Tóth Zoltán foodie írása
De kár, hogy egy évet kell várni a következő HÉJ-ra!
Amikor az első 15 tétel kóstolásától, a melegtől és a sok beszélgetéstől kicsit megfáradtan félrehúzódtam a kerengő egyik ablakába, magam is meglepődtem rajta, hogy mennyire jól érzem magam. A nagyobb rendezvényeken néha szokott lenni bennem némi hajszolós teljesítménykényszer: minden bort végig kell kóstolni, mindet szépen leírni, értékelni, sokkattintós cikket írni belőle Gábrielnek… Ehelyett örültem neki, hogy majd minden boros barátom itt lebzsel, ivócimborák, borászok, beszélgetnek nevetgélnek, élvezik, hogy együtt lehetnek, élvezik az életet és egymás borait.
Rájöttem, hogy ez az egyik legbensőségesebb „fesztivál”, amit ismerek. Ami persze bevétel tekintetében nem biztos, hogy jó hír a szervezőknek, de nekünk, résztvevőknek remek dolog, hogy teljesen hiányoznak a masszív alkeszek, a vakolat vastag sminkkel és kilométeres parfümfelhővel összeszigszalagozott szilikoncicákkal nyomuló újgazdagok, a saját bizniszük szekerét épp itt betolni készülő, ingyen palackokat és mintákat gyűjtögető ügynökök, szóval azok, akik a legjobb rendezvények hangulatát is képesek elvenni.
Kívülállóként talán inkább tűnik belterjesnek amit leírtam, és nem bensőségesnek, de ami miatt nem az, az a bemutatott borok hihetetlen változatossága. A hárslevelű szerintem alapvetően egy kedves fajta, némileg, de nem túlzóan illatos, van benne változatos gyümölcsösség, jól átadja, ha ásványos karakterű a terroir, az érettséget aszaltgyümölcsös aromákkal hálája meg, szóval minden adott hozzá, hogy akár kedves, akár komplex, akár könnyen iható bort készítsen belőle a borász.
Mégis voltak, akik legyőzték a fajtát, és eltolták a végletekig. Volt, aki belebikázott egy halom vegetális jelleget, néhány tonnányi bodzás vágott füvet, azzal, hogy Sauvignon Blancra hangolt fajélesztővel dolgozott. Volt, akit az évjárat, vagy a zöldmunka, vagy a szüreti időpont megtréfált, és a fogakat egy korty alatt tengerparti fehér homokká porlasztó savbombát kreált, és akadt olyan tétel is, amin a terroir annyira dominált, hogy a bor juhfarkként, vagy olaszrizlingként is eladható lett volna akár. Bár nekem ezek nem tartoztak a kedvenceim közé, biztos vagyok benne, hogy ők is megtalálják a rajongótáborukat, mint ahogy abban is, hogy az általam favorizált, lentebb felsorolandó tételek sem fogják mindenki tetszését elnyerni.
Akkor lássuk az engem leginkább megszólító borokat:
A Megyer Tokaj Bag-in-tube 3 literes kiszerelésű 2015-ös hárslevelűje igazi könnyű, lendületes partibor, vagy lehetne akár éttermekben a ház bora, ráadásul 1000 Ft/l alatti ára igazi best buy-já teszi. Érződik a fajta mind ízben, mind illatban, van némi kraft alkoholban és savban is, a lenge testet feldúsítja a pár gramm maradékcukor, tisztán, vagy szódával remek!
A másik végletet a Szent Benedek pincészet 2011-es Nyírjese képviselte, haraphatóan tömény, komplex, ízekben és árnyalatokban gazdag, hosszú utóízű hárslevelűjével, ami még véletlenül sem elfekvő tétel, tisztes kora ellenére csak most fog piacra jönni, a borász szerint ugyanis még nincs teljesen készen. Kíváncsi vagyok, milyen lesz ereje teljében, ha már most remek?!
Volt jónéhány 2015-ös tétel, ami nagyon szép arcát mutatta most: Homoki Dorka Sas-aljája, a Szóló pincészet Pianója, a Budaházy-Fekete kúria 4:20-as Ránya is nagyon ízlett nekem, jó egyensúlyú, ásványossággal játszó komplexitás jellemezte őket. E sorba illik Bartáék 2015-ös hársa is. A régi és az új borász közös munkája, mégis Inkább Attila bora, mint Viviené. Én szerettem Attila stílusát, ez szép búcsúmunka tőle.
Viszonylag kevés édes bort hoztak a termelők, de így is volt közöttük két kiemelkedőbb, a Hétszőlő 2004-es 5 puttonyosa és a Chateau Pajzos 2013-as Kiskésőije. Előbbiben a kor ellenére szép, zamatos savak, az utóbbiban a finom ásványosság fogott meg.
Remélem Gábriel végül nem hozza le ezt a cikket, vagy ha igen, más nem kap kedvet tőle, hogy jövőre ő is HÉJ résztvevő legyen! 😉 Jó lesz jövőre is ugyanígy ez a szűkkörű, boldog kóstolgatás!
Én biztosan ott leszek!
