2009. december 20.
„Kísérletezünk majd mindennel. Régi és új szőlőfajtákkal, híres és kevésbé híres dűlőkkel, művelésmóddal és tőketerheléssel. A pincében sem áll meg az új, a jobb keresése. Mindezt persze nem ötletszerűen. Csopakon olyan nagy borokat kell felmutatnunk, amikre felfigyel a világ!” – vall magukról a pincészete honlapján Jásdi István csopaki borász. Jásdi István a hazai független borászok szervezetének a Vindependent-nek is az elnöke. Rendszeresen hallatja hangját, ha a magyar borászokat igazságtalanság éri. Borstafétánkban is a borágazat árnyoldalát boncolgatja, nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük.
„Határozat: 41.400,- Ft igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelezem. (…) Megállapítottam, hogy megfelel a címkén hivatkozott … sz. nyilvántartásunkban szereplő mt. Minőségi bornak. (…) A címkén a jelölés hiányos. (…) A termőhely mellett a borvidéket is fel kell tüntetni.”
Tehát a csopaki mellett azt a félrevezető információt is, hogy balatonfüred-csopaki.
Van már ilyenből egy fél tucattal. Bevallom, amikor a címkéket rendeltük, még abban bíztunk, hogy a minisztérium hamar elfogadja a csopaki eredetvédelmi szabályzatot, és szabályosak leszünk, mert alapvetően jogszabálykövetők vagyunk. Sajnos hónapokig egy sort sem válaszoltak a hegyközségnek. Mire a sürgetésre és a miniszter személyes közbenjárására válaszoltak, lejárt az EU által biztosított határidő. Azóta ahány palackkal találnak különböző helyeken, újra és újra megállapítják, hogy a bor jó, de a csopakira nem írtuk rá, hogy füredi. Pedig jóban vagyok az ellenőrökkel. Mondták is, hogy nyugi, ez nem nagy pénz! Tényleg nem. Egy szőlőmunkásnak egy-két havi bére.
Tulajdonképpen a sok ellenőrzést akár pozitív jelként is felfoghatjuk. Ha minden 100-150 hektó bort ellenőriznek, akkor – ahogyan a rám eső gyakoriságból kiszámítható – több mint húszezer alkalommal ellenőrizték már idén a kis hazánkban forgalmazott borokat. Miután a nagyobb termelők százszor-százötvenszer több bort forgalmaznak nálunk, őket talán ezerszer is. Vagy nem? Mindenesetre a borász szervezetekkel ezért harcoltuk ki, hogy minden liter forgalmazott bor után 3,20-at fordítsanak minőségellenőrzésre.
Próbáltam is megtudni, hol tűnik el évente az a félmillió hektó bor, amit Olaszországból Magyarországra exportálnak, de a magyar statisztikákban csak kis részben szerepel. Minőségellenőr és más miniszteriális barátaim szerint nem lehet a nyomára bukkanni. Ennél többet tudtam meg a sofőrtől, aki óriási tankautójával a seprőmet vitte a kötelező lefőzésre. A tanker Olaszországba tejet szállít – ahogyan mondja, annyit, amennyi talán nincs is. (A magyar tej helyett tejpor jön Hollandiából). Visszafelé a kamionnal 20-28 centes olasz bor jön. Állítólag amerre a kocsival jár, még január végén is bűzlik az erjedő törköly, seprő és boralj. Ami ezekből készül, azt hívják felénk csigernek. Azt mondja, egyszer belekóstolt a szállítmányba. Na, ez az az izé, amit állítólag nem lehet kimutatni. Azelőtt legalább a csiger is hazai volt. Ennek a mostaninak állítólag az olasz hatóságok olyan okmányokat állítanak ki, amivel Olaszországban nem lehet forgalomba hozni. Nálunk ez is fordítva van. Azt ellenőrzik inkább, ami kimegy. A mi ellenőreink nem szívesen kötekednének az olasz papírokkal, meg valóban nehezítheti az analízist, hogy a csigert odaát nem vízzel, hanem az EU támogatással sűrített mustból visszamaradt anyaggal hígítják. Az meg, hogy 20 centből nem lehet szőlőbort készíteni, legfeljebb a versenyhivatalt zavarhatná. Állítólag egyik-másik nagy láncnál előírás, hogy az olcsó borok legalább 35%-ban olaszt tartalmazzanak. (A pilóta ennyi tudás birtokában spanyol vöröset iszik két euróért. A francia határon a hiperben a szeme előtt töltik a hordóból 20 literes kannákba.)
Mondhatnánk, hogy mit számít mindez. Hát igen. Ez a konkurencia két-három év alatt a szőlőből dolgozó magyar nagyüzemek felét tönkre tette. Kinek fáj? Talán annak a néhány tízezer szőlőtermelőnek, akiktől már senki nem veszi meg a szőlőt. A szőlők helyén majd burjánzik a parlagfű, a termelők sorban állnak segélyért és kivágási támogatásért.
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. A hülyeségben hiszek. Meg a korrupcióban. Meg az alkalmatlanságban, lustaságban és az alibi-munkában. Persze van még cinizmus, gyávaság és megalkuvás is. Sajnos, én sem vagyok elég bátor.
Köszönöm a lehetőséget és továbbadom Wille-Baumkauf Mártának (Pendits).
