáltak.
És mi történik itt velünk?
Szokatlan és bátor kezdeményezés volt tavaly elindítani a borangolást, egy tulajdonképpeni borkóstolós sétát a történelmi pincék árnyékában. Ám az avasi pincetulajdonosok megnyitották szívüket és pincéjüket, hogy az ország valamennyi borvidékéről befogadják a borászatokat, hogy ott kínálják boraikat, némi jó falat, zene és tánc kíséretében. A II. Avasi Borangoláson közel 30 nyitott pince és ugyanennyi borászat többféle bora várta a borangolókat, köztük olyan kedvenceimmel, mint a gyöngyöstarjáni Ludányi Pincészet, az egri Bukolyi Családi Birtok vagy a kecskeméti Dimenzió Pincészet. A magam részéről újfent beleestem abba a hibába, hogy a választék (legjobb értelemben vett) kétségbeejtő nagysága és a kóstolt tételeim alattomos kis kedvessége miatt nem igazán tudok különbséget tenni a kedvencek között. A kedvencek közül mégis vannak „legkedvencebbek”, szubjektív élménybeszámoló következik tehát, nemcsak arról a bizonyos „legkedvencebbről”, hanem a borozás közben elhangzott legjobb gondolatokról, úttörőségről és a közösség erejéről.
Best of Borangolás
Amióta a Borjogi és Bormarketing Konferencián is elhangzott a tény, hogy különböző okoknál fogva, de valójában nincs is igazán megszólítva a nem „fanatikus borrajongó”, ám mégis érdeklődő és nyitott középréteg, azóta gondolkozom , hogy vajon milyen lehet azoknak a boroknak a prototípusa, amik képesek csak úgy odaszólni ezeknek az embereknek, hogy „Hello, itt vagyok, látod, micsoda időpocsékolás volt, hogy eddig nem figyeltél oda igazán a magyar borokra?”
Persze nem úgy, hogy odavágja, inkább kedvesen fricskázza őket a mulasztásért, csak semmi lelkiismereti kérdés. Finoman figyelmeztet és elindítja őket, hogy folytassák a megkezdett jószokásukat.
Nem szeretném elvenni a figyelmet a következőkkel a szekszárdi Németh János Porkoláb vagy a Serius cuvée-jéről, mégis a Deviant fantázianévre keresztelt syrah-ról kell most szólnom. A bor nem titkoltan azzal a szándékkal készült, hogy minőségével és címkevilágával is közel férkőzzön a fiatalok divatos romkocsmákban felnövekvő generációjához, és szerintem nagyon betalált. Könnyen iható, semmi túlgondolás, semmi sallang, csak a végtelen gyümölcs, meg annak a steril élvezete, hogy jó társaságban jó borral vagyunk. Bár Németh János bevallása szerint is megosztja a közvéleményt a címkevilág, érzésem szerint azért még mindig sokan vannak, akik a „cégér” alapján veszik le a palackot a polcról. Bár nem bíztatok arra senkit, hogy ez a helyes magatartás, de ez esetben kivételt teszek: akit itt a külső fog meg, azt a belső meg is tartja – mondják ugyebár közhelyesen az okosok. Nekem ez a bor a könnyen értelmezhetőségével és a jól kigondolt marketingjével, a tudatosságával, hogy tudja, mit akar és melyik fogyasztói csoporttal akarja ezt, abszolút kedvencem és a legtöbbször fogyasztott borom lett az idei borangolásom során.
…de van ám Miskolcnak saját bora is!
Vörös is, fehér is és édes is, amik a III. Asztaltársasági Borversenyen kerültek kiválasztásra. A borászok közül Virág Tamással volt alkalmam beszélgetni, akinek kékfrankosa is a borok között szerepel, és nem szokványos mesét hallottam arról, hogy hogyan és miért is válik borásszá valaki. Edelényben a katonatiszti-testnevelő tanár múlttal rendelkező Virág Tamás nemcsak boraival, de közösségért érzett felelősségével is úttörő egyéniségnek számít. 1997-ben vett szőlőt Edelényben, s azóta láthatóan szívén viseli a szőlő- és borkultúrán keresztül Edelény sorsát is. A korábbi szőlőkultúra jó hírének visszaszerzéséért bátor lépésre szánta el magát, és kezdeményezésére alakult meg – a korábban nem is létezett – Edelényi Hegyek Közössége, ami ma is összekovácsolja a helyi termelőket. Virág Tamás szerint ugyan kell a szíve is a borok elkészítéséhez, de ennél fontosabbnak tartja, hogy el kell köteleződni a hely felé is. Azt mondja, akiben benne van a „tálentum”, annak igen is kutyakötelessége, hogy jó célok érdekében mozgósítsa a környezetét. A bor számára eszköz a közösségépítés oltárán, de az önbecsülés eszköze is. Kedvesen bevallotta, hogy az ember természetesen hiú, és ezért kifejezetten büszke, hogy a kékfrankosa – ami szerinte egy igazságtalanul háttérbe szorított fajta-, lehetett a legjobb a vörösborok között. Nem csoda és nem a varázslat, amit a boraival tesz, csupán mindig figyel a jól megválasztott fajtára, és az időben elvégzett szüretre. A titokot szerinte a szemlélet, a gyakorlat és a tapasztalat hármasa adja. Mivel ezelőtt sosem kóstoltam edelényi borokat, így megkérdeztem tőle, hogy a borainak inkább edelényi vagy „virágtamásos” jelleget szeretne-e adni? Nem önző, szerinte ezt a jelleget minden évben kizárólag a szőlő dönti el. Nekem azért pár perc után beszélgetés, egy pár kóstolt tétel után mégis olyan „virágtamásos” volt minden, jól kiérezhető karakter, határozottság, a pohár falán lassan folyó olajosság, valahogy el sem tudtam volna képzelni másnak a borait.
Virág Tamás kékfrankosa (2011) mellé egyébként Nagy Béla pinot blanc-ja (2012), és a Monyok Pincészet édes szamorodnija (2009) társul Miskolc Város borainak sorában.
és a vége…
Nos, annak a megnyugtató érzése, hogy a történetnek nincs vége, és itt leszek jövőre is. Nem azért mert lokálpatrióta lennék (bár nem mellesleg, az vagyok), de az Avasi Borangolás igazán hozza a gyakorlatban is, ami az elképzelések során anno megszületett. Kicsit visszautalva Virág Tamásra, talán pont azért, mert a bor itt is eszköz a közösségépítés és a turizmus oltárán, és jó volt érezni, hogy ebben az évben is a jó társaság nagyszámban gyűlt össze. És az olyanok, mint például én is, akiknek a bor mondjuk nem(csak) eszköz, hanem „önmagábanvaló” érték is, megtalálhatják a felvonultatott pincészeteken keresztül az új, szerethető kalandjaikat. Amióta a fővárosban élek, én is érzem annak az igazságtalanságát, hogy a boros élet sok máshoz hasonlóan ide csődült. Ezért szeretem a helyi újítókat, és hiszek az olyan regionális és közösségközpontú kezdeményezések sikerében, mint az Avasi Borangolás, mert sikerrel hozza közel a borélményt ahhoz az „érdeklődő középréteghez”, akiket a jövőben szeretnénk megszólítani.
